Fontos azonban az elején tisztáznunk, hogy a műsorban szereplő meghatározás ellenére ez nem egy vígjáték, bár akár nevetni is lehet rajta. Igaz, csupa olyasmin, amin a következő percbe meg sírni lenne kedvünk. Ám ettől épp annyira nem nevezhető drámának sem. Szóval egy olyan mozi, amit kár besorolni valamelyik kategóriába, mert egyszerűen csak egy film. De a legjobb fajtából való.
Először is az egyszerű, de nagyon fontos története miatt. Adott egy kiváló eredménnyel diplomázó, csinos fiatal lány Rómában. Ismerünk ilyenből mi is nem egyet, akár Szolnokon is. Aztán ennek a látszólag sikeres lánynak az egyetem befejezése után munkát kellene találnia, ami Olaszországban sem egyszerű. Ahogy ugye Magyarországon sem. És mivel mindenütt a „majd értesítjük” szókapcsolatba botlik, kénytelen elvállalni az első felajánlott lehetőséget. Ilyenre is tudnánk itteni példát mondani. Egy telemarketinges cégnél lesz ismeretleneket felhívó, mosolygós hangú telefonos kislány. Játszódhatna akár nálunk is?
Minden bizonnyal, csak éppen ilyen film nem készülne belőle. Ugyanis a Toszkán szépséget is jegyző Paolo Virzi rendező az alap sztori mellett egy rakás történetet képes elmesélni, és hozzájuk jellemeket építeni. A természetesen és szerethetően játszó főhős mellett kiváló karakter a telefonközpontot vezető hölgy, a főszereplőnek udvarolni próbáló szakszervezetis úr és az ugyancsak a kegyeire pályázó ügynök srác, vagy éppen a telemarketingről az escort iparágra váltó lakótárs. No és ennek a lakótársnak a hatéves forma kislánya, akinek nem jó éjt puszi jut esténként, hanem egy mobiltelefon-rezgés. Ja! És persze az először bepalizni próbált kedves hangú nagymama, aki csak az utolsó jelenetben tűnik fel a filmen. Mind-mind egy önálló, elejétől a végéig elmesélt történet.
Amiknek egytől egyig van valami korrajz jellege. A butácska lányokat aljas módon kihasználó, de a maga életében ugyanolyan szerencsétlen vállalkozótól kezdve, a légüres térben mozgó, a dolgozók érdekeiért tenni próbáló, de velük végül kitoló szakszervezetisen át, a kamu teljesítményt nyújtó ügynökökig. Mindaz, amivel az Európai Unió és mi is szembesülünk. Igaz, az olaszok erről 2008-ban készítettek filmet, mi meg még soha.
Bár lehet, hogy jobb is, ha nem nyúlunk társadalmi kérdéseket és problémákat feszegető témához. Mert nálunk az ilyesmiből mindig egy köldöknézős, lilagőzös, se füle, se farka valami lesz. Az olaszoknál viszont egy keretbe foglalt, a történethez passzolóan kicsit szürreális környezetben játszódó, lendületes, kerek film, ami bő másfél óra érzelmi hullámvasút. Egy olyan mozi, amiről utána még lehet gondolkodni és beszélgetni.
Már persze, ha van ilyesmire igény. Ha igen, akkor irány a Tisza mozi, ahol olykor kincsek bukkannak elő.
