Biztosító bérháza. Ez a két szó azonban már fért ki a Gorove utca 3. szám alatti telken felhúzott, tekintélyes, kétemeletes plusz magasföldszintes épület homlokzatára. Amely egyike annak a nagyjából tíz szolnoki bérháznak, amiket budapesti és bécsi mintára építettek az előző századforduló környékén.
A kiegyezés és az első világháború között Budapesten körülbelül hatezer bérház épült, hogy kiszolgálja a rohamosan fejlődő főváros lakásigényeit. Ugyanebben az időszakban Szolnokon talán tíz hasonló épületet húzhattak fel, ugyancsak azzal a céllal, hogy a polgárosodó, és szintén gyorsam gyarapodó megyeszékhelyen a korábbiaknál magasabb színvonalú, városias otthonok álljanak rendelkezésére. Ezeket a ma már klasszikusnak nevezhető bérházakat minden esetben befektetők – magánszemélyek vagy vállalkozások – építették, de általában nem eladni akarták a bennük lévő lakásokat és helyiségeket, hanem inkább bérbe adni. (Innen a magyar elnevezés.) Merthogy abban az időben hosszú távon terveztek, tehát azt gondolták, jobban megéri 10-20-30 éven keresztül kiadni, mint eladni a lakásokat, ráadásul valószínűleg fizetőképes kereslet sem lett volna a vásárlásra. Talán ezzel is összefügg, hogy ezek a bérházak többségükben egyediek, már-már különleges homlokzatúak voltak, hiszen évek, évtizedek múlva is „el kellett adni magukat”.
A megyeszékhellyé váló Szolnokon először a hivatali épületek – a Megyeháza, a Városháza, a Bíróság – szolgálta ki a főhivatalnokok lakásigényeit, illetve a ma Vargaként működő, jó két évtizeddel korábban épült első bérházunk. Majd egyre több olyan polgár lett a városban, akik nem engedhették meg maguknak az önálló házat – mint, amilyen a ma már szintén a Vargához tartozó Gyömörey-féle épület -, ugyanakkor nem szerettek volna a Szolnokra jellemző „falusias” körülmények között élni. Hogy melyik volt a kiegyezés utáni időszak első igazi bérháza Szolnokon, sajnos nem tudom. De hogy az időszak talán legszebb és legnagyobb ilyen gangos, emeletes háza a ma már a Kossuth és a Dózsa György út sarkán álló, abban egészen biztos vagyok.
Ezt a mellékelt képeslap előterében álló, alápincézett, magas földszintes, kétemeletes, hatalmas tetővel felhúzott, L-alaprajzú, gangos bérházat az Első Magyar Általános Biztosító építtette valamikor az 1900-as évek első évtizedének a végén. A szolnoki palotasor lényegében utolsó, ilyesmire alkalmas üres telkén, a Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós sarokháza mellé, a Törvényház, a Megyeháza és a Városi Kaszinóval szembe. Akkoriban még a Gorove és a Verbőczy utca sarkára. Természetesen nem azzal a céllal, hogy puccos irodák legyenek benne, hanem azért, hogy a rájuk bízott pénzt hosszú távon fialtassák. Nincs kétségem afelől, hogy az itt bemutatott képeslap sem véletlenül készült az azóta már átszínezett, sok díszét elvesztett, az elmúlt bő évszázadban nemcsak lakóházként funkciónál klasszicizáló épületről.
Ami előtt nem sokkal korábban ültethették el a dupla fasor növényeit, tehették rendbe a járdát, a kocsiutat. Miközben talán már vezetékes víz is lehetett a környéken, sőt lassan a villany közvilágítás is kiépült. Arról nem is beszélve, hogy a képeslaphoz használt fotó készítése környékén merült fel először Szolnokon a villamos építésének az ötlete, ami a nagyállomást és az Alcsi vasútállomást éppen e ház előtt elcsilingelve kötötte volna össze.
Annak ellenére, hogy ez egy utólag színezett képeslap, a Biztosító bérháza és a Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós irodaháza meglehetősen élesen látszik a képen. Nagyon szépen kivehetők az épületek díszei, miközben a Kossuth tér és távolabb lévő emberek elmosódnak. A ház előtt állók, akik a fotóst figyelték szintén egész élesek, így nemcsak egy szép ház első állapotát őrizte meg ez a felvétel, hanem a korabeli, szolnoki, ifjúsági viseletet is. Ma minimum 120-125 évesek lennének azok, akik a gyerekként néznek a fotósra és ránk erről a nagyjából száztíz éves képeslapról.
