A Magyar Rádió egykori Szolnoki Stúdiójának épülete a buszpályaudvar mögött az egyik legszebb állapotban megmaradt sztálinbarokk – igen, ez is lehet szép és védendő – épületünk, hiszen az SZTK, a Szakszervezeti Művelődési ház és lassan a Boldog Sándor István körúti házak sem emlékeztetnek már egykori önmagukra. Ráadásul a magyar történelemben sorsfordító szerepet soha sem játszó, ám a közrádió életében sokáig fontos épület szinte Szolnok közepén, egy viszonylag nagy, és még azt is megkockáztatom, szép parkban áll. Talán csak a buszok közelsége óvta meg eddig attól, hogy valami ormótlan társasház kerüljön a helyére, vagy úgy eltűnjön, mint az egykor mögötte álló kerek, Volán irányító-központ.
Szolnok lakójaként van közöm, közünk ahhoz, hogy az egykori középületeknek mi a sorsuk, a jövőjük? A város polgáraként lehet beleszólásom, beleszólásunk, mi történik a közös tulajdonunkba került épületekkel? Lokálpatriótaként mondhatok-e véleményt a városképet romboló, üresen álló magántulajdonú házakról, amelyeket ki tudja mikor és miért vásároltak meg?
Szolnok egyik legszebb műemléke a XIX. század végén épült Városi Kaszinó a Megyeháza mellett, a Kossuth úti palotasorral szemben. Gyerekkoromban még Úttörőházként funkcionált, majd valamikor a nyolcvanas években felújították, lett belőle Technika Háza, egy darabig pedig a Varga kényszerbővítményeként szolgált. Ma félig üres, potyog róla a vakolat, ki tudja, mi a cél vele. Vagy ott van a Szapáryn a néhai Nemzeti Nagyszálló, aminek földszintjén bankok működnek, tetőszerkezetét példásan rendbe tették, emeletein azonban csak a galambok járnak. És még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen elég csak a szálló szegedi vagy a pécsi testvéreinek sorsára gondolni.
A tulajdonosok nyugodt szívvel mondhatják, hogy ha ők nem szólnak bele az én lakásom, a mi házaink állapotába, sorsába, akkor nekem, nekünk sincs közünk ezekhez. Ők befektettek, várják a legjobb alkalmat, hogy a berakott pénzük megtérüljön. Egy-egy ilyen épület állagmegőrzése, őrzése, pláne műemléki felújítása sem két fillér. Tulajdonképpen meg is lehet érteni őket.
Miként a Tisza parton még romjaiban is fantasztikus egykori Nostra Tárház, vagy a városban máshol található, gyorsabban pusztuló magtárak, ipari épületek tulajdonosait. Mert az világos, hogy ezeket az épületeket nem lehet eredeti funkciójuk szerint használni. Ki akarna ma már folyami szállítás és vasúti sínek nélkül bármit is tárolni a szolnoki Tárházban? Meg lehet, hogy a kibontott vasanyag révén, már vissza is hozta a befektetést, tehát miért is kellene arra a lebonthatatlan romhalmazra költeni?
Soroljam a hasonló, kicsit fiatalabb épületeinket?
Az egykori Helyőrségi Művelődési Ház (HEMO) a Táncsics utcában, ami állítólag életveszélyes állapotban van, de azért a földszintjén működik az étterem. A környékbeli téeszek összefogásával, a város 900 éves évfordulójára épített Szövetség ABC az Ady Endre úton. A valamikori Magyar Honvédelmi Szövetség székháza a Verseghy úton. A befalazott Tallinn mozi az elfelejtett nevű Kandó Kálmán téren. A néhai Megyei Tanács Üdülő az ártéren, a várral szemben. A TVM művelődési ház a Vegyi-lakótelepen. Vagy az általam már megénekelt alig harmincéves Hotel Student a Mártírok útján. És nehogy azt higgyük, csak a szocializmus hagyott hátra ilyen épületeket! Már a rendszerváltás környékén felhúzott irodaház is árválkodik lényegében üresen, gondoljanak csak a Szapáry úti, egykori K&H Bank emeleteire!
Idézhetnék közmondásokban megtestesülő népi bölcsességeket: „sok kicsi sokra megy”. Okos emberek által megfogalmazott mondatokat: „adódjatok össze, mert az egy mindig csak egy marad”. De szerintem enélkül is könnyen belátható, hogy az egykori középületek állapota, sorsa, jövője nemcsak a tulajdonosaikra tartozik. Miként az is, hogy mivel nem Rockefellerek a szolnoki befektetők, egyedül semmire vagy csak nagyon kevésre fognak menni.
A múzeumunk lassan raktározási gondokkal küzd, és a kiállító tereit se lehet bővíteni, mert az egykori szállodában a munkatársakat is le kell tudniuk ültetni. A város legjobb gimnáziuma Szolnok első háromszintes épületében, lassan kilencven éve kényszermegoldásként átadott ingatlanban működik, és az újabb műemléki épület átadásában látják gondjai megoldását. De nincs normális helye a szimfonikusoknak, hiányzik a városból egy tisztességes rendezvényterem, koncertterem, és sorolhatnám. Persze, ezek csak viszik a pénzt. Rövidtávon.
Elnézem Szegedet, Pécset, Debrecent, ahol kihasználatlan irodaházakban bankok és más szolgáltatók backoffice-ei települtek, informatikai cégek programozói dolgoznak, a tudásalapú társadalom mozgatói foglalnak helyet. Mert nemcsak az a siker, ha egy újabb összeszerelő-üzem települ egy mezőgazdasági területeket felzabáló ipari parkba! Arról nem is beszélve, hogy vannak országos intézmények, amelyek helyet, új helyet keresnek vagy kapnak, vidékre költöznek, a fővároson kívül bővülnek. Csak csalogatni kell őket. Azt hiszem, az ilyesmire mondják, hogy innováció. Ami azonban nem olcsó dolog, az ilyesmibe fektetni kell, hogy mások számára is érték legyen, amit mi annak gondolunk. Mert enélkül csak moroghatunk, hogy pusztulnak az üresen álló régi épületek, holott új funkciót találva fel is lendíthetnék Szolnokot.
