A csak rendezőként elsőfilmes Bogota Béla téli krimijéről először azt hittem, hogy szorosan fog kapcsolódni a harminc évvel ezelőtti romániai forradalomhoz. Merthogy nagyjából azokban a napokban ismerjük meg a Krisztik Csaba által megformált főhőst, akit azóta kísért az 1989 karácsonya környékén eltűnt lánytestvérének emléke. Illetve, mint nyomozót sem hagyja nyugodni a megoldatlan rejtély. Ám a filmnek és a cselekményének végül csak annyiban van köze a Ceausescu-féle diktatúra bukásához, hogy él nálunk, a szomszédban, meg Európában szétszóródva egy negyvenen túli generáció, amelynek az életét és emlékeit alapvetően meghatározza az a rendszer és az elsöprése. Kis túlzással azt is mondhatjuk, 1989 decembere az origó, ahonnan indulva minden 40 pluszos romániai történetet el kell mesélni.
Pár jelenet után viszont már azt hittem, hogy a Valan című film a Kelet-Európát – merthogy ez nemcsak Románia problémája – mételyező leánykereskedelemről fog szólni. Akár szívszaggatóan naturalistán is, hiszen a brassói titkos kuplerájban játszódó jelenetek a film legerősebb pillanatai. Ami után tényleg elkönyveltem, hogy a romániai magyar rendőr a nyugat-európai kéjenceknek eladott kislányok ügyében fog nyomozni, és pillanatokon belül kiderül: a húga nyomát is ebben az irányban kell keresnie.
Ám amikor visszatért gyermekkora színhelyére, az egykori bányászvárosba – Valanba, vagyis Valanbányár -, bevillant, hogy egy nagyon erős szocio ábrázolásra alapozott krimit kaphatok. A tulajdonképpen a rendszerváltás vesztesének tekinthető városról és lakóiról, ahol minden rohad, pusztul, egyedül a bűn virágzik. Amiben nyakig benne vannak a helyi rendőrök is, ami teljesen független attól, hogy ki milyen nemzetiségű. És már készültem az igazságtalan pillanatokra, amelyek az ilyen filmeknél teljesen magukkal tudnak ragadni, annyira felháborítanak.
Aztán elérkeztünk nagyjából a film harmadához, és világossá vált, hogy ez a krimi teljesen más probléma körül forog. Máshol kell keresni a sorra eltűnő lányok rejtélyének a megoldását. Miközben egy pillanatra sem felejthetjük el, hogy hol járunk. Nyomasztó, rideg és hideg városban, ahol tényleg minden sarkon szembejöhet a bűn. De nem az a kimért és elegáns, mint amiket a nyugat-európai krimikben láthatunk, hanem az igazi posztszovjet, speciálisan aljas és megmagyarázhatatlan. Mindaz, ami a kilátástalan nyomorból táplálkozik. Miközben a filmben felgöngyölítendő bűn gyökerei teljesen máshol vannak. Egy olyan közegben, amiről beszélni még mindig tabu.
Bár a film messze nem az lett, mint amire az első harmadában számítottam, ezt egyáltalán nem bántam. Talán azért, mert egyetlen percet sem hagyott arra, hogy lankadjon a figyelmem. Magával vitt a történet, a szereplők, az újabb és újabb kicsit ismerős, mégis ijesztő helyzetek. Annak ellenére, hogy a Valanban nyoma sincs pörgős, lövöldözős, üldözős jeleneteknek, sőt kifejezetten lassú a film üteme. És hiába tudtam, hogy ki az igazi bűnös, remekül szórakoztatott az az út, ahogy a rendező és forgatókönyvíró Bogota eljuttatott a végső megoldásig. Egyetlen pillanatban sem engedve a nyomasztó hangulatból, a drámákból és megdöbbenésekből.
Bár nem szeretem a krimiket, a Valan – az angyalok völgyéről úgy jöttem ki, hogy nem bántam meg a rá áldozott időt. Sőt, azt hiszem, betettem a Víkend, a Hurok és az X – A rendszerből törölve című, az utóbbi években született kiváló magyar krimik sorába. Amelyek talán nem különböző filmfesztiválokon akarnak, akartak villogni, hanem a pénztárnál fizető mozi néző szórakoztatását tűzték ki célul.
