2025.10.14. (kedd)

Északi testvérünk

Északi testvérünk

Dátum:

Az 5-ös troli egyik állomását ma is Szolnoknak hívják. Állítólag élelmiszerbolt is volt hasonló nevű. A fiatalok azonban csodálkoznak, ha kiderül, tőlük több mint ezer kilométerre van Tallinn városrész, egykori Tallinn mozi, étterem és iskola. Ötvenéves e megkopott kapcsolat az észt fővárossal.

Ha Tallinnt látva csak egyetlen mondatot írhatok le Észtországról, akkor ezt választom: „Nem lózungok szintjén, hanem valóban országot építenek”. Persze nem úgy, hogy eldózerolják a múltjukat, lebontanak mindent, aminek a helyére zsíros befektetés reményében fel lehetne húzni valami primitív kockát. Nem! Tallinn egy építészeti kincses láda, ahol a XIX. század végétől napjainkig minden megtalálható, részben felújítva. A földszintes faházak, a húszas évek emeletes épületei, a bauhausra emlékeztető paloták, egy kis szecesszió, és persze rengeteg – ma már vállalható vagy ordenáré – szocreál mellett él és virágzik az elmúlt évtizedek modern, kreatív, szerethető építészete. Amibe belefér a régi utcai homlokzat megtartása és mögé egy ma használható irodaház építése éppúgy, mint a százéves, alacsony épületek megfejelése pár modern szinttel. Persze könnyű egy olyan ország fővárosát átgondoltan és látványosan építeni, ahol fontosnak tartják az Építészeti múzeum létét. Amiben az elmúlt száz év makettekkel, fotókkal és rajzokkal is áttekinthető illetve sok esetben megérthető.

Imádni valóak a régi ipartelepeik. A húszas évek végén épült hidroplán kikötőben ma Tengerészeti múzeum működik bejárható tengeralattjáróval. Az egykori tengerparti fűtőműből kulturális központot csináltak elképesztően hangulatos belső terekkel, amikben a klubkoncertek éppúgy elférnek, mint a színházi előadások vagy a dizájnvásárok. Az egy-két évtizede még faipari gyárként működő területből szép lassan lakó- és közösségi negyedet varázsolnak meghagyva a kéményeket, a régi falakat. A valamikori járműjavító területén meg olyan kreatív és innovációs központot kezdtek kialakítani, ahol nehéz eldönteni, hogy a sok érdekes belső teret, a remek kávézókat és boltokat vagy éppen a parkokat válassza az ember. Talán azért, mert nem legyőzni akarják a múltjukat, hanem beépíteni a jelenükbe.

Tallinnban nincsenek világhírű múzeumok, „csak” különleges kiállítások. A már említett Tengerészeti és Építészeti mellett kihagyhatatlan a Megszállási múzeum, ahol pátosz nélkül, de szépen mesélik el két birodalom közé szorult XX. századi sorsukat. Amihez apró kiegészítés az a kiállítóhely, ahol az 1989. augusztus 23-ai, 600 kilométeres, baltikumi élőláncra emlékeznek, ami a három állam Szovjetuniótól való elszakadásának és rendszerváltásának egyik fontos állomása volt. És kihagyhatatlan a Viru Hotel nem létező 23. emeletén megőrzött KGB lehallgató szoba és titkos bázis is. Amitől száz méterre, gyönyörűen felújítva áll – freskókkal, vörös csillagokkal – a Szovjet Haditengerészet egykori tiszti klubja, ma az orosz kisebbség normálisan működő kulturális központja.

És hogy milyenek az észtek? Végtelenül kedvesek, segítőkészek és okosak. A koncertre vigyázó biztonsági őr nem leüvölti a fejed, amikor megpróbálod bekönyörögni magad egy regisztrációhoz kötött, már-már befejeződő bulira, hanem rád mosolyog, és megkér, hogy fuss utána, mert gyorsan bevisz a helyre. Ők is évtizedekig tanultak oroszul, egyidős a rendszerváltásunk, mégis úgy tűnik, mindenki beszél angolul. De, ha kell, oroszul is válaszolnak. A buszon, villamoson nem ósdi módszerrel dugdossák és rángatják a jegyeiket, hanem elektronikusan érintik. A múzeumaikban pedig nincs ruhatár, csak hosszú, vállfás fogasok, ahol nyugodtan hagyhatod a holmidat, még akkor is, ha egyetlen ember a pénztáros, a teremőr és múzeum shop vezetője is. Valahogy bíznak egymásban.

Büszkék lehetnénk a testvérünkre, akitől talán nem lenne szégyen néhány dolgot ellesni, eltanulni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Dániát látni és gondolkodni

Más országban vendégeskedni és látni, az ottani mást és jobbnak tűnőt észrevenni, nem önmagunk megcsúfolása vagy elárulása, hanem egyfajta tanulás. Mi mindenen lenne jó itthon változtatni, mi mindent lenne érdemes hazahozni. Például a dán fővárosból. Ahol valóban művészek terveznek.

Az ittre terápia ott

A szlovéniai Bledi-tó környéke az a hely, ahol valószínű, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén létrejött valamennyi ország rendszámával találkozni fogunk. Trieszt pedig nekem az az olasz város, ahol a Monarchia minden városa visszaköszön a házakban. Eltávolodás.

Földváriak zenéje

Hogy a szavam is elállt, az enyhe kifejezés. Hogy a sárga irigység fogott el, az tagadhatatlan. És bevallom, szinte az első betűtől az utolsóig elolvastam a foldvarzeneje.hu oldalra felkerült anyagokat. Gere Péter muzeológus Tiszaföldvár zenei múltján keresztül a településről is mesél.

Metró, libegő, sütemény

Mit árul el egy országról a tömegközlekedése? A portugálok csak álmodoznak vagy meg is valósítják az álmaikat? Milyen sütiből lehet turistamágnes? Hány évesek a lisszaboni pincérek? Egy rövid utazás szubjektív benyomásai óhatatlan összehasonlítgatásokkal. Lisszabon 2018.