2025.12.1. (hétfő)

Évadzárás

Évadzárás

Dátum:

Közel egymillió karakter és 281 bejegyzés, cikk után, 312 napos szezont követően a mai nappal véget ér a blogSzolnok 11. teljes évada. A következő 52 napban nem frissül, maximum tematikusan ismétel az oldal. Ám mielőtt nyári szünetre menne a blogSzolnok, szubjektíven visszatekint az évadra.

A tavaly augusztus 23-án elindított évad harmincegy napjával nem tudok elszámolni. Magam sem értem, miként fordulhatott elő, hogy ebben a tíz és fél hónapban egy teljes hónap friss bejegyzés nélkül telt el. Miközben a bejegyzés nélküli napokon – például karácsony és újév között, vagy olykor vasárnapokon – közel annyi látogatója volt az oldalnak, mint egy kevésbé olvasott cikk megjelenésekor. Azaz tizenegy teljes meg a kezdés fél évada után már legyezgethetem magam azzal, hogy a blogSzolnoknak vannak törzsolvasói. Akiket a legkevésbé sem érdekli, hogy ez az egyszemélyes „műsorfolyam” hogyan készül, csak az, hogy például a Szobor Park Szolnok és a Szolnoki mesék rovatok jóval ritkábban frissültek, mint szerettem volna.

Na, de majd 2022. augusztus 22. után megpróbálok javítani ezeken a hibákon.

És remélem, addig se pártolnak el az eddigi olvasók, és olykor a nyáron is benéznek, és böngészik a korábbi cikkeket.

Hogy mi lesz augusztustól? Sok meg nem valósult ígéretről írtam már, önmagamat nem hoznám ilyen helyzetbe. Maradjunk annyiban, hogy tervek vannak, aztán majd az idő eldönti, miből lesz valóság.

Addig is pihenjenek! Töltődjenek! Szeressenek! És vigyázzanak magukra!

52 nap múlva újra, ugyanitt.

Bajnai Zsolt

szerkesztő

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Eltekertek egymás mellett

Az utóbbi évek leginnovatívabb fejlesztése valósult meg a szolnoki vasútállomáson azzal, hogy egy nagyjából nyolcvan férőhelyes fedett, kamerával megfigyelt kerékpártárolót építettek. Sajnos remekül példázza azt is, hogy a különböző szervezetek mennyire nem kommunikálnak egymással.

Szolnoki tornyocskák

Úgy tűnik, az előző évszázad első két évtizedében divat volt Szolnokon a bérházakra tornyocskát illeszteni. Aminek persze a XIX. századból is vannak előzményei, sőt az elmúlt évtizedekből is találunk visszakacsintást. Nagyjából másfél tucat tornyocska található Szolnok belvárosában.

Parkerdei túra

A Széchenyi parkerdőben való "túrázásnak" szolnokiként minimum két előnye van. Egyrészt a közelsége, hiszen a belvárosból akár gyalog is elérhető. Másrészt nincsenek emelkedők meg lejtők, hiszen az Alföld közepén járunk. Vírus idején ideális hely egy kis kikapcsolódásra.

Elhagyott értékek

Egyszer talán lesz majd egy gazdaságtörténész, aki az elmúlt negyedszázadunkat abból a szempontból is értékeli, hogy az éves nemzeti jövedelmünk mekkora részét teszik ki a közpénzből épült majd magukra hagyott középületek. Szolnokon is milliárdos lenne az egyenleg.