Az elmúlt négy és fél évben Szolnokon egy dolog biztosan nem változott: a közösben, a közösségben gondolkodás. Még mindig ott tartunk, hogy például a városban lévő vállalkozások ingatlanjai „várfallal” körülvett, „titkos”, egymással semmiféle kapcsolatban nem lévő telkek és épületek, amikhez nemhogy egymásnak, de főleg a városnak nincs semmi köze. Ennek két oka lehet. A szolnoki vállalkozókban fel sem merül, hogy a városháza nemcsak kérhet, de olykor adhat és segíthet is, az ott ülők nem lenyúlni, saját vagy oligarcháik pecsenyéjét akarják sütögetni, hanem valami közös cél lebeg a szemük előtt. A másik, hogy a szolnoki vállalkozók többség a NAV után leginkább a vállalkozótársaitól fél, mert a magyar ember jobban szereti, ha a szomszéd tehene is megdöglött, ha már az övé elpatkolt, és fel se vetődik valamiféle együttműködés, szövetkezés, összeadódás. „Így az egy, az egy marad.” Pedig az erőforrásokat olykor össze kellene kötni. Előbb esetleg virtuálisan, aztán, ha közösen működtethetők, akkor máshogy is, hogy ne egyek legyenek, és még csak nem is összeadódjanak, hanem egymással hatványozódjanak.
Négy és félévvel ezelőtt, a frissen alakult képviselőtestület első közmeghallgatása elő a következőket (is) írtam:
„Közérdekű ingatlankataszter
A magántulajdon számomra is szent és sérthetetlen. Ugyanakkor hiszek a városban, mint közösségben. Így szerintem a magánérdeknek és a közérdeknek általában találkoznia kellene. Például, amikor valakinek az jut eszébe, hogy irodákat épít Szolnokon, vagy eredetileg közcélú ingatlanokat alakít át. Egy közérdekű ingatlankataszterrel elkerülhetnénk, hogy közpénzen irodahelyiségek épüljenek, miközben tele van a város üresen álló, pusztuló irodákkal. Miként azt is, hogy egykori iskolákból irodák legyenek, miközben van olyan tanintézményünk, aminek az elhelyezése 80 éve ideiglenes. Nem lenne jobb a meglévő erőforrásokkal gazdálkodni, mintsem pénzt égetni? Vagy kérdezzem úgy: előbb gondolkodni és utána költeni?”
http://www.blogszolnok.hu/naplom_a_kozmeghallgatas_ele
Sétáljunk végig Szolnokon, a vasútállomástól a belvárosig, és vegyük sorra a kívülről, első ránézésre teljesen vagy félig-meddig üresen álló, nem lakáscélú ingatlanokat! Tudom, hogy a vasútállomás a Magyar Államvasutak tulajdona, miként azt is, mennyi hasznos funkciót lehetne elhelyezni abban a hatalmas épületben. Persze, persze a MÁV egy önálló királyság ebben az országban, és nyugodtan mondhatják a főbakterek, hogy ha a szolnoki vállalkozókat nem tudjátok egyfelé terelni, akkor tőlünk mit akarunk. Évtizedek óta pusztuló víztorony, félig-meddig üres iskola, évek óta üresen álló üzlethelyiségek, irodaházak díszítik Szolnok főutcáját. Mert jobban megéri üresen tartani valamit, mint akár időlegesen, kicsit olcsóbban kiadni vagy működtetni benne valamit. (Nem is tesz a város ez ellen semmit, immár évek óta.)
Debrecen nem azért lett sikeres, mert távol van Budapesttől, sokáig oda se vitt autópálya, és feléjük is sokat késnek a vonatok. Hanem mert az innovációt közös ügynek tekintették. Kecskemét sem azért duplázta meg a lakosságát a rendszerváltás óta, mert a Kiskunság közepén jobban lehet barnulni, hanem mert valakinek eszébe jutott, hogy a szétdarabolt, apró kis parcellák egyetlen komoly beruházót sem fognak érdekelni. Pécsre nem azért költöznek hétköznapi emberek számára láthatatlan IT vállalkozások, mert ott is évtizedek óta marakodik a városvezetés és az aktuális ellenzék, hanem mert pillanatok alatt tudtak helyet biztosítani több száz íróasztalnak, aztán meg lakást a mögéjük ülőknek. Nem egyenként bohóckodva ingatlanokkal, hanem közösen kezelve, vagy legalább átlátva azokat.
Miért ne lehetne egy város nemcsak szlogen szintjén szolgáltató? Miért ne mondhatná, hogy az ingatlanadóból nemcsak az esedékes választás népbutító rendezvényeit fizetni, hanem az ingatlantulajdonosoknak szolgáltatás formájában vissza is ad valamit. Mondjuk, egy bizonyos közös, gyorsan átlátható, óránként frissített ingatlankatasztert, amivel akár egy-két városi alkalmazott a világot is járhatja, hogy Szolnokra csábítson befektetőket. Mert azzal nem lehet ilyesminek nekiindulni, hogy X-nek, Y-nak, Z-nek és a Lajosnak talán vannak különböző cégekben elrejtve, valamire talán jó ingatlanjai. Ráadásul ezekkel a város se tud úgy számolni, hogy a hozzájuk tartozó infrastruktúrát fejlesszük, hiszen közösből való befektetés a közösnek is megtérülhet.
Nem ragozom, mert négy és fél év alatt sem akarta vagy tudta ezt senki, arra illetékes megérteni. Az egymás elleni uszításon, lejáratáson túl talán egyszer eljön majd annak az ideje, hogy valaki azért akarjon hatalmat, mert a városnak is jót akar. Mert bármit is reklámozunk, az elfogyó népesség, a be se köszönő jelentős befektetők, az innováció és az összefogás hiánya nem jó Szolnoknak. Szétforgácsolt erőforrások ma már nem erőforrások, hanem csak az állam emlőire rácsatlakoztatható koloncok, amik nem hozzák, hanem viszik a közösből a kevéske pénzt.
