Nem tudom megmondani, hogy az elmúlt két évtizedben hányszor és hányféle szereposztásban láttam A padlást, így élt bennem egyfajta erős kép a darabról. Ezért tartottam tőle, hogy mit kezd vele a szolnoki társulat. Bár miután kiderült, hogy a nálam hasonló előéletű Jézus Krisztus szupersztárt, az általam eddig látottak közül legjobban megrendező Radó Denise állítja színpadra Szolnokon A padlást, reménykedtem. És nem csalódtam. Az első taktus után elfelejtettem, hogy hányszor láttam már Presserék klasszikusát. A szolnoki előadás minden pillanatát élveztem. Egy teljesen más Padlást láthattam, amibe beleszerettem, és amire úgy fogok zarándokolni, mint a Radó-féle Jézus Krisztusra, amit „csak” ötször láttam.
Csík György díszlettervező, a szolnoki színpad adta lehetőségeket maximálisan kihasználva tervezte meg a félig mesének, félig valóságnak teret adó padlást. Ami ráadásul nem egyhelyben áll, mint a legtöbb színházban, hanem forog, növelve ezzel a színészek által bejárható teret. Akik a rendezésnek hála nemcsak vízszintesen, de függőlegesen is kitágítják azt. Azaz úgy van belakva A padlásban a szolnoki színpad, mint sajnos ritkán. Miközben minden díszletelem tökéletesen funkcionál, a Varázskönyv pedig tényleg varázslatosan működik.
Mindehhez Jánoskúti Márta ismét gyönyörű, a karrakterekről mesélő jelmezeket alkotott. Robinson a gép ruhája első osztályúan illeszkedik a rendezői koncepcióhoz és Kinczel József (2. kép) szerepformálásához, ahogy a Detektív ruhája is csak ilyen lehetett ebben az előadásban. Ami pedig Témüller mackónadrágját illeti – amin az első színpadra lépésénél hosszan kellett nevetnem -, jól mutatja, hogy nem az anyagtól és a bekerülési költségtől lesz egy jelmez jó.
A sok-sok érdem mellett Radó Denise legnagyobb bravúrja, hogy tényleg úgy osztott szerepeket, mintha A padlást a szolnoki színészekre írták volna. Ráadásul senki nem akart más vagy több lenni, mint amire hangban és játékban képes, így mindenki a legjobbat hozta ki magából és a szerepéből. Mindezt úgy, hogy senki nem lett abszolút főszereplő, tényleg egy csapat, egy társulat kelti életre a mesét, ám mindenki élt a lehetőséggel, hogy megmutassa mesterségbeli tudását.
Kinczel József – akit eddig leginkább a tánckar vezetőjeként ismerhetünk – Robinsonként olyan robotot alakít, amit A padlásban még nem lehetett látni. Mozgása nemhogy hibátlan, de két felvonáson keresztül tanítandó. Miközben sok helyen ez a szerep nem is létezik, mert csak egy beszélő gép van a színpadon, Szolnokon egy fontos, szerethető figura lett belőle. Ahogy Horváth Gábor Detektívje (4. kép) is messze-messze több mint ez a szerep eddig bárhol máshol. Mert Radó Denise, miként Robinson esetében, itt is engedte szárnyalni a fantáziáját, és úgy merte poénra venni a figurát, hogy Colombo megidézése nemhogy bántó, de kifejezetten szórakoztató. Ha végre felterjesztenének szolnoki színészeket legjobb mellékszereplőknek járó díjra, kettőjükről nem lenne szabad megfeledkezni. Miként az egyébként segédrendezőként is dolgozó Deme Gáborról sem, az Üteg nevű rendőr miatt, és Molnár László (3. kép) macinacis Tmülleréről sem, aminek legnagyobb érdemes, hogy köszönő viszonyban sincs a figura korábbi felfogásaival.
Az olvasható hosszúság miatt nem értekeznék külön Dósa Mátyás és Molnár Nikolett szerethető párosáról, az ősbemutatón Tábori Nóra által alakított Mamókát Szolnokon meghaladó Gombos Juditról vagy Barabás Botondról és Kertész Marcelláról, mert tényleg olyanok voltak, amit a társulat vezetőszínészeitől joggal elvárhatunk. Viszont szeretném kiemelni Harna Pétert, aki jó szerepekben állandóan bizonyítja, hogy sokra képes. És végre örömmel írom le, hogy a Lámpást alakító Zelei Gábort (5. kép) is jó lenne sokkal többször, hasonló kaliberű lehetőséghez jutva látni. A tánckarból Meglökővé előlépő Sárosi Imre előtt pedig csak le tudom venni a kalapom, mert alázattal, ám egyáltalán nem szürkén hozta a néma hónér figuráját.
Tudom, hogy sokszor visszatérek a jövő színház nézőihez, ami abból az önzőségemből fakad, hogy egyszer én is szeretnék sok-sok évtizedes bérlettulajdonos lenni a Szigligetiben. Amihez azonban az kell, hogy a mai iskolásokat is megérintse a színház. Úgyhogy, ha módomban állna, a város és a környék valamennyi általános és középiskoláját befizetném egy-egy előadásra, mert A padlás Szolnokon olyan lett, ami a felnövekvő generációk számára a színház, a színházba járás legjobb reklámja.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók)
