2025.08.27. (szerda)

Fájójelentés

Fájójelentés

Dátum:

Egy Oscar-díj biztosíték arra, hogy a következő filmek is jók lesznek? Mit kezdjünk egy legendával, akinek lassan hat évtizedes életműve a magyar filmgyártás megkerülhetetlen része? Kimondható ezek után, hogy a Zárójelentés több sebből vérzik? Hinni akarunk vagy látni és gondolkodni?

Hogy jövők én ahhoz, hogy Szabó István Oscar-díjas filmrendező alkotásáról bármilyen kritikát megfogalmazzak? Van-e jogom, mint mozilátogatónak és adófizetőnek egy filmes legenda esetében felvetni azt, hogy talán nem ezért fizettünk? Egyrészt az kell mondanom, nincs, hogy jövők én ahhoz. Meg azt is, dobtunk már ki feleslegesebb dolgokra is saját meg közpénzt. Ugyanakkor nem bírom megállni, hogy ne mondjam el, mi a bajom az általam filmesként rettentően nagyra tartott Szabó István legújabb filmjével, a Zárójelentéssel.

A vágás. Megboldogult Andy Vajnát azért szapulta a hazai filmes közélet, mert bár állami pénzekből finanszírozta a filmgyártást, amerikai módra tartotta magánál az utolsó vágás jogát. Egyszerűen hihetetlen egy Szabó István nevével fémjelzett film esetében, de a Zárójelentésnél nemhogy a finanszírozók nem éltek ezzel, de úgy tűnik, mintha egy lelkes amatőrre bízták volna ezt a munkát. A beszélgető arcok, az egymás utáni jelenetben állók mozdulatai, a két kocka között pályát leíró tárgyak nem stimmelnek. Koltai Lajos pazarul fotografált és világított képeit tönkretették. Holott Gothár Márton vágó korábban olyan filmeket jegyzett hasonló minőségében, mint a Víkend, a Tiszta szívvel vagy éppen az Aranyélet néhány része. Nem értem!

A vidék ábrázolása. Ezzel akartam kezdeni, mert ez bicskanyitogató. Sikerült egy olyan forgatókönyvet összedobni, aminek az is lehetne az alcíme, hogy „Lipótvárosból ilyennek gondoljuk a vidéki Magyarországot”. Egy falu, ahol több tucatnyi tehetséges gyerek van egy kórusban, de a pékség tönkremegy. Egy falu, aminek a főtéri kocsmájában, minden asztalnál jól szituált emberek ücsörögnek állandóan, miközben elöregszik a település. Tényleg csak azt a Sándor Pál által kedvelt jelenetet vártam, amikor az autó motorházának a tetején, kockás konyaruhából, bicskával szalonnáznak a vidékiek. Tudom, hogy ez nem dokumentumfilm. De még játékból sem ilyen a magyar falu.

Orvos a Holdról. Létezik olyan magyar orvos, aki több évtizedet lehúz egy fővárosi kórházban, majd falusi körorvosként rácsodálkozik egy vidéki kórház működésére? Ennyire elvarázsolt még filmben sem lehet egy orvos. Főleg, hogy az első jelenetek egyikében még olyan beszélgetés részese, miszerint a kórházuk eldöntött bezárását már csak korábbi, befolyásos páciensekkel mutyizva lehetne megúszni. Hát most a magyar valóságban vagyunk, vagy egy „úr az űrből” szindrómában szenvedünk? Arról nem is beszélve, hogy bár vannak gondok a magyar egészségüggyel, de azért a Zárójelentésben a vidéki kórházábrázolása kritikán aluli.

Odamondogatás. Értem én, hogy egy magára valamit adó művésznek a hatalom kritizálása, az odamondogatás a feladata. De egy Oscar-díjas rendezőtől talán szofisztikáltabb, eredetibb, az újdonság erejével ható éles vagy gondolkodás után megérthető kritikát vártam volna. Nem ezt a maníros, a legrosszabb stand up comedyket idéző, trollhadseregek által puffogtatott lózunggyűjteményt. Mi történt? Az alaphelyzet is Ibsentől ismerős, aztán jön a kifejtés, a történetmesélés, ami üres.

Elbagatellizálás. A legjobban fáj. Ül Stephanus doktor – a főszereplő, sok tekintetben Szabó István alteregója -, és volt osztálytársa, a község plébánosa egy-egy csónakban (már ez életszerűtlen), a parthoz kikötve, csak egy kicsit belökve a tó közepe felé (röhej), és elhangzik köztük az egyik legfontosabb, Szabó István esetében megkerülhetetlen témájú beszélgetés. Arról, hogy a doki egyetemistaként valószínűleg besúgó volt (Szabó alteregó), vagy legalábbis olykor jelentett, vagy a hatalom képviselői elbeszélgettek vele, mert korábban valami hülyeséget – érts: szocializmus elleneset – csinált. És ahelyett, hogy Szabó István példát mutatna, ahelyett, hogy legalább itt bocsánatot kérne, vagy beismerné, az okoktól független, de rosszat csinált (Ne felejtsük! Nem lett mindenki besúgó!), a legócskább magyarázkodást adja elő. Ami valahogy úgy hangzik: megnézné, hogy a mai nagyszájúak mit csináltak volna, amikor lekevernek nekik két hatalmas pofont. És ezzel el van intézve. Relativizálva, szőnyeg alá söpörve, kimagyarázva.

Vállalhatatlan. Az elképesztően jó színészek és a gyönyörű képek ellenére a Zárójelentés megmagyarázhatatlan. Az Ajtóval kellett volna befejezni ezt az életművet. Iszonyatosan sajnálom! Nekem fáj.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Fontos szembesítés

A témafelvetés is ötös. Szacsvay László, Kizlinger Lilla és Réti Adrienn alakítása csillagos ötös. Mindezek mellett tényleg eltörpül, hogy a Valami madarak című magyar film sokkal több mindent elmesélhetett volna egy napról napra súlyosbodó társadalmi problémáról. Hogy sokakat szembesítsen.

A forradalmárok útja

Sütő András félezer évvel ezelőtt játszódó történetét nézhetjük aktuális, a hatalom kisembert gyötrő kilengéseinek darabjaként is. Meg reálisan is foghatjuk az üzenetét, miszerint a kisembernek lehet igaza, de soha sem győzhet, és a végén egyedül lóg a bitófán. Egy lócsiszár virágvasárnapja Szolnokon.

Szolnok második aranykora?

A Szolnoknál, a Tiszán átívelő első vas közúti híd két felrobbantása is keretezheti azt az időszakot, amiről szó lesz a Szandaszőlősi Művelődési Ház Helyismereti Klubjában január 14-én. Madas-ház, Cukorgyári bérház, postapalota, Bábaképző. Szolnoki épületek a két háború közötti időszakból.

Negyvenéves nyaralás

A Nyugati nyaralás című új magyar mozi szerintem generációs film. Nekem visszahozta ugyanis a nyolcvanas évek balatoni vakációinak érzését. Ha illata is lenne, akkor a lángos, palacsinta, vasúti restik, Trabik és Mercik közös kipufogó szaga is megelevenedne. Ezzel együtt egy nyári kaland.