Emlékeznek még, amikor minden téesz gépállomás előtt egy régi traktor, a laktanyáknál pedig vagy egy kiszuperált repülő, de minimum egy ágyú állt? Nem tudom, hogy vannak vele, de én szerettem ezeket a szoborrá lett eszközöket. Néhány még Szolnokon is van.
A Táncsics utca 10. és 12. számú házak találkozásánál áll egy rendkívül érdekes építmény, amit a magam részéről köztéri műalkotásnak is szívesen tekintek. A több helyen is megalázott utcában azt a pontot jelöli ki számomra, ahol az aranykor és a szocialista építészete találkozik.
Az újságosbódék még másfél évtizeddel ezelőtt is az információs közlekedési út fontos pillérei voltak, ráadásul ugyanúgy hozzátartoztak a városok képéhez, mint a köztéri szobrok és a virágágyások. Sokat elárultak egy településről. Mára többségük a múlt pusztuló tanúja lett.
Sose tudtam, hogy a Damjanich János Múzeum alatt milyen komoly pincerendszer húzódik. Ahogy azt sem, hogy a Városháza épületében egykor lakások is voltak, amelyek kiváltására épült részben a Táncsics utcai gyönyörű bérpalota. Hát ezért is jó a Kulturális Örökség Napjai.
Lassan negyven éve, hogy a szolnoki vasútállomás vágányait aluljárókon keresztül lehet megközelíteni. Igen, fontos a többes szám használata, hiszen a gyalogos aluljárón kívül két további is létezik. Igaz, ezek közül ma már csak az egyik használható.
