2025.12.1. (hétfő)

Felénk

Fájó emlékek mementói

A szolnoki gettóból egy kő sem maradt. A hetvenes évek új városközpontjának építése tüntette el azokat az épületeket, amelyeket 1944 tavaszán, a Szolnokon élő zsidók tartózkodási helyéül jelöltek ki. Ahonnan sokan utoljára léphettek szülővárososuk utcáira.

Mi van a lábunk alatt?

Ne sétáljanak lehajtott fejjel! De amint érdemes a házak homlokzatait saját örömünkre nézegetni, legalább annyira fontos Szolnok utcáin a lábunk elé is figyelni. Önmagunk biztonsága érdekében. Mert a különböző közműfedők és környékük elképesztő állapotokat mutatnak.

Hét kerítéselem

Régi képeslapokon látszik, hogy az 1899-ben épült szolnoki zsinagógát legalább két évtizeden át szép, kovácsoltvas kerítés vette körül. Mivel az első világháború végétől a hetvenes évekig alig készült fotó az épületről, nem tudom, mikor tűnt el a kerítés. Hét eleme ma is Szolnokon van.

Eltűnt vendéglők

Az 1985 áprilisában kiadott Szolnok térkép összesen negyvenöt éttermet, vendéglőt, falatozót, bárt és ételbárt jelöl, illetve sorol fel. Ha gondolatban elsétálunk a vasútállomástól a Tisza-hídig, a 29 éve még létező vendéglátóhelyek közül ma már csak kettőt találunk nyitva.

900 éves, mint brand?

Szolnok 1975-ben ünnepelte alapításának - első említésének - 900. évfordulóját. A jelentős jubileumra majdnem egy évtizedig készült a város, és a "Szolnok 900 éves" márka olyan jól sikerült, hogy még a helyi cégek is használták a reklámjaikban. Legalábbis a kártyanaptárakon.

Legfrissebbek

Legolvasottabbak

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

Arhívum