2025.08.27. (szerda)

Felesleges szakiképzés

Felesleges szakiképzés

Dátum:

Újfajta képzés indításán gondolkodik a kamara építőipari szakmunkásoknak, címe: parkolás az építési terület közelében. Bár nem igénylik, egyesek szerint, elsősorban a belvárosi lakosok jogot kapnak majd arra, hogy a kurzus felvételére kényszerítsék az utcájukban ideiglenesen bütykölőket.

Az új képzés bevezetését brit tudósok hazánkban végzett kutatásaival indokolják. Ezek szerint ugyanis száz magyar építőipari szaki közül, százkilenc nemcsak nem azt a munkát végzi, amire a képesítése vagy az engedélye szól, de százhuszonegyben folyamatosan az a képzet alakul ki, hogy azt a gépjárművet, amivel a munkaterülethez érkezik – és/vagy anyagot, gépet szállít – ugyanúgy hagyhatja szerteszét, miként a feleslegessé váló csomagolóanyagokat. Ahol esik, ott puffan. Már csak azért is, mert brit tudósok kutatásaira alapozva a Magyarság Kutató Intézet azt állapította meg, hogy a száz szaki közül százötvennégyből teljességgel hiányzik az empátia, a beleérző képesség, illetve az alapvető összefüggések felismeréséhez szükséges skill. („Még jó, hogy Paksot nem ezekkel építjük” – olvasható egy titkos, de mázolás utáni takarításkor előkerült kormányzati jelentésben.)

Amennyiben a vizsgálati anyagok alapján a magyar építőipari szakik fejével próbálunk gondolkodni – olvasható brit és magyar pszichológusok további kutatásaiban -, azonnal természetessé válik számunkra is az a tévképzet, miszerint mi mindig csak egy pillanatra állunk meg az autónkkal. Ha esetleg, kettőre, akkor sincs nagy baj, mert a közelben vagyunk, és azonnal elállunk, ha esteleg, netán, véletlenül útban lennénk. Arról igazán nem tehetünk – gondoljuk a szakik agyával -, hogy a flex és a flexet túlüvöltő lakodalmas-mulatós kombójától (ami nélkül a környéken senki nem tudná, hogy dolgozunk) nemhogy egy autókürtöt, de egy több megatonnás robbantás zaját sem lehet meghallani. Ráadásul a szakik, azaz mi mindig udvariasok – ami csak igaz lehet, ha ők gondolják magukról -, tehát csak szólni kell, és akkor már tényleg el is állunk a kapubeállóból, a garázsfelhajtóból, a bérelt parkolóból, a mentő mozgását akadályozó szűk kanyarból. Az viszont feltosz minket (a szakik agyával gondolkodva), hogy egy szöget nem lehet betoszni a falba, mert jönnek azok a kitoszott szomszédok, mert ilyen benzinárak mellett kocsikázni akarnak. Lenne csak piaci áron, senki nem menne sehová, de nekünk meg akkor legyen ársapkás. (És mi itt mászunk ki inkább a szakik agyából.)

Főleg, hogy ilyen beleélő képesség nélkül, saját tapasztalatból is tudjuk, mi történik, ha a lakóhelyünk közelében bármilyen építőipari szakmunka kezdődik. Mi vagyunk a hülyék, hogy ott lakunk. Élünk, alszunk, pihenünk, dolgozunk, parkolunk, azaz élnénk, aludnánk, pihennénk, dolgoznánk, parkolnánk, azaz rendeltetésszerűen használnánk az otthonainkat. Amit a kocsibeállónkban parkoló szakadt Toyota Hiace szaki gazdája azonnal a tudomásunkra is hoz, amikor igénybe vennénk a tulajdonunkat. „Sürgős?”, „Most mit kell idegeskedni?”, „Pont oda akar beállni?”, „Ja, itt lakik, hogy tossza meg!” Ilyenkor a magyar építőipar nélkülözhetetlen láncszemét nem szabad kizökkenteni agyivérkeringéséből, mert belassul, mint a nem frissített telefon, megsértődik, mint politikus, amikor kérdést kap, és kikéri magának a bármilyen hangot, mint néhai párttitkár utolsó utáni érvként, és a több évnyi építkezés mocskát magáról hullajtó járműve csak nagyon nehezen indul. Nem bosszúból, szívjóságból.

A „Parkolás az építési terület közelében” című építőipari szakiknak szóló képzés fontos része lesz az empátiaépítés, aminek alapmondata: „Rohadjon meg minden szomszéd, úgyse engem, hanem a tulajt fogja utálni”. (Történelmi háttér: „a rossz szomszédság török átok” mondás is a török építőipari szakik miatt alakult ki.) A kidolgozás alatt lévő workshop fontos része lesz a védhetetlen helyzetek kimagyarázása, majd értetlenkedés esetén a megsértődés és/vagy a falkában történő szomszéd gyalázás. Felvetődött, hogy elegendő lenne a KRESZ alapvető előírásaira felhívni a szakik figyelmet, de hát brit kutatók már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy a magyar építkezésektől mi sem áll távolabb, mint a szabályok betartása, hiszen mindenki úgy, ott, és azt csinál, amit akar. Így a kamara is kénytelen engedni, és nem a belvárosi lakóknak engedi, hogy belekényszerítsék parkolási ismeretek elsajátításába az ideiglenese körülöttük bütykölőket, hanem tagjait és azok be nem jelentett munkásait kezdi kiképezni a szomszédok egyéb bosszantására. Tárgyak: szombati villanyvezeték vésés betonban, péntek esti sitt szállítás vaskonténerrel, vasárnap déli gerendacsiszolás. Ezek alkalmazása esetén ugyanis megérti az a hülye, akadékoskodó már ott lakó, hol a helye, és egy rossz helyen parkolás még nem a világ vége.

De azért egy kis bosszú nekem is jár, ha már nem tudok néhány tonna betűt a szakik otthona elé borítani, amit csak olvasással lehetne eltávolítani. (Általánosítottam? Lebunkóztam őket? 500 kilométer levezetése után vállalom. Majd beíratom magam valami empátiakurzusra.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Aranylakat és a három kívánság

Valami történik a belvárosi Tisza-híd Liget felőli oldalán. Legalábbis erre utalnak az Aranylakat teraszán megjelent téglahalmok, meg a világhálón keringő nem hivatalos információk, miszerint egy befektető társasházat kíván oda építeni. Azért ehhez fűzhetnénk némi megjegyzést.

A társadalmi munka emlékére

A Tiszaligeti strand medencéjét a hatvanas évek elején szolnoki fiatalok társadalmi munkában - azaz ingyen - ásták ki. A Tiszaligetben egykor sorakozó vállalati üdülők ugyanúgy társadalmi munkában épültek, miként így takarították a nyolcvanas évek elején a papírgyár új géptermét is.

Köz és magán a járdán

A köz- és a magánérdeket olykor nehéz közös nevezőre hozni. Főleg olyan esetekben, amikor a kettőt nem egyszerű szétválasztani. Akkor meg pláne, ha a magánérdek azzal söpörheti félre a közét, hogy az ügyben megszólalóról kijelentheti, semmi köze hozzá. Csak összetört járdákról lesz szó.

Szégyellni kell?

Szolnokon elkötelezett civil, a várostól kétszáz kilométerre a "baloldal rémálma". Bő egy éve még az egyik városrész lakóit összefogó civil, megválasztása óta láthatatlan képviselő. Van valami szégyellni való a kormánypártban, hogy a színükben indulni akarók álcivil szerveződések mögé bújnak?