2025.12.1. (hétfő)

Fényképészt figyelők

Fényképészt figyelők

Dátum:

Szolnok főutcáján fényképet készíteni 1907-ben már nem lehetett akkora újdonság, ami önmagában indokolná, hogy ezen a képeslapon, a mai Kossuth tér helyén, legalább három tucat férfi és nő, felnőtt és gyerek nézze az ismeretlen fényképészt. Vajon Etuska találkozott ezekkel az emberekkel?

Szolnok főutcáján fényképet készíteni 1907-ben már nem lehetett akkora újdonság, ami önmagában indokolná, hogy ezen a képeslapon, a mai Kossuth tér helyén, legalább három tucat férfi és nő, felnőtt és gyerek nézze az ismeretlen fényképészt. Vajon Etuska találkozott ezekkel az emberekkel?

Az ismeretlen fényképész a néhai Gorove út 20. vagy 22. szám elől készítette ezt a felvételt legkésőbb 1907 nyarán. Kamerájával a Kossuth tér – akkor már 15 éve nem Piac tér – irányába fordult, így a kép bal szélére rákerült a Gorove út 17. számú földszintes és 15. szám alatt álló emeletes épület is. Ezek a házak nagyjából a Magyar utcát ma lezáró épület Szapáry utca felőli végével, illetve az Árkád Kossuth téri kijáratával szemben álltak egykor, ott, ahol ma a Rotary emlékkő és mögötte a rendezvénytér található. A megörökített és a képen jól látható épületek közül már csak az egykori Magyar Király Szállóda, a mai múzeum, illetve a tőle két telekre lévő, a fotón még egyemeletes Pénzügyigazgatóság, azaz a jelenlegi könyvtár áll. A távolabbi homályba vesző Kossuth utcai „paloták” közül viszont több is a helyén van.

És tulajdonképpen ez a homályba vesző „palotasor” segít e képeslaphoz használt szolnoki fotó keletkezési dátumának a megtippelésében. Mert azt biztosan tudjuk, hogy a felvétel 1907. augusztus 6-a után nem készülhetett, hiszen egy bizonyos Etuska azon a napon küldte képeslapként Szolnokról a még önálló Kispestre, őnagysága Schindler Gyuláné úrasszonynak, azaz Gizusnak. Mivel a csak homályosan látható „palotasoron” felsejlik az Első Magyar Általános Biztosító szolnoki, a Kossuth és a mai Dózsa György út sarkán álló bérháza, amiről tudjuk, hogy 1905-1907 között emelték, nyilvánvalóan e felvétel sem készülhetett ennél korábban. Sőt, mivel az épület teljes körvonala kivehető, inkább azt kell mondani, hogy a fák lombozata miatt nyáron készült felvétel legfeljebb 1906 nyarán készülhetett. Nem kizárva, hogy a fotós csak azon a nyáron dolgozott, amikor az ismeretlen Etuska 5 fillért szánt az anziksz feladására.

A képeslapra írt szöveg és a fotózás lehetséges dátuma alapján nem zárható ki, hogy e lap postázója, vagyis Etuska akár a fényképezés pillanatát is láthatta Szolnok főutcáján. Az anziksz szövege ugyanis arról szól, hogy Etuskáék hamarosan meglátogatják Gizusékat, akiknél gyermekáldás várható – „mind ketten vagyis hárman a legjobb egészségnek örvendetek”. Etuska megadja budapesti ideiglenes címüket is, gondolom azért, hogy Gizus már oda válaszoljon neki, még azt megelőzően, hogy Lellére – minden bizonnyal Balatonlellére – utaznak tovább „a mamáékhoz”. Mindezekből én arra következtetek, hogy egy jobb módú, fiatal, pesti gyökerekkel rendelkező szolnoki fiatalasszony írhatta ezt a lapot 1907 augusztusában, aki minden bizonnyal sokszor járt a Gorove úton és a Kossuth téren bevásárolni, így akár abban a pillanatban is sétálhatott ott, amikor ez a fotó készült.

Márpedig, ha ez így történt, akkor Etuska talán azt is tudta, hogy Mautner Arnold divatáru, illetve Róth Dezső papírkereskedése előtt miért volt délidőben – rövidek az árnyékok – három tucat különböző korú ember. A helyszínről készült másik két, nagyjából egyidős képeslap alapján – ezeket korábban már bemutattam a blogSzolnok Album rovatában – tudható, hogy a fotózás idején, itt mindig viszonylag sokan gyűltek össze. Feltételezem, nem a fotós kedvéért, hiszen az 1900-as évek elején ez már nem lehetett akkora újdonság, főleg, hogy Szolnokon akkor már legalább másfél évtizede tűntek fel az utcákon fényképészek. Ugyanakkor az is tény, hogy a képen látható férfiak és nők, valamint gyerekek viszonylag jól öltözöttek, azaz nincsenek mezítlábasok közöttük, tehát akár azt is feltételezhetem, hogy nem környékbeliek, hanem mindannyian szolnokiak. De miért vannak ott, és miért figyelik a fotóst? Nincs az a mesterséges intelligencia (AI), ami ezt meg tudná fejteni, hacsak elő nem kerül Etuska naplója, amiben esetleg volt egy 1906 vagy 1907 kora nyári feljegyzés a Gorove utca végén látott sokadalomról.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Marx és Tomi

Ezzel a szolnoki képeslappal 1977-ben Temesvárról küldtek névnapi jókívánságokat Kiskunfélegyházára. Már emiatt is megér egy bejegyzést. Meg azért is, mert bár a képen látható park a fotózáskor Marx nevét viselte, ez valahogy lemaradt a szöveges oldalról. Persze azért is érdekes, mert ezen a képen még látható tíz éve elbontott épület.

Hét évtizedes hódolók

Nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok a tiszavárkonyi Lukács Zsuzsanna úrleányról, akinek 1944 májusában 18 fiatalember küldte az üdvözletét a "rep. táborból". Remélem azt, hogy Zsuzsika a falu legszebb lánya, akinek a tizennyolcak közül talán valaki nem sokkal később bekötötte a fejét.

Korok találkozása 50 éve

A hatvanas-hetvenes években leggyakrabban az ezen a képeslapon is visszaköszönő szögből örökítették meg Szolnok főterét. Mert így egy képre kerülhetett az 1963-ban felállított Munkásmozgalmi emlékmű, a jó száz évvel idősebb néhai Magyar Király Szálloda, és a szoborral egyidős, modern épület. Korok találkozása a Kossuth téren.

Bohém időkből

A tűzőrök megfigyelőhelyéül is szolgáló belvárosi nagytemplom tornyából készült az ehhez a budapesti kiadású képeslaphoz használt 1914 utáni szolnoki fotó. A nem túl jó minőségben színezett képeslap birtokomban lévő példányát egy bohém társaság küldte a katonáskodó Bélának 1917-ben.