2025.12.1. (hétfő)

Fiatal matuzsálem

Fiatal matuzsálem

Dátum:

Tulajdonképpen tényleg nincs nagy jelentősége annak, hogy hány éves a színház épülete. Mert a teátrumok esetében még inkább igazak Gárdonyi szavai, miszerint nem a falakban van az erő. Hanem a társulatban, amelyik folyamatosan változik, és így mindig fiatal marad.

Az az 1989-es kép, amin Mészáros Istvánt látjuk viszont rövid nadrágos kisfiú szerepben, ahogyan A 301-es parcella bolondjában ül Kézdy György előtt, mellettük Sztárek Andrea, Koós Olga, Mucsi Zoltán és Győry Emil, sok mindent elárul a Szigligeti Színház elmúlt évszázadáról. Például azt, hogy micsoda színészek fordultak meg ennek az éppen 100 éve átadott, és sok viszontagságot megélt színháznak a színpadán. Illetve milyen nagyszerű és különleges előadások váltották egymást az elmúlt évtizedekben, köztük például az említett fotón megörökített Schwajda darab.

Persze a Szolnoki Galériában megnyílt kiállítást ne az emeleten kezdjék, mert akkor kimaradnak azok a pillanatok, amikor még nem volt saját társulata az épületnek. Kár, de természetesen érthető, hogy az ötvenes évek előtti időkből jóval kevesebb tárgyat és képet sikerült felvonultatni. Ám ezt jól ellensúlyozzák a színháztörténeti szövegek, illetve az elmúlt évadok jelmezei és kellékei. Ha van kedvük, beállhatnak a legutóbbi Liliomfi egyik díszletébe Kamilla és Mariska közé.

Az igazi csemegék azonban az emeleten vannak: plakátok és képek az előző bő fél évszázadból. Tudták például, hogy Kern András éppúgy játszott itt, mint Básty Lajos? Persze, aki már akkoriban is járt a szolnoki színházba, nem csodálkozik ezen, és talán hozzáteszi, hogy alig van olyan jelentős színész ebben az országban, aki ne állt volna ezeken a deszkákon: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Alföldi Róbert, Darvas Iván, Szombathy Gyula, Gellei Kornél, Csomós Mari és elnézést mindazoktól, akik kimaradtak. Kiderül a kiállított fotókról meg a korabeli hirdetésekről az is, hogy nem kevesen voltak azok sem, akik bár nem futottak be országos karriert, hosszú éveken át voltak a helyi társulat tartópillérei. Emlékeznek még a tavaly elhunyt Czakó Jenő bácsira? Már a hatvanas évek elején is feltűnt a neve színlapokon. El lehet felejteni Sebestyén Évát vagy éppen Czibulás Pétert, akinek még nem az égi társulatban, hanem a mostaniban lenne a helye?

A színlapokat és a fotókat nézegetve, az jutott eszembe, milyen hosszú névláncot lehetne kirakni a valaha Szolnokon játszottak neveiből. Mert minden évad társulatában voltak olyanok, akik maradtak, hogy néhány évig az állandóságot jelentsék, meg a kapcsolatot az újonnan érkezőkkel, akik tovább szövik ezt a láncot. És, akik miatt tényleg örökké fiatal marad ez a teátrum, aminek az életében csak kedves pillanatok a centenáriumra hivatkozó megemlékezések. Hiszen ünnep ide, megemlékezés oda, a függönynek fel kell gördülnie.

Ne egy aprólékos, a Szigligeti Színház minden korszakát, előadását és színészét felvonultató kiállításra számítsanak, ha megnézik a „100 év – néhány pillanat” című tárlatot a Szolnoki Galériában, mert ez inkább csak egy emlékkönyv, amely igyekszik felidézni ennek az évszázadnak néhány kedves, és megőrzött momentumát. Viszont, ha alaposan meg akarják nézni, minimum fél- vagy inkább háromnegyed órát szánjanak rá.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Develed

Nincs karácsony romantikus mozi nélkül. Az utóbbi években pedig már nemcsak amerikai, de hazai "évzáró" filmeket is nézhetünk. És még az is előfordul, hogy nemcsak szirupot, hanem értelmes gondolatokat, üzeneteket is kaphatunk egy közönségfilmtől. Orosz Dénes Seveled-je például ilyen.

Szolnok Múlt Tár a Tallinnról

Alcsi, Scheftsik-telep, I. kerület, Zagyván túli városrész, Vosztok, Tallinn. Ezek kis túlzással Szolnoknak ugyanazt a részét jelölik, amit csak a hatvanas évektől laknak sokan. Egykor a kórházak és a laktanyák negyede is volt. A Szolnok Múlt Tár negyedik kiállítása az Ormos parkhoz került.

Az irodalom reklámja

Az Eső legutóbbi, őszi száma után Jenei Gyula, a lapot életben tartó szerkesztő feltette nekem a kérdést, hogy mikor fogok rosszat írni a megye és a város irodalmi folyóiratáról. Hát, töredelmesen be kell vallanom, hogy ez a pillanat sem most jön el.

Rólunk rajzolt doku

Kinyíltak a határok, de sokunknak üres volt a pénztárcája. A rendszerváltás meg a következő évek személyes történelmeinek egyik nagy ellentmondása. Számomra csak Csáki László egészestés, rajzolt "dokumentumfilmjéből" derült ki, hogy sokaknak a Kék Pelikán jelentette a megoldást.