Szolnok főutcáján valamikor 1907 és 1910 között állította fel masináját az ismeretlen fotós, amivel meglehetősen nagy feltűnést kelthetett, hiszen a megörökített alakok többsége a kamera felé néz. A macskaköves Gorove utcában, amelynek páratlan oldala a szolnoki palotasor.
Az ismeretlen fotós nagyjából a mai Kellner Gyula és Kossuth utca találkozásánál, tulajdonképpen az úttest közepén állíthatta fel fényképezőgépét az előző század első évtizedének második felében. Bár addigra már nagyjából egy évtizede Szolnokon is rendszeresen bukkantak fel fényképészek az utcákon – gondoljunk csak Szigeti Henrik számtalan szabadég alatt készült és képeslappá lett felvételére -, e fotó tanúsága szerint még mindig meglehetősen nagy feltűnést lehetett kelteni az ilyesmivel. Legalábbis egyértelműen erre utal, hogy e szintén képeslappá lett fotón szereplő legalább harminc szolnokiból, nagyjából huszan a fotós felé fordulva lettek megörökítve. Mint például a jobb alsó sarokban, az úton átsétáló két elegáns hölgy, akik komoly kalapkölteménnyel a fejükön maradtak ránk.
Elsőre azt gondolnám, hogy egy kora tavaszi hétköznap késő délelőttjén készült ez a kép. A kora tavaszt a macskaköves út és a járda között lévő, még csenevész facsemeték kopasz lombkoronája igazolhatja. A késő délelőttöt az út szélét jelző alacsony karók és a megörökített alakok árnyéka, ami alapján már tíz óra is elmúlhatott a fotózás pillanatában. A hétköznapot pedig a Gorove (Kossuth) és Arany János út sarkán, a Császi-féle ház földszintjén lévő üzletek nyitott ajtajával igazolnám. (E kép árulja el, hogy a ma üresen álló ház földszintjén két üzlethelyiség is nézett a főutcára, és a sarkit Weisz Adolf vitte.) Igaz, a hétköznap kapcsán kicsit elbizonytalanít az utcán lévők nagy száma. Különösen érdekes a bal alsó sarokban lévő két nagykendős fiatal lány. Miként a mellettük álló kalapos úr is. Mi közük lehetett egymáshoz? Talán éppen cselédkommendálás zajlik, netán valami egyéb turpisság?
Egyébként azt, hogy ez a jelenet nem történhetett meg 1907 előtt, a hátteret biztosító szolnoki palotasor állapota igazolja. A sor legmagasabb épülete – a mai Dózsa György út sarkán álló Kossuth utca 3. szám alatti – ugyanis Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság szolnoki befektetése, azaz elegáns bérháza, amit Csimár Károly 1905 és 1907 között épített fel 140 ezer koronás költséggel. Persze nem sokkal öregebb a mellette álló Mezőgazdasági Takarékbank szecessziós palotája sem, ami pedig Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1900-ra készült el, és eredetileg főutcára nyíló ajtaja is volt. A már említett Császi-féle ház is akkortájt épülhetett, és nem lehet véletlen, hogy a szomszédos telket nem akarta megörökíteni a fotós, ugyanis a kép készítésekor még földszintes házak álltak a csak 1927-ben elkészült Wéber-ház helyén. A szemlélőtől távolabb három 19. századi szolnoki házat látunk, hiszen a még csak egyemeletes Törvényházat 1891-ben, az Obermeyer-féle házat 1856-ban, és a mögötte kikandikáló Gyömörey-házat valamikor az 1880-as években adták át.
Mint minden régi fotón, ezen is számtalan olyan apróság van, ami a korabeli városról mesél. Ha divattörténész lennék, biztosan hosszan elemezném a megörökített szolnokiak ruházatát, amelyek sok mindent elmesélhetnek vagyoni és társadalmi helyzetükről. A főút macskakövezetéről, az út szélét jelző oszlopokról és a minden bizonnyal szervezetten ültetett facsemetékről már tettem említést, de Szolnok ekkor már nyilvánvaló villamosenergia felhasználásának bizonyítékairól még nem. Pedig az Arany János utca torkolatában, a gyönyörű szecessziós takarékbank homlokzatába beleolvadva egy nem kevésbé szép közvilágítási kandelábert is felfedezhetünk.
Távolabb nem látszik hasonló, így nem zárható ki, hogy ez Komor Marcellék miatt került a szecessziós palota elé. A biztosítós bérház előtt viszont feltűnik egy villanypózna, a bíróság tetején pedig egy egészen komoly berendezést látunk, amelyek mind arra utalnak, hogy az akkor már a város által működtetett, a Zagyva túloldalán lévő villanytelepről, a Gorove utcába is eljutott a villanyáram.
