Az 1948-ban megnyitott szolnoki Állami Tüdőkórház épületét eredetileg katonai kórháznak szánták. A terveket 1939-ben rendelte meg a Magyar Királyi Honvédség, és a Zagyva-parti épület 1941-re el is készült. A háború után kézenfekvő volt, hogy a hatalmas épületnek új funkciót kell kapnia, ám szerencsére nem a megszálló Vörös Hadsereg került birtokon belülre. Az épületben Magyarország legjelentősebb tüdőgyógyászati centruma jött létre, aminek nemcsak közvetve köszönhették sokan az életüket, de abban is jelentős szerepe volt, hogy a negyvenes évek második felében ismét magyar népbetegséggé váló kórt sikerült megfékezni.
A pincével együtt hat szintes épületben eleinte alig kettőszáz, a bezárás előtti években viszont már közel négyszáz beteget tudtak ápolni. A Tüdőkórház értékét azonban nemcsak az ott dolgozó legendás orvosok jelentették, hanem az a közel 5 hektáros park is, ami lényegében elzárta a bent élőket Szolnok porától. A parkot olyan allergénmentes fákból és cserjékből alakították ki, ami segítette a gyógyulást. Nem véletlen, hogy a kertben is álltak „kórtermek”, azaz olyan pavilonok, ahol a betegek lényegében a növények között küzdhettek a kórral.
Az intézmény feladata és fenntartója sokat változott működése hat évtizede alatt. Bezárására 2008-ban került sor, ám sorsa 2005-2006 óta erősen foglalkoztatta a helyi közvéleményt és a politikát. Legmagasabbra akkor hágtak az indulatok, amikor 2005 környékén felröppent a hír, hogy esetleg lakópark épülhet az akkor már félévszázados kert helyén. A növényekért való aggódást alátámasztotta, hogy a telekszomszédnak számító, egykori szovjet katonai kórház helyén épült lakóparknak minden korábban ott élő növény áldozatául esett. Tehát senki sem hitt abban, hogy a Szolnok egyik tüdejének számító 4,5 hektárnyi növényzet megúszhatná a beruházást.
Nem véletlen tehát, hogy az önkormányzat elállt a terület értékesítésétől, és 2006-ban helyi jelentőségű védettséget kapott a park, amire a Tisza Klub kezdeményezésére 2009-ben 22,5 millió forint pályázati pénzt is ráköltöttek. Az akkori híradások még arról szóltak, hogy a terület közpark lesz, ám a médiumoknak tartott megnyitón kívül semmi sem történt.
A 2008-ban kiürített épület viszont szép lassan pusztulásnak indult. Köszönhetően az őrzés teljes hiányának. Ami 2011 nyarára oda vezetett, hogy már az országos sajtó is foglalkozott a volt Tüdőkórház kifosztásával, ahonnan addigra már nagyon sok mozdítható értéket elvittek. A körzet akkori önkormányzati képviselője azt kérte az egyébként látótávolságban székelő rendőrségtől, hogy sűrűbben járőrözzenek a környéken. Ám úgy tűnik, vagy a kérés nem talált meghallgatásra, vagy a járőrözés hatásfoka közelített a nullához.
Ami ugyanis 2016 tavaszán a volt Tüdőkórházban tapasztalható, az maga a szégyen. A területet továbbra sem őrzi senki. A kerítés mentén legalább három olyan pont van, ahonnan ösvény vezet a park belsejébe. A kerítések, a belső utak és az épületek mellett Indiát megszégyenítő a szemét és a törmelék. Városi pletykákból és a környéken élők elbeszéléseiből tudható, hogy a terület lényegében hajléktalan tanya és a bódulni vágyók nyugodt szigete. A fiatalok körében pedig egyfajta trendi hely, ahová – annak ellenére, hogy szerintem életveszélyes – vagány dolog belógni.
A kórház főépülete kívül, belül siralmas állapotban van. Látható, hogy a radiátorokat, a falban futó villanyvezetékeket, a mozdítható nyílászárókat, csapokat és csempéket módszeresen – a környék szeme láttára – kilopták az épületből. Ráadásul úgy, hogy ezeknek a bűncselekményeknek nemhogy következménye nem lesz, de a felderítésük se került szóba. Ami pedig a tolvajok után maradt, az az értelmetlen vandalizmusnak, a „szórakoztató” rombolásnak esett áldozatául. Aminek mementói a hátsó homlokzatnál egy fára felakadt, valamelyik emeletről kihajított ajtó vagy éppen a lecsupaszított lépcsőházi ablakok.
Az egykori Tüdőkórház sorsa kapcsán teljesen felesleges bárkire is mutogatni. Mindez a mi közös szégyenünk. Szerencsére hamarosan belombosodnak a fák, így kevesebb látszik majd belőle. Ráadásul a növény- és állatvilág kifejezetten jól érzi magát ebben az elhagyatott környezetben. Hiába, minden rosszban van valami jó.
Persze a legjobb az lenne, ha végre valami értelmes történne ezzel az 5 hektárral meg a hatalmas épülettel. Lehetőleg a köz javára. Ami persze nem egyszerű, és számtalan lehetőség elment már mellettünk. De az nem lehet, hogy ennyire gazdagok vagyunk, hogy egy ekkora értéket immár egy évtizede így pusztulni hagyunk.
