Van a belvárosi Mészáros Lőrinc utcában egy furcsa, magára hagyott járdaszakasz. A nagy posta után, a néhai telefonközpont épülete és udvari bejárata között. Ami mellett egy betonmellvédből kinövő "domb" van. Ezen a magányos járdán hosszú ideje csak gyűlik a lehullott levél, dagad a a massza, lassan olyan, mintha szivacson járna ott az ember. Előtte, után tiszta a járda. Az a rész senkié?

A felnagyított és betonból kiöntött anyacsavarok közterületeink régi és sokfelé felbukkanó tartozékai. Hogy kinek a tulajdonát képezik, az persze rejtély. Lehet, hogy ebben az esetben, a Baross út végén, maga a tulajdonos sem tudja. Mert, ha tudná, akkor csak nem hagyná, hogy csikkúsztató medence legyen ezekből az igénytelen, több évtizedes utcabútorokból. Lehet, hogy inkább elvinné őket.

A képen nem parkoló, hanem a Szapáry utcai buszmegálló látható. És persze nem buszok, hanem személyautók lettek megörökítve, amelyek között csak annyi a különbség, hogy az első csupán pár percre, a második néhány másodpercre, a harmadik pedig jóval hosszabb ideig várakozott ott. Szolnokon nincs már ebben semmi különös. Mondhatni, itt ez a természetes. Pár másodperccel a fotózás előtt a szabálytalankodók miatt egy csuklós busz nem fért be ebbe a megállóba. A sofőr mit tehetett? Elállta a Szapáry forgalmát. És a mögötte jövő autók? Hát így élünk mi Szolnokon.

Épülhetnek a városban szép és kellemes közösségi terek, ha az igénytelenség használhatatlanná teszi őket. A Tiszaparti gimnázium előtt, a sétány előtti ülő-lépcső napok óta ilyen, Szombaton már összetört üvegeket kellett kerülgetni rajta, vasárnap pedig szinte minden lépcsőfok be volt terítve törmelékkel. És hétfőre is ott maradtak. Akik összetörték az üvegeket, nem fogják eltakarítani. És azt se gondolnám, hogy az ott ücsörögni vagy napozni vágyóknak kellene seprűt ragadniuk.