Húsz méterre Szolnok főutcájától. A nagyposta mögött, az egykori telefonközpont mellett. Egy járdaszakasz, amelyik úgy tűnik, senkié. Mert, ha valakié lenne, akkor nem gyűlne ott több év lehullott levele és szemete, hanem olykor az a valaki csak takarítaná. Senki járdája, ami senkinek sem szúr szemet? Ami senkit sem zavar? És senki sincs, aki szóljon miatta a gazdájának? Ha így van, akkor Szolnok senki városa.

Már állt a XIX. század végén is. A fejlődő, városiasodó, polgárosodó Szolnok egyik jelképe volt a Városi Kaszinó. Aztán a múlt század közepén Úttörőház lett belőle, szerintem sokaknak okozva kellemes perceket. A nyolcvanas évek közepe óta Technika Háza. Talán akkor nyúltak hozzá utoljára. Fennállásának 12. évtizedében nem nevezném Szolnok díszének. De miért?

Nincs egy éve, hogy a Szapáry utcai új óvoda építéséhez kapcsolódóan elkészült a Sütő utcai parkoló. Természetesen itt-ott térkővel lehatárolt "szigetekkel", amelyek kezdetben úgy tűntek, ápolt virágágyások vagy maximum füves területek lesznek. Persze a maguk nemében a vadon növő gyomok is lehetnek szépek és érdekesek, miként e parkoló szélén kialakuló minidzsungel is mutatja. Az más kérdés, hogy valóban ez volt-e a fejlesztői, beruházói szándék? Avagy csak menet közben elveszett a gazda. Aki foghatná a kaszát meg a kapát, és rendet rakhatna a területén.

Gazdag ország vagyunk. Úgy rohadnak szét körülöttünk épületek, mintha naponta kettőt építhetnénk helyettük. A Tisza partján, az úgynevezett Mentetlenen, az Üdülősor utcában egykor közpénzből épült a megyei tanács üdülője. Gyönyörű kilátás a torkolatra egyedi épületekből, de mindenütt csak a pusztulás.