Szolnok főtere valamikor az ötvenes évek közepén. Új világban, de még a nagy átalakítások előtt. Nyári hétköznap, kora délután, kevés autó, sok ember és még több hirdetés. Ezt a képet választottam az idén tízéves blogSzolnok Album rovat 400. fotójának. Mert sok mindenről mesél.
Majd az ötszázadik képnél készítek pontos statisztikát arról, hogy Szolnok melyik része szerepelt legtöbbször a blogSzolnok Album rovatában. Persze nem nehéz megjósolni, hogy a Szapáry utca, a Kossuth utca és a Kossuth tér versenghetne a dobogós helyekért, hiszen a városnak ezekről a fontos helyeiről készült a legtöbb nyilvánosságra került fotó illetve képeslap. Ezek némelyike persze kicsit unalmas, ugyanakkor sok olyan akad köztük, amelyek nemcsak az adott környék változásairól, de magáról a fotózás időszakáról, a korról is sokat elmondanak. Azt hiszem, ez utóbbi miatt választottam a rovat négyszázadik képének ezt a valamikor az ötvenes évek közepén készült képeslapot. Az oly sokszor bemutatott szolnoki főteret ugyanis még a nagy átépítés előtt ábrázolja, ráadásul a forgalom és a sok hirdetőoszlop egészen különös képet fest a Rákos-kor végéről.
Számomra a legérdekesebb a képen látható öt hirdetőoszlop, amelyből négy a főút mellett, egy pedig a 68-as obeliszk takarásában, tulajdonképpen a Kossuth tér közepén volt található. Az ötből legalább három belülről megvilágítható fémszerkezet, amelyek a hatvanas évek elejéig még sokszor feltűnnek a térről készült képeken. A másik kettő klasszikus, kör alaprajzú oszlop, amelyekből valószínűleg állt még néhány Szolnokon és a főterén is. Érdekességük pedig abban rejlik, hogy a szocializmusra, főleg a Rákosi-korra sokan úgy gondolnak, hogy akkor nem volt piacgazdaság, tehát a tervgazdasági elosztás idején, piaci alapon hirdetnivaló se lehetett. Ami alapvetően nem igaz, hiszen üzleteket, termékeket, újdonságokat vagy éppen programokat akkor is kellett hirdetni, nem is beszélve a rendszer propaganda anyagairól. Arról pedig nem szabad megfeledkezni, hogy ebben az időben a tömegtájékoztatás csak a Magyar Rádió két csatornájára – valóban kevés hirdetéssel -, néhány mai szemmel rossz nyomdai minőségű újságra és maximum a mozikban futó híradókra támaszkodhatott. Azokon is inkább országos, mintsem helyi tartalmakat átadva. Így óriási jelentősége volt a közterületi reklámnak, és a stabilan használható hirdetési felületeknek.
Ha jól látom, ezt a célt szolgálta a fotó bal alsó sarkában lévő épület két oldalfala is. Az egykori buszmegállót és nyilvános vécét a hatvanas évek elején, a Munkásmozgalmi szobor felállítása előtt bontották el a Kossuth térről. Valószínű, hogy alig egy-másfél évtizeden keresztül szolgálta a szolnokiakat, akik itt várakozhattak a teret érintő, akkoriban még ritkásan közlekedő, helyi buszjáratokra. Maga a buszmegálló tábla egyébként az első hirdetőoszlop sarkába olvadva „látható”. Egyébként el nem tudom képzelni, mekkora jelentősége lehetett a korabeli helyközi közlekedésnek, hiszen autó alig lehetett a városban – magánszemélyek csak kivételes esetben tarthattak személygépkocsit -, kerékpárost pedig egy képen se lehet olyan tömegesen látni, mint amit a város lakosságszáma indokolhatott volna. Lehet, hogy az ötvenes években a gyaloglás volt a legfontosabb közlekedési mód?
Az elmúlt négyszáz kép alatt sokszor írtam már a Kossuth téren 1872. június 28-án felállított 68-as obeliszkről, vagyis Szolnok háziezredének, a 68-asoknak a hőseit megörökítő emlékműről. Ez Szolnok második közterületi, politikai emlékműve, amely túlélte a 68-asokat, hiszen csak valamikor a hatvanas évek elején száműzték a város főteréről az Eötvös tér sarkára. Igazából csak most kezdtem gondolkodni azon, hogy miként élhette túl – akkor már a Tanácsházával szemben – az ötvenes éveket egy olyan emlékmű, amely magyar és német felirataival a Monarchia „agresszióira” is emlékeztetett. Olyan jó lenne kideríteni, hogy miközben a mai könyvtárral szemben egykor állt Szentháromság szobrot az ötvenes évek elején el lehetett paterolni a szocialista nagyváros főteréről, a 68-as obeliszknek még majdnem egy évtizede maradt!
Sokat írtam az elmúlt tíz évben a Kossuth tér házairól is, így most nem részletezném újra a fotó bal oldalán látható egykori Magyar Király Szálloda, a Tiszavidéki Takarékpénztár, a néhai „adóhivatal” történetét, és az 1952-ben átadott, a 1-es számú irodaház múltját sem. Csak két-három apróság. A mai múzeum földszintjén, a bejárattól balra még üzlethelyiségek térre nyíló ajtói látszanak. Illetve a főbejárat fölött még ott az az erkély, amely aztán a hatvanas évekre eltűnik az épület homlokzatáról. És soha nem bírok „átlépni” a jelenlegi könyvtár tetején a kilencvenes évek elejéig álló őrtornyon sem – tetején neon vörös csillaggal -, ahonnan nemcsak a Kossuth teret, de a két folyami átkelő belvárosi hídfőjét is szemmel lehetett tartani. Akár gépfegyverrel is.
De hát ez volt az ötvenes évek, és ilyen volt akkor Szolnok főtere.
