Legalább tíz éve nem használtam a Tiszaligeti strand régi bejáratát, ami fölött még ott az a klasszikus felirat. Igazság szerint nem is tudom, mikor jártam utoljára a gyógymedencén túl, a csúszdás medence környékén. Pedig évtizedekkel ezelőtt a strandnak mindig arra a részére kellett letelepednünk, mert úgy gondoltuk, hogy onnan van minden a legközelebb. Az akkor még szigetes egytizes medence, a nyitott büfé meg a lángosos és a csónakázó tó. Merthogy ebben a háromszögben voltunk képesek reggeltől estig, napokon keresztül létezni a Tiszaligetben. Nem emlékszem, mennyi volt a belépő a nyolcvanas évek elején, de mintha a buszjegy egy-két forint körül lett volna, és a fagyi is e körül mozgott, meg talán a lángos is. Szóval nem múlhatott el nyár a Tiszaliget nélkül, ami emlékeim szerint május elsején nyitott, és augusztus 20-a után talán már be is zárt. Szolnokon így búcsúzott a nyár.
A gyógy és a csúszdás medence között áll egy hatalmas platánfa. Éppen a két medencét összekötő járda mellett. Egy ideje úszás után, amikor a melegben egy kör brűgölésre várok, mindig azt a fát nézegetem, és azok a régi nyarak jutnak róla az eszembe. Amiről azért – őszinte örömömre – bármiféle nagyobb beavatkozás nélkül lehetne filmet forgatni a strandnak a gyógymedencén túli részein.
Érzem, elfogult vagyok, de legyenek mára bármilyen kopottak és szakadtak a kerítés mellett sorakozó nyári öltözők, fájna a szívem, ha elbontanák őket. Nem tudom, hogy a megmaradt öltözőfülke-sorok mikor épültek, bennem úgy élnek, mintha a stranddal egyidősek lennének. Némelyik végén még ott a hosszú tükör, amiben az egész napos strandolás után próbáltuk a hajunkat a szülők által is elfogadhatóvá rángatni. Meg a feliratok is, amelyek például áttételesen arra figyelmeztettek, hogy a fürdő területén akár lophatnak is.
A nyári öltözők mellett áll még az egykori strand büfé – most valamiért a Szicília nevet viseli – utána pedig ott a régi bejárat, ami előtt emlékeim szerint a 15-ös busz is megállt. Lehet, hogy egy idegennek ezek a tetővel és rácskerítéssel összekötött pénztárbódék rondák, szerintem a régi szolnoki nyarak emblematikus építményei. Igaz, arra soha nem emlékszem, hogy egy pénztárnál több működött volna, ellenben az útig kígyózó sorra igen. De a mából nézve ez is szép. Sőt, itt még a bordó-fehér egyen burkolattal is meg tudok békélni. És a legjobb, hogy két kis építmény között még ma is árulnak olykor strandcikkeket, szerintem ugyanazokon a fél évszázados asztalokon, amelyek még a megnyitásra készülhettek. (Ki ne dobják őket, kincset érő darabok!)
Őszintén megmondom, hogy a bejárat és a nagyöltözők között álló Halas lány szobrára gyerekkoromból nem emlékszem. Minden bizonnyal azért, mert ha végre egyszer bejutottam a strandra, legkevésbé a szobrok izgattak. Pedig régi képek tanúsága szerint a hatvanas évek vége óta a Ligetben áll. Igaz, ma kicsit nehéz megtalálni az egyébként ápolt bukszusok mögött, de ha valaki arra jár, ne hagyja ki.
Azt nem mondom, hogy a pingpongozás is kihagyhatatlan élmény lenne, hiszen a három régi asztal körüli fű nem arról árulkodik, mintha sűrűn pattogna itt a labda. Holott emlékeimben ez a hely is úgy él, hogy olykor várni kellett a szabad asztalra. Sőt, komoly küzdelmeket is lehetett olykor itt látni. Az asztalok mellett ott az egykor az egész országra jellemző villanyszekrény egy még ép példánya, ahogy a régi lámpákból és padokból is akad még bőven a strandon. Bizony isten van néhány olyan részlete a fürdőnek, ami pont úgy néz ki, mint harminc-negyven éve.
És persze, van, ami mára eltűnt. Nemcsak a régi büfé – ami ugye az új bejárat környékén volt valahol -, hanem sajnos a csónakázó tó kikötője, bérlős bódéja is. Remek stég épült a helyére, de azért fáj érte a szívem. Még akkor is, ha a mából nézve igazán nem értem, miért is volt jó a nyári melegben egy órát azon a kis tavon ringatózni. Pontosabban küzdeni egy ormótlan nagy hajóval és két bazi nehéz evezővel. Amikért mindenesetre közelharcot vívtunk, hogy ki húzza.
Örülök, hogy a napokban fényképezőt is vittem az egyik kedvenc szolnoki helyemre, a Tiszaligeti strandra. Mert még megörökíthettem valamit a gyerekkoromból. Tudom, hogy minden elöregszik, cserére szorul. De azért olyan jó lenne legalább egy két részletet megőrizni a régi Tiszaligetből. Ha már az előtte álló repülő és a mögötte lévő hadi parkból tényleg semmi sem maradt.
