Egy frontra tartó vagy onnan hazatérő német katona küldte a mellékelt képeslapot Szolnokról Berlinbe 1915. szeptember 21-én. „A hadra kelt seregtől” bélyegzővel ellátott, Budapesten katonailag felülvizsgálták képeslap a még békés Szolnok korzóját mutatja, talán a háború előtti nyáron.
Jó üzlet lehetett az első világháború idején, a szolnoki vasútállomáson vagy környékén képeslapot árusítani. A város vasúti csomópont jellege miatt ugyanis a még létező Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a szövetséges központi hatalmak katonái közül nagyon sokan érintették Szolnokot a frontra tartva vagy onnan már visszatérve. A hosszabb-rövidebb ideig tartó megállást pedig szerintem minden katona felhasználta arra, hogy a kor egyik nagy találmányán, a képes levelezőlapon tudassa szeretteivel, hogy él, jól van, vagy éppen merre jár. Sokszor írtam már arról, hogy szerintem e képeslapok feladóit nem nagyon érdekelhette, hogy mi van az anziksz képes oldalán, és azt se hinném, hogy közülük túl sokan megnézték volna azokat az épületeket, amelyek a képeslapokra kerültek. Nem ez volt a fontos. Hanem az üzenet, ebben az esetben Szolnokról Berlinbe, az első nagy háború második évében, a második őszön, amikor talán már mindenki sejtette, hogy az akkori falevelek lehullásával se térnek haza a katonák.
Az ehhez a képeslaphoz felhasznált fotó valamikor 1912 és 1915 tavasza között készült körülbelül a mai Szapáry és Kossuth Lajos utcák kereszteződésétől, a Tisza felé fordulva. Az utólag festett fotó készítésének legkorábbi időpontját a már emeletes Kádár-cukrászda szecessziós épülete, illetve az utca végén, homályosan feltűnő Barta-palota tornya jelöli ki. A legkésőbbi időpontot pedig az akkurátus postázó által a kép közepére írt 1915. szeptember 21-ei dátum, ami előtt, a ruhák alapján, legkésőbb az év tavaszán dolgozhatott az ismeretlen fotós.
Mivel a budapesti „Vasúti levelezőlapárusítás” kiadó 1915-ös dátumot írt a lapra, a magam részéről azt feltételezném, hogy az eredeti fotó inkább 1914 tavaszán vagy kora nyarán, azaz a béke utolsó pillanataiban készült. Bár, ha a képen szereplők kamerába bámulását veszem alapul, akkor meg a minél korábbi dátum, tehát az 1912 mellett kellene letennem a voksom, amit az emberi fejek rendkívül rossz színezése is alátámasztana. De inkább bizonytalan vagyok.
A mából, Szolnokról nézve talán a fotó bal oldala a legérdekesebb, hiszen ott nemhogy nem a mai épületek, de még csak nem is azok elődjei, hanem a még egyel korábbiak állnak. A hozzánk közelebb eső földszintes házak helyére majd csak 1929-ben építi fel, az egyébként e földszintes házakban üzletet működtető idősebb Nerfeld Ferenc fia a bankházát és bérpalotáját, amit aztán 1981-ben elbontottak, hogy helyére 1984-ban a mai Árkád kerüljön. A földszintes házak után lévő magas tűzfal – rajta festett reklámmal – sem a mai nagy OTP-hez tartozik, hanem az itt 1907 és 1937 között álló Szolnoki Hitelbank épületéhez. A távolban pedig ott a már említett Barta-palota tornya, ami 1912 óta áll a jelenlegi Tiszai hajósok tere és Sóház utca sarkán. Ugyanakkor érdemes észrevenni a sarkon lévő vas villanyoszlopot, ami az utca fölé lógó közvilágítási lámpát is tartja. Vagy éppen a közvetlenül mellette lévő facsemetét, ami pedig a városi kertészet létére utal.
Az 1912-1915 között készült fotón megörökített Szapáry utca másik – mai páros, a kép készítésekor páratlan – oldala viszont szinte hiánytalanul túlélte a 20. századot. Az első épület a Baross utca 2. számhoz tartozó Kindlovics-bazár, majd a Kádár cukrászda 1912-ben emeletráépítéssel felújított szecessziós háza következik. Az ezt követő, földszintes ház, a néhai Alföld étterem nyomokban még megvan, bár alaposan átépítették. Viszont az iparosok háza és a Nemzeti nagyszálló a helyén van. Utána viszont hiányzik a Czinóber-ház, hiszen azt csak a háború után húzták fel, viszont ott a sarki, Kós Károly stílusú épület, majd az Erlich bérpalota, és a távolban az 1899-ben átadott szolnoki zsinagóga. A korzó jobban kiépült és jobban megmaradt oldala.
A fotózás pillanatában Szolnok békés hétköznapjait éli. Jobb oldalon talán a város környékéről bejött kofák beszélgetnek. Tőlük távolabb két jól öltözött, mellényes öltönyt és nyakkendőt viselő úr figyeli a fotóst. A Szapáry közepén talán egy cselédlány vág át, bal oldalon pedig jómódú, kalapos férfiak várakoznak az árnyékban. Csupán néhány szekér veri fel a szolnoki korzó porát és csendjét egy békebeli napon, amikor a fotón szereplők még nem sejthették, hogy pár hónap múlva háborús üzenetként vonulnak be az „örökkévalóságba”.
