A belvárosi nagytemplom előtti, háromszög alakú tér, Szolnok egyik leghangulatosabb tere lehetne, ha nem vennék rendszeresen birtokba hajléktalannak tűnő emberek. Érdemes arra menni a misék, különösen a hétvégi misék idején, illetve a szombat délutáni esküvők alkalmával. Mindjárt megértik, hogy kikre és mire gondolok.
Akiket ott látnak, szerintem nem valódi hajléktalanok, nem rászoruló szerencsétlenek, hanem olyan jó üzleti érzékkel megáldott, többségében életerős emberek, akik megtalálták a maguk számára az élet egyszerűbb oldalát. Számomra a hajléktalan az, aki bár elvesztette otthonát, egzisztenciáját, de legalább próbálkozik a normális életbe való visszatéréssel. Sejtem, hogy ez rettentő nehéz, ezért sokan közülük feladják, és belepusztulnak. Tudom, hogy mindazok, akik legalább próbálkoznak a kilábalással segítséget, a mainál sokkal komolyabb támogatást érdemelnének a többségtől. Vannak azonban olyanok, akik egyáltalán nem küzdenek a sorsuk ellen, sőt berendezkednek erre az életmódra, és eszük ágában sincs változtatni. Persze, elképesztően szakadtak, úgy tűnik, mosdani se nagyon van nekik hol, és ételre is alig futja. Szerintem azonban mindez, csak a színjáték kelléke.
Milyen kellemes úgy távol élő rokonokkal esküvőre érkezni Szolnok legnagyobb templomához, hogy a tér egymástól távoli padjain ülő szutykos alakok obszcén kifejezéseket üvöltenek egymásnak. Majd némelyik felugrik, és a jól öltözött násznépet vagy megpróbálja levenni pár forintra, vagy erélyesen kérdezgeti, hogy ugye őt véletlenül sem fotózták le. Sőt, egy kis szerencsével, egyikük még rókázik is a jobb sorsra tervezett padok mögött.
Mit lehet tenni? A násznép valamelyik tagja, még mielőtt a család és a város is teljesen lebőgne a távoli rokonok előtt, kisebb készpénz összeget ajánl szegény páráknak, hogy a következő órát máshol töltsék. Azaz a következő esküvőig megfizeti a tér normális rendjét. Ha megfelelő a házasulandó kedv, akkor ezt a kis mókát legalább kétszer el lehet játszani szombat délután, amiből már meg lehet alapozni az estét.
A másik bevett módszer a misére érkezők, vagy onnan távozók alamizsnálkodásra ösztönző hitének az aprópénzre váltása. Nem tudom, ki hiszi el ezeknek az uraknak, hogy egyedül a kéregetés lehet számukra a megélhetés forrása, de a hétvégenként látható vonulásukból arra kell következtetnem, hogy biztos piacot találtak.
Tudom, hogy állampolgári joguk a teret használni. Azt persze már kétségbe kell vonnom, hogy jogukban áll azon a téren inni, vizelni és a tévékben 18+ kategóriába sorolandó szövegekkel kommunikálni. Nem kiáltok rendőrért, mert az egyenruhásainknak általában ennél súlyosabb gondjaik is vannak, és gyanítom, semmi eszközük nincs a probléma megoldására. Nem követelem az adóellenőrök, a köjálosok és a vámosok bevetését sem, bár vicces lenne, ha egyszer álruhás násznépként feljelentenék ezeket a hajléktalanokat amiatt, hogy az alamizsnáról nem adtak számlát, és nem tüntették fel az adóbevallásukban.
Bevallom, nincs ötletem. Lehet, hogy minden városban kell egy tér, ami az övék, hogy maradjon néhány azoknak, akik másként képzelik el a boldogulásukat? Jó, de miért éppen az egyik legszebbet engedjük át nekik Szolnokon?
