2025.12.1. (hétfő)

Harmadszor is!

Harmadszor is!

Dátum:

Folytatjuk a beszélgetéseket Szolnok múltjáról a Tisza Moziban. Kétszer már találkoztunk, remélem, rendszeressé válnak az összejövetelek. Hiszen nagy a téma.

Az Ifj. Kánya Zoltán által indított Szolnok a múltban Facebook-csoport felületén tettem közzé az alábbi két felhívást, illetve néhány ismerősnek, „blogSzolnok” levelezőnek is elküldtem őket.

 

Beszélgessünk Szolnok múltjáról!

(Amolyan meghívóféle)

A közösségi oldalakon megjelenő posztokból úgy tűnik, sokakat érdekel a város múltja és korábbi fejlődése. Az is nyilvánvaló, hogy sokak rendelkeznek olyan gyűjteményekkel, amelyek Szolnok elmúlt évtizedeiről vagy évszázadairól szólnak.

Szeretnék személyesen találkozni olyanokkal, akiknek van kedvük bemutatni a gyűjteményüket, akik a neten kívül, kicsit régimódian hajlandóak beszélgetni, értelmesen vitatkozni Szolnok múltjának és fejlődésének kérdéseiről.

Arra gondoltam, ha közös a hobbink, azonos az érdeklődésünk, miért ne jöhetnénk össze rendszeresen egy-egy tartalmas beszélgetésre. Esetleg elgondolkodhatnánk azon is, hogy mit tehetnénk a város közeli és távoli múltjának feltárásáért, feldolgozásáért és megismertetéséért és akár népszerűsítéséért.

Akinek tehát volna kedve egy ilyen – nevezzük egyelőre – asztaltársasághoz csatlakozni, azt szeretettel invitálom és várom 2013. január 20-án este 18.00 órakor a Tisza Mozi Kávézójában.

 

Folytatjuk a beszélgetést

Vasárnap este tizenketten ültünk a Tisza Mozi kávézójának asztala körül, és pár órára alaposan belemelegedtünk a város múltjáról és jelenéről folyó beszélgetésbe. Előkerült pár fantasztikus fotó, néhány könyv, számtalan történet és emlék. Szolnokról!

Most vasárnap – január 27-én – a beszélgetés folytatódik, amihez bárki csatlakozhat. Ráadásul nemcsak beszélgetni fogunk, hanem a Tisza Mozi E-termében néhány Szolnokról készült régi filmet is megnézünk.

Szóval, akinek van kedve Szolnok múltjáról beszélgetni, azt szívesen látjuk vasárnap este 18.00 órakor a Tisza Moziban. Ezúttal az E-teremben.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egy titokkal kevesebb

A blogSzolnok Album rovatában jelent meg szeptember utolsó napján a Titkok a háborúban című írás. A lelkes olvasóknak köszönhetően egy titokkal azonnal kevesebb lett.

Kiegészítések

Az szolnoki ötvenhatos emlékhelyről november 4-én jelent meg írás a Szobor Park Szolnok (SZPSZ) rovatban, amihez két fontos kiegészítés érkezett az emlékpark születését megidézve.

Megfejtett vas

Milyen vas? címmel mutattam be november elején három, érdekes, szolnoki vastárgyat. Bízva abban, hogy az olvasók segítenek megfejteni rendeltetésüket. Segítettek.

Áprilisi reakciók

Egy hozzászólásból derült ki számomra, hogy a Zagyva-parti lakótelep első lakásaiba már 1970 nyarán beköltöztek. Néhány más cikkhez érkezőből meg az, hogy másokat is izgat az épített örökségünk "védelme".