Az ehhez a szolnoki laphoz használt fotó 1914 és 1937 között bármikor készülhetett volna, ám nekem van egy olyan érzésem, hogy 1934-es vagy legfeljebb 1935-ös a felvétel. Amit, bár a református templom felirattal láttak el, gyönyörűen mutatja mindhárom nagy templomunkat, amelyek akkoriban a szolnokiak toleranciáját és a békés együttélést hirdették.
Ezt a képeslapot abban az időben küldték Szolnokról Szegedre, amikor a jól nevelt gyerekek még felnőttkorukban is magázták a szüleiket. A címzésre pedig nemcsak a „nagyságos” jelzőt írta fel az illedelmes fiú, de a címzett, azaz az édesapja rangját is: nyugalmazott gimnáziumi igazgató. Talán nemcsak azért, mert mit szóltak volna Szegeden, ha a pletykás postás véletlenül elkotyogja, hogy tiszteletlenül „beszélt” a direktor úrral a fia. Inkább mert ilyen volt a neveltetés, abban a korban, amikor tanárnak és igazgatónak lenni is rangot, megbecsülést és egzisztenciát jelentett. Az sem lehetett véletlen, hogy Bucsy István nyugalmazott igazgató úrnak pont egy ilyen képeslapot választott János fia, aki talán a Szolnokra való hazaérkezésükről számolt be így szüleinek, nem megfeledkezve a kézcsók küldéséről. Az unokák nevében is.
A fővárosi kiadású anziksz a felirata szerint a szolnoki református templomot ábrázolj. És bár valóban az 1894-ben átadott isten háza a leghangsúlyosabb rajta, azért az öt évvel fiatalabb zsinagóga, és a másfél évszázaddal öregebb katolikus nagytemplom is feltűnik. Ez különösen azért kedves, mert a Szolnok sokszínűségét és toleranciáját illusztráló három templomot szinte kizárólag a Tisza felől ábrázolták, ilyen szögből sem előbbi, sem későbbi fotót nem ismerek. Aminek nemcsak az a magyarázata, hogy alig pár évtized adatott meg a templomainknak, hogy hármasukat hirdethessék, de a park fáinak növekedése is. Ami szerintem a felvétel születésének időpontjára is magyarázatul szolgálhat.
A postabélyegző alapján azt mondhatjuk, hogy ezt a felvételt legkésőbb 1937 vagy 1938 körül készíthették (sajnos nem egyértelmű a hármas utáni számjegy). Tehát már csak azt kellene megmondanunk, hogy mi lehetett a fotózás első dátuma, amiben a képen látható dolgok lehetnek a segítségünkre. Nézzük tehát sorban!
A zsinagóga kupolája miatt rávághatnánk, hogy a fotózásnak 1899 után kellett történnie. Igaz, ám ha jobban megnézzük a képet, akkor észre kell vennünk, hogy a református templom bal oldala mögül kilóg egy tető, ami szerintem a Tiszai hajósok terének sarkán álló Barta-palotához tarozik. Amit valamikor 1905-ben vagy 1906-ban építettek. Ám tovább bogarászva ezt a nyári vagy késő tavaszi, dús növényzetet is megörökítő képet, találunk még egy tetőt, ami bő évtizeddel szűkíti a fotózás intervallumát. A Nagytemplom és a zsinagóga között ugyanis ott a belvárosi iskola, tehát a felvétel csak 1914 után készülhetett. Mivel sem a bal szélen álló paplak, sem a Sóház és a Magyar utca találkozásánál lévő kisebb házak – közülük a jobb szélen lévő ugyancsak iskola volt – építésének dátumát nem ismerem, azok nem segítenek a szűkítésben. És a mögöttük látszó Papp szanatórium sem módosítja a fotózás lehetséges első időpontját.
Így maradnak a növények, amelyek a református templom, a Tisza, a fotózáskor szerintem már álló Tisza szálló és a Verseghy gimnázium által közrefogott park nyugati végében voltak (vannak). A szépen gondozott virágágyásokon, kavicsos utakon kívül fiatal facsemeték – némelyik talán még karózva is van – láthatóak a képen. Ez pedig számomra arra utal, hogy a felvétel az 1932-es árvíz után született, amikor előbb rendbe hozták azt a gátat és támfalat, amin 1934-re megszületett a Tisza-parti sétány. Majd sor kerülhetett a park kialakítására is, amin korábban még a kocsiút is keresztülvágott. Tehát, ha ez az okoskodás megállja a helyét, akkor valóban csak 1934-ben vagy 1935-ben készülhetett először ilyen fotó Szolnokon. Ami talán még csemeteként mutatja azokat a fákat, amelyek ma már az égig érnek, és szinte lehetetlenné teszik, hogy a három szolnoki templomot – amelyek közül már csak kettő tölti be eredeti funkcióját – így megörökíthessük.
