2025.12.1. (hétfő)

Háromkerekűek és börze

Háromkerekűek és börze

Dátum:

Ezen a hétvégén is régi járművektől és a veteránok rajongóitól lesz hangos a város. A vasárnapi, 35. Alföldi Veterán Börze mellett ugyanis háromkerekű, régi járművek találkozóját rendezik Szolnokon. A két program szervezőjét, Ifj. Kánya Zoltánt kérdeztük.

11-haromkercl_400– Milyen járművekre számítanak a háromkerekű veteránok találkozóján?

– A klasszikus, legtöbbek által ismert háromkerekű veterán jármű, az elsősorban mozgáskorlátozottaknak szánt, az egykori Csehszlovákiában gyártott, Velorex. Közismertebb nevén a bőregér, amit JAWA motor hajtott. Reményeink szerint ilyet is láthat majd a szolnoki közönség, de legtöbb, a veterán korú jármű valószínűleg oldalkocsis motorkerékpár lesz. Pannóniák, MZ-k, sőt Ural motorok érkezésére is számítunk. Ha sikerül elindulniuk, akkor egy negyvenes években gyártott rokkant kocsi is érkezik majd. Természetesen, a témából adódóan, erre a találkozóra jóval kevesebb járművet várunk, mint a korábbiakra, de azt hiszem, ez így is kuriózum lesz az egész.

11-haromker2-avb– Mi a találkozó programja?

– Ahogy a korábbi találkozókon, most is a megyében túrázunk szombaton. Megnézzük a békésszentandrási duzzasztóművet, illetve visszafelé a szolnoki Repülőmúzeumot. Délután négy-öt óra körül pedig tartunk egy kis felvonulást a városban. Akik, akkor esetleg nem látnák a veterán háromkerekűeket, vasárnap a Cora parkolójában pótolhatják a mulasztást, hiszen a börze mellett ismét kiállítjuk a túrán résztvevő járműveket.

– Lesz-e valami változás a börzével kapcsolatban?

– Semmi. Idén ez a harmadik börzénk, az indulás óta pedig a harmincötödik. Tapasztalat, hogy a legnagyobb érdeklődés a februári börzék iránt van, hiszen előtte hónapokig nincs ilyen rendezvény. Idén először áprilisban is rendeztünk veterános börzét, ahol a februárihoz hasonló volt az érdeklődés. A júniusi mindig kevesebben vannak, de a szokott területen, legalább kétszáz eladóra és nagyon sok látogatóra most vasárnap is számítunk.

11-haromker3-lada– Tavaly ilyenkor nagy sikerük volt a szovjet autóknak. Jönnek-e újra?

– Amióta elkezdtük a börzéhez kapcsolódó veterános találkozók szervezését, ugyanazt a témát eddig csak egyszer ismételtük meg. Amerikai autók találkozója volt kétszer, de a második csak azért jött létre, mert egyébként is Szolnok volt a kiindulópontja egy nagy túrának. Úgy tűnik azonban, hogy a szovjet járművekkel kivételt kell tennünk, mert a tavalyi találkozó után nagyon sokan megkerestek az ismétlés igényével. Tavaly júniusban 35 jármű vett részt a túrán, 54 a vasárnapi felvonuláson, és 78 a Cora parkolóban a rendezett kiállításon. Nemcsak a siker és a többiek unszolásának engedtem, amikor belevágtunk az ismétlésbe. Be kell vallanom, hogy a börzék mellett soha nincs időm gyönyörködni a találkozóra érkező járművekben, mert annyi dolgom van a szervezés körül. Tehát augusztus első hétvégéjén, börze nélkül rendezzük meg a II. Szovjet Járművek Találkozóját Szolnokon. A tervek szerint nemcsak különleges járműveket láthat majd a közönség – például két KRAZ 255-ös, irtózatos méretű katonai teherautókkal már jelezték a részvételi szándékot -, de egy városi ügyességi vetélkedőt is, ami azt jelentheti, hogy augusztus első vasárnapján gyermekkorunk autóival lesznek tele a város utcái.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ismét jönnek a szovjetek

Úgy tűnik, hagyomány lesz a tavalyi I. Szovjet Veterán Járművek Találkozójából. Ezen a hétvégén ugyanis ismét Szolnokon gyűlnek össze az egykori ?nagytestvér? járgányai, amiket vasárnap bárki megtekinthet. A találkozó szervezőjével, ifjabb Kánya Zoltánnal beszélgettünk.

Lesz dolgunk bőven

A Szolnoki Szigligeti Színházban rendezik augusztus 30-án az Országos Színházi Évadnyitót. Miközben az ország valamennyi színházából várnak művészeket, a szolnoki teátrumban, a helyi társulat már az első bemutatókra készül. Balázs Péterrel beszélgettünk.

A múltban őgyelegni

A szolnoki kötődésű Benedek Szabolcsnak idén már két könyve jelent meg, egy a Beatlesről, egy pedig A fiumei cápa címmel a mai Rijeka száz évvel ezelőtti világáról. Ezúttal az Adria-parti városban játszódó, valós személyeket és történéseket is felvonultató regényéről beszélgettünk.

Az első képviselőnőről

Az első nő Szolnok város képviselőtestületében címmel tart előadást Dr. Gergelyffy Gézáné Graff Irénről Bojtos Gábor és Mészáros Attila. A november 16-ai, a Városházán tartandó Levéltári estek különleges témájáról beszélgettünk a megyei levéltár kutatójával, Bojtos Gáborral.