Biztos, voltak már úgy színházban, moziban vagy éppen kiállításon, hogy a végén azt érezték: most azonnal kezdődhetne elölről, vagy gondolkodás nélkül megnéznék az egészet újra. Szerintem ez az egyik jele annak, hogy a produkció jól sikerült, az alkotók és a nőzők egymásra találtak. Az pedig különösen szerencsés, ha az adott produkcióból valami tárgyiasultan is hazavihető. A színházból például egy jó műsorfüzet, netán az előadás hanganyaga, a kiállításokról pedig egy jól szerkesztett, megfizethető árú, mégis minőségi katalógus. Aminek segítségével újra és újra felidézhetőek a látottak, sőt a plusz információk révén sok gondolat továbbszőhető, sok minden újra vagy éppen először felfedezhető.
A Damjanich Múzeum május elején nyílt Pólya Tibor kiállítása ebből a szempontból is kiemelkedik a legtöbb szolnoki tárlat közül, hiszen az időszaki teremben látható anyagot összerendező Csiszár Róbert Péter egy elképesztően érdekes katalógust állított össze. Ami persze fele ilyen élvezetes sem lenne Gazdag László kiváló tervezői munkája nélkül, no meg a Damjanich Múzeum igényeihez igazodó gyomai nyomdai kivitelezés nélkül. Aki látta már a kiállítást, az talán egyetért velem abban, hogy A szolnoki művésztelep mesterei sorozatban megjelent bő háromszáz oldalas katalógus és album egyszerűen otthagyhatatlan, és ár-érték arányát tekintve is messze megéri az 5 ezer forintos árát.
Mert Csiszár Róbert Péter kellő hosszúságú dolgozatai lényegre törőek és szórakoztatóak. Ráadásul számomra rengeteg új információt hordoznak nemcsak Pólyára, de a korabeli művésztelepre és Szolnokra vonatkozóan is. Amellett, hogy végigmegy ennek a sokoldalú, mondhatnám, a korabeli vizuális művészetek polihisztorának munkásságán, teret ad Pólya kortársi értékelésének éppúgy, mint az egykorú szolnoki művészet bemutatásának. A Pólyáról szóló anekdoták pedig tényleg a hab a tortán, némelyiken annyira nevetnem kellett, hogy kiesett a könyv a kezemből.
Persze, ha őszinték akarunk lenni, Csiszár remek írásait csak egyszer fogjuk elolvasni, maximum, ha a jövőben valami kell belőlük, fellapozzuk. A Pólya-albumot igazán a gazdag és igényesen fotografált képanyag miatt emeljük majd le rendszeresen a polcról. Ugyanis ennek a valóban szolnoki zseninek a legfontosabb alkotásai lettek kötetbe rendezve. Amelyek így sokkal jobban átláthatók, értelmezhetők, mint egy bármilyen jól megrendezett kiállításon. Egyszerűen időveszélyes ez a kötet. Mert, ha egyszer elkezdjük lapozgatni, letehetetlen, beszippant és elveszítjük az időérzékünket. Igaz, ez legyen a legnagyobb bajunk, mert közben elképesztően jól szórakozhatunk.
Pólya Tibor ugyanis egy zseniális, mégis laza, és csak a kiállítás meg a katalógus alapján érzem, kevésbé értékelt művészünk volt. Akit valahogy úgy kellene kezelnünk és Szolnok „arcává” tennünk, mint Pécsen Csontváryt, Kaposváron Rippl-Rónait, Szombathelyen Derkovitsot vagy éppen Székesfehérváron Csók Istvánt. Nem vagyok művészettörténész, így nem tudhatom, van-e Pólya Tiboron kívül még egy alkotó, akinek ennyi, különböző stílusú és technikájú munkáján jelent volna meg Szolnok, vagy aki pár évtizeden keresztül ilyen szinten lett volna a helyi kultúra meghatározó alakja.
Persze, lehet, hogy elfogult vagyok/lettem. Be kell ismernem, hogy a Csiszár Róbert Péter által létrehozott kiállítás és első osztályú katalógus engem Pólya rajongójává, sőt szerelmesévé tett. Amiért köszönettel tartozom Csiszárnak, és mindenkinek, akik Pólya Tibort így elém tárta.
