A háborúk földjére Szolnokról
Az utóbbi időben, legtöbbször Líbiából láttuk tudósítani Al Ghaoui Hesnát, a Magyar Televízió riporterét. A fiatal újságírónő egykor a Varga Katalin Gimnázium diákja volt, és az Ifirkász Klub vendégeként nemrég ismét Szolnokon járt. (Részlet az interjúból)
– Salgótarjánban volt kisgyerek, mégis a szolnoki Vargát választotta. Miért?
– Ennek nagyon egyszerű oka volt. A középiskolás éveim alatt minél jobban szerettem volna megtanulni angolul, és a Vargáról azt hallottam, hogy ebben a tekintetben kiemelkedő. A szüleimmel eljöttünk Szolnokra megnézni az iskolát, és rögtön beleszerettem a városba, és Varga hangulatába is…
– A Varga beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
– Egy külön kis világ volt. Nagyon szerettem. Jó tanáraink voltak. Néha talán túl komolyan is vettem, hogy megfeleljek, hogy jó jegyeim legyenek. Hajlamos voltam túl stresszelni mindent, de így visszatekintve örülök, hogy magasak voltak a követelmények. Biztos vagyok benne, hogy a felét sem érhettem volna el annak, ami eddig sikerült, ha nincs ez a rendszer, és nem ilyenek a tanáraim. A Vargának köszönhetően nyertem egy amerikai ösztöndíjat is, így 16 évesen ott tanulhattam egy magániskolában, ami szintén nagyon sokat adott. A gimi után Budapesten tanultam, de a fővárosnak már soha nem volt olyan a hangulata, mint Szolnoknak, ahol nagyon jó baráti köröm is kialakult. Volt két barátnőm, akikkel három boszorkányként emlegettek bennünket. A középiskolás évek azért is fontosak, mert az embert egy életre meghatározzák azok a barátságok, amiket fiatalon köt.
– Mennyit változott azóta a város?
– Nagyon sokat. Gyönyörűen kiépült a belváros és sokkal zöldebb is lett Szolnok. Középiskolásként is szerettem, mert élhető volt egy diák számára. Sokszor kimentünk a Tisza partra sétálni, vagy éppen a gáton ültünk és beszélgettünk…
Az igazi munka most kezdődik
Ismét Szolnokon járt Vastag Csaba, a 2010-es X-Faktor győztese. A Pelikán Bevásárlóközpontban tartott legutóbbi, remek hangulatú koncertje után beszélgettünk a kissé fáradt énekessel. (Részlet az interjúból)
– Gyermekkorodban mi volt az álmod?
– Egyszer láttam a Queen zenekarnak a The Miracle című videoklipjét, amelyben a Queen tagjait gyerekek játszották el egy nagy színpadon, előttük pedig őrjöngött a közönség. Akkor gondoltam rá először, hogy én is ezt szeretném csinálni. Lehettem talán 8 éves. Persze gyerekként én is nagyon sok minden szerettem volna lenni, rendőrtől kezdve az orvosig, de nekem valahogy mindig ott volt a zene is. Sokáig versenyszerűen táncoltam, és közben sokszor az járt a fejemben, hogy de jó lenne, ha nem én táncolnék mások zenéjére, hanem ők az enyémre. Az első zenekarom 14 éves koromban alakult, és mivel a bandában mindenki tanult valamilyen hangszeren, kivéve engem, azt mondták, legyek én az énekes, mert kiabálni mindenki tud…
– Többször is voltál már Szolnokon. Milyen az itteni közönség?
– A közönség nagyon kedves. A mai koncerten is kiderült, hogy egy igazi összetartó, baráti társaság. Együtt énekeltünk, és nagyon tetszett, hogy az emberek mennyire felszabadultak voltak. Szerintem egy kimondottan jó bulit hoztunk össze.
– A kezeden egy érdekes karkötőt látok, mi ez?
– Egy villa. A fogadott apukámtól Mészáros Árpád Zsolt barátomtól kaptam, aki az Operett színház művésze. Ezt ő csinálta 6 éve, és azóta sem vettem le.
– Látszik, hogy nagyon fáradt vagy. Mennyit szoktál aludni?
– Három-négy órát. Az alvásnak nem sok értelmét látom, csak megy vele az idő, miközben semmit sem tudsz csinálni. Lefekvéskor általában azon gondolkodom, mikor lesz már reggel, hogy a többiek is felébredjenek és valamit csináljunk.