Weinstock Ernő – szerintem – nagyjából nyolcvan évvel ezelőtt készítette Szolnokon ezt a hét fotót, amikből aztán önálló és mozaikképeslapok is lettek. A második világháború harmadik-negyedik évében. A nyolc képből kettőt tudott volna pár évvel később újra elkészíteni az akkor már Nagyváradi Ernő.
A magam részéről azt feltételezem, hogy Weinstock Ernő (1893-1985) igényes iparos volt, és nem kínált partnereinek olyan képeslapokat, amelyeken nemhogy régi, de akár egy-két éves felvételei lettek volna. Ezért gondolom, hogy ez a hét fotóból összeállított mozaikképeslap 1942-ben készülhetett, hiszen akkor már biztosan állt a lap bal felső sarkába helyezett Gróf Szapáry Gyula szobor. A Weinstock-féle képeslapon ránk maradt szolnoki köztéri alkotások közül volt a legfiatalabb, és idején a megyeháza hátsó bejáratának középvonalában, talán az evangélikus templomunk tornyával is egyvonalban állt. Tehát nem ott, ahol az elpusztulása után 71 évvel az utódját – nem pontos másolatát – felállították. A második világháború után vezetéknevét Nagyváradira magyarosító fotós ezt a képét már két évvel később sem tudta volna megismételni.
Hasonlóan a jobb felső sarokba került szolnoki ereklyés országzászlóhoz, amit 1934. július 1-jén állítottak fel az Eötvös téri víztorony tövében – az országban százegyedikként -, és a szovjet csapatok 1944 őszi érkezésével együtt rombolták le. Helyén ma a 68-as gyalogezred Kossuth térről kizsuppolt obeliszkje áll. És, ha már 1944 végi, 1945 elejei szolnoki szobor „áthelyezések”, akkor e képeslap jobb alsó felvételével is itt foglalkozzunk. Merthogy az eredetileg a mai Hősök terén, nagyjából a jelenlegi SZTK főbejáratával szemben álló, 1926. október 10-én felavatott első világháborús emlékművet is a vörös hadsereg nyomában érkező új rend helyeztette át a Tiszai-hajósok terére. Igaz, Szentgyörgyi István alkotását legalább megtalálta volna a második világháború után is aktív Nagyváradi Ernő, ha esetleg újra szerette volna megörökíteni.
Bevallom, hogy ezt a képeslapot a felső sor középső fotója miatt vettem meg, ami remélem, egyszer még önálló képeslapként is felbukkan. Ez ugyanis – ismereteim szerint – az egyetlen ennyire közeli felvétel a Kossuth téri artézi kút puttóiról, amelyek 1926-ban kerültek a térre. A kút a második világháborúig fontos szerepet játszott Szolnok és főleg a piacra érkezők vízellátásában, ám egyes források szerint a negyvenes évek közepére tulajdonképpen elapadt a hozama. Hogy maga a kifolyót övező kőkerítés, illetve a kút tetején lévő puttók pontosan mikor tűntek el, nem tudom. Vagy már a háború végét sem érték meg, vagy az Első Hároméves Tervnek estek áldozatául, amely a Szolnok főterén lévő piac felszámolását is feladatul jelölte ki.
A hét képből az alsó sorban lévő bal oldalit és középsőt készíthette volna el változatlan formában Nagyváradi Ernő akár öt- vagy tízévvel a képeslappá lett felvételei születése után.
Sőt, kis túlzással a Vártemplomról illetve a Verseghy-szoborról és a mögötte álló Tisza szállóról ma is lehetne hasonló képet készíteni – leginkább télen, amikor a növényzet nem zavarna. A Vártemplom esetében annyi megkötéssel, hogy Weinstock Ernő 1942 körül készült fotóján még a templom előtt látható Nepomuki Szent János szobra, ami a Zagyva-híd város felőli oldaláról érkezett ide a 19. században. Ma pedig már a Vártemplom mögött bújik meg. Mivel nem tudom, hogy a folyók, a hidak és a hajók védelmezőjének mása mikor került a templom mögé, nem merném azt állítani, hogy immár Nagyváradi Ernőként ne készíthetett volna ugyanilyen képet a fotós még életében.
A középre helyezett, a fotózáskor még önálló társulat nélküli, tehát amolyan befogadó épületként vagy inkább alkalmi játszóhelyként funkcionáló szolnoki teátrumot se tudta volna már a negyvenes évek végén ugyanígy megörökíteni a települési képeslapok királya. Elsősorban azért, mert a háború után nagyon gyorsan eltűnt az épület homlokzatáról nemcsak a Városi színház felirat, de a pelikános szolnoki címer is, amit ráadásul három görög színházi maszk díszített alulról. És ezekkel együtt eltűntek – valószínűleg a háborús sérülések renoválásakor nem állítottál helyre őket – az 1926-27-ben felújított homlokzat kisebb díszítései is. Szóval hét-öt a pusztítás javára.
