(Nyári ismétlés: Ez a cikk 2017. május 23-án jelent meg először.)

Próbáljuk mindennek a pozitívoldalát nézni!

Tulajdonképpen a járdára, a kocsibejáróba vagy a kapuba is hagyhatta volna a „névjegyét” az az ismeretlen városlakó, aki „szerencsére” csak a házunk előtti kis zöldterületen, a nyírfa tövében végezte el a nagydolgát. Megnyugodhatok, mert terhétől sikeresen és nyugodtan szabadulhatott, legalábbis erre utalnak a hátrahagyott papírzsebkendők. És, ha még azt is hozzáteszem, hogy értékes tápanyaggal gazdagította a nehezen magára találó füvet, akkor már tényleg kimaxoltam a pozitív hozzáállást. Csak nehogy túlzásba essek, ezért bosszankodom kicsit. Mert tényleg zavaró, hogy Szolnok belvárosában, péntek éjszaka, a nyílt utcán is lehet vécézni. Ami meg marad utána, annak nincs gazdája. Így nincs, aki eltakarítsa. Majd az idő megoldja. Na, épp azt várom!

A tolerancia fontos emberi tulajdonság. Nem árt gyakorolni!

Mondjuk szombaton reggel – bár ennek a fogalomnak meghatározása viszonylagos – kicsit nehéz, amikor a szomszéd ház átépítését valami eszement fúróval vagy légkalapáccsal végzik. Remegnek a falak, pattog a fémes zaj, száll a por, de a tolerancián kívül mi egyebet lehet tenni? Talán csak szombatra kapott mestert a tulaj ebben a fene nagy szakember hiányban. Vagy ő is csak hétvégén ér rá, hogy szemmel tartsa az átalakítást. Meg az ő jelenlegi otthonában egyébként is csend van. Tehát mi a baj? Semmi. Nem is lehet mindaddig, amíg nyugodtan lehet Szolnok bármelyik lakóövezetében hétvégén is zajjal, porral járó építési munkát végezni.

Tiszteljük az állatok, meg az állattartók jogait!

Az emberi jogok, mondjuk a pihenéshez való meg kit érdekel? Nem messze tőlünk évekkel ezelőtt üres lett egy ház, meghaltak idős lakói. Maradt viszont egy kutya, akit az örökösöknek nincs szíve kimozdítani megszokott helyéről. Nem is zavarja őket, hiszen hetente talán egyszer-kétszer néznek az ebre meg a házra, általában napközben. Így fogalmuk sem lehet arról, hogy az a szerencsétlen állat, minden áldott este műsort ad a környéken élők örömére. Mit lehet tenni? Csukott ablak mellett aludni, tűrni, megszokni vagy megszökni. Mert ugye nincs az a rendőr, aki emiatt kijönne. Meg hivatal se, aki azzal a szegény kutyussal bármit is tenni merne, hiszen mit szólnának az állatvédők. Embervédők meg nincsenek.

Csak mi lehetnénk azzal, hogy tiszteljük egymást.

Amibe nálam az is beleférne – de ez egy álom -, hogy egy pillanatra se parkolok mások kapuja, kocsibejárója elé. Még úgy sem, hogy csak a fél kocsi lóg bele, gondolván, majd elmanővereznek mellette. Mert az a pillanat általában mindig az, amikor az ott lakó közlekedni szeretne, mert az a félig belógás épp annyi, hogy ne lehessen a saját parkolót rendesen használni. Dudálni, szólni persze nem szabad, mert aki hülyeséget csinál, annak ehhez valamiért joga van, őt meg kell érteni. Á, értelmetlen küzdelem.

Nem is ragozom. Mások hülyeségei miatt ne álljunk bosszút magunkon! Bár nyerésre állnak, élvezzük ki a normális pillanatok minden cseppjét! Egy halom ürülék, egy felébresztő légkalapács, egy ugató kutya, vagy egy primitív embertárs nem lehet ok arra, hogy rosszul érezzük magunkat. Főleg hétvégén. Pláne Szolnokon.