2025.12.1. (hétfő)

Hétvégi lámpák

Hétvégi lámpák

Dátum:

Két autó karambolozott az Ady Endre és a Pólya Tibor utcák kereszteződésében, a Tabán sarkánál, vasárnap reggel. Egy héttel korábban, ugyanezen a helyen, szintén két autó alakította át egymás karosszériáját. A történetekben közös, hogy a közlekedési jelzőlámpa egyik napon sem működött.

keresztezodes2_400Minden bizonnyal van annak tudományos magyarázata, hogy mikor, melyik jelzőlámpa működik, és melyiket kapcsolják sárgán villogóra a városban. Nem vagyok közlekedési szakember, csak bő két évtizedes autóvezetői tapasztalattal a hátam mögött mondhatok véleményt. Ami lehet, hogy nem megalapozott, de mivel én is részese vagyok ennek a közlekedési társasjátéknak, és különböző adók formájában elég komoly összeggel veszem meg a játékjogot, elmondhatom, hogy szerintem mi nem jó.

Szóval, az Ady Endre út teljes hosszában sárgára állítani a jelzőlámpákat hétvégenként, elfogadhatatlan döntés. A régi főiskolánál, az egykori Szövetségnél és a Domusnál lévő lámpák villogását megértem, azonban a Ságvári és a Pólya Tibor utcák kereszteződéseinél felfoghatatlan ez a hétvégi megoldás. Tessék kiállni szombat délelőtt a Ságvári-Ady sarkára, amikor a piac egy hangyaboly, és figyelni az autósok arcát! De lehet ott ácsorogni egész hétvégén is, amikor a Baross felől érkezők megpróbálják betolni az orrukat a kereszteződésbe. És nagyjából ugyanez igaz a Pólya sarokra is, ami a híd miatt a város egyik legfontosabb kereszteződése.

Mi a magyarázat?

Kevésbé torlódik fel a forgalom, ha nem működnek a lámpák? Ez igaz, ha arra gondolok, hogy a Ságvári-Ady kereszteződésében közel 90 másodpercet kell arra várni, hogy az Adyn áthajthasson egy autós. No de a számítógépek korában nem lehet olyan nagy probléma külön hétvégi programot alkotni ehhez a lámpához.

Olcsóbb a sárga villogás? Ha csak az áramszámlát nézzük, lehet. Viszont, ha kiszámoljuk, hogy a két fentebb említett karambolnál, mennyibe került az adófizetőknek, a kiszálló rendőrök rezsije és munkabére, talán már nem is olyan jó az egyenleg.

keresztezodes1_400Valaki átgondolta a városi lámpák működését? Na, azt az egyet ne mesélje senki. Ugyanazon a hétvégén, amikor a fent említett két karambol történt, megfordultam a Baross és a Mátyás király út kereszteződésében is, a vasútállomás közelében. Működött a lámpa. Azt az iszonyatos forgalmat látva, ami ott dübörgött, meg is értem. Volt olyan irány, amelyikhez egyetlen autó sem állt, így csak a hűs májusi szellő kapott pirosat. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy tessék gyorsan a sárga villogó programot itt is elindítani. Nem! Inkább az itt működő hétvégi elvet máshol is alkalmazni.

Tudom én, hogy az a legolcsóbb és a legegyszerűbb, ha nem változtatunk semmin, minden marad a régiben. De néha, kalandvágyból, nem lehetne a kicsit drágább, kicsit bonyolultabb, de talán jobb megoldásokat választani?

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Átok és csalán

Biztos, van racionális magyarázat, ami majd megjelenik a közösségi oldalakon egy kisfilmben, ám Szolnokot járó, nem beavatottként nehezen értem, hogy kilenc hónappal az átadása után, egy soha nem használt épületnél mi indokolhatja az újabb építkezést. Átok ül a gáztartály helyén?

Köz és magán a járdán

A köz- és a magánérdeket olykor nehéz közös nevezőre hozni. Főleg olyan esetekben, amikor a kettőt nem egyszerű szétválasztani. Akkor meg pláne, ha a magánérdek azzal söpörheti félre a közét, hogy az ügyben megszólalóról kijelentheti, semmi köze hozzá. Csak összetört járdákról lesz szó.

Bélák leszünk vagy választók?

A demokrácia lényege, hogy aki nagykorú, az választó és választható. Azaz, miként senkinek sem tiltható meg, hogy éljen szavazati jogával, abban sem korlátozható, hogy önmagából országgyűlési képviselőjelöltet csináljon. És nekem se, hogy a 34 (!) szolnoki önjelölt láttán cifrákat gondoljak.

Szolnok elüldöz, vagy…?

Inkább tartsuk itthon a szolnoki fiatalokat, mintsem program kelljen a hazavárásukra. Márpedig ez nemcsak a munkahelyen és a megélhetésen múlik. Hanem a közösségi élményeken és a szórakozási lehetőségeken is. Rendőrért kiáltani persze egyszerűbb, mint egyenjogú polgárnak tekinteni a srácokat.