2025.12.1. (hétfő)

Híd az ArtJárón

Híd az ArtJárón

Dátum:

A Híd Színház improvizációs műhelyéhez is csatlakozhatnak azok, akik július 2-án kilátogatnak az idén 120 éves Szolnoki Művésztelepet ünneplő ArtJáró fesztiválra. A Rigó József vezette társulat Prometheus történetét viszi közönség elé. A Híd vezetőjével erről és az idei terveikről beszélgettünk.

– Mit takar az ArtJáró programjában a Híd Színház improvizációs előadása?

– Azt, hogy a helyszínen, a semmiből születik majd egy körülbelül tízperces performance. A Híd Színház három tagjából és remélhetőleg a fesztivál színpadi kifejezés iránt érdeklődő látogatóiból összeálló alkalmi társulattal egy 45-50 perces próba után megpróbálunk minél többet elmesélni Prometheus történetből. Még én sem tudom, hogy pontosan mi fog történni, de talán lesz az előadásban dob és furulya, meg görög színházi álarcok, a többi meg a szereplőkön múlik. A cél, hogy rövid képek sorozatában elmeséljük az ismert Prometheus történetet, a tűz elrablását.

– Kiknek a részvételére számít a társulat? Kell ehhez bármiféle színház, színészi gyakorlat?

– Dehogy. Ha valakiben van érdeklődés a színpadi munka iránt, nyitott és hajlandó kicsit játszani, akkor nyugodtan bekapcsolódhat. Csináltunk már máskor is hasonlókat civilekkel, és mivel ezek tényleg egyszerű gyakorlatokon alapuló előadások, nagyon jól sikerültek.

– Hol zajlanak a próbák, és hogyan lehet csatlakozni?

– A tervek szerint két bemutatónk lesz a főépület előtt negyed négykor és negyed hatkor. Próbálni a rajzstúdióban fogunk kettőtől és négy órától. Bárki jöhet.

– A Híd Színház szinte elmaradhatatlan résztvevője az ArtJárónak. Miért éppen ez lesz az idei produkció?

– Gyakorlatilag az ArtJáró indulása óta szinte minden alkalommal bemutatkoztunk a Művésztelepen. Most azonban úgy alakult, hogy éppen nincs kész darabunk, hiszen a Karantén monológokat még 2020-ban mutattuk be. Ezért döntöttünk az improvizációs színház mellett.

– Pedig a Karantén monológok még mindig megy.

– Alkalmanként még játsszuk. Legutóbb június utolsó hétvégéjén, Adácson, a 24. Kárpát-medencei Falusi Színjátszók Találkozóján mutattuk be, ahol egyrészt arany minősítést, másrészt pedig dramaturgiai különdíjat kaptunk az előadásra. Amióta bemutattuk, körülbelül tizenötször játszottuk, de ha meghívnak, szívesen megyünk még vele bárhová.

– A Híd számára is véget ért az évad?

– Igen, az ArtJáróval nekünk is véget ér az évad, és majd augusztus 25-én kezdünk ismét dolgozni. Március óta egy új darabot próbálunk, amivel június közepéig eljutottunk az első összpróbákig. Augusztus végétől teljes erővel próbálunk majd, hiszen az ősbemutatónak számító Hagyaték című, háromszereplős darabnak szeptember 15-én lesz a bemutatója a VOKE Csomóponti Művelődési Házban, hogy aztán további szolnoki előadások mellett a megyében is utaztassuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

BSZ10: Önmagamat kérdezem

Néhányan felháborodnak amiatt, hogy a blogSzolnok cikkei nincsenek aláírva, ezért nem tudják, ki a szerző. A blogSzolnok egy "onemanshow", azaz egyedül írom, szerkesztem, fotózom, név az impresszumban. A 10 év ünneplését tíz, magamnak feltett kérdéssel fejezem be.

Etno és folk tizenhatodszor

Tizenhatodik alkalommal rendezi meg az "Ifjúságért" Közhasznú Egyesület az "Örökség" Fesztivált Szolnokon. A Tiszai hajósok terén augusztus 19-én és 20-án, két színpadon,16 együttes lép fel. Baricz Péterrel, az egyik szervezővel beszélgettünk.

Újra börze

Bő egy év szünet után február első hétvégéjén ismét lesz Alföldi Veterán Börze Szolnokon. Az 1999 óta, az utolsó időkben már évente négyszer rendezett börze messziről vonz veteránosokat és érdeklődőket a városba. Az újraindulásról az ötletgazdát, Ifj. Kánya Zoltánt kérdeztük.

Visszatérés Szolnokra

Miénk a ház című mesélős estjükkel lép közönség elé Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert a Tisza moziban január 21-én. A két művész együtt, és Hrutka Róbert más művészekkel is szinte már hazajáró vendég a kulturális központtá lett mozi nagytermében. Hrutka Róberttel beszélgettünk.