2025.12.1. (hétfő)

Híd emlékek

Híd emlékek

Dátum:

A Kolozsvári-hídról szóló cikk kapcsán érkezett egy fontos pontosítás. És néhány kedves emlék. Meg két megjegyzés, hogy talán nem volt felesleges írni a hídról.

I. Lajos: A cikkből (ha jól olvastam) az derül ki, hogy a négyes út négysávosítása során, vagyis a hetvenes évek elején a hidat is korszerűsítették. Ezzel szemben a valóság az, hogy egy teljesen új felüljárót építettek a régi mellé (erre emlékeztet a felhajtó nyomvonalában mindkét oldalon a szükségtelennek látszó ív), majd amikor a forgalmat már erre a hídra átterelték, a régit lebontották.

 

M. Mihályné: A régi hídon jártunk iskolába. Azt hiszem, mindannyian nagyon szerettük, sok-sok emléke fűződik hozzá azoknak, akik erre laktunk.

 

M. Andrea: 1968 őszén költöztünk a híd lábánál akkor épült „olajos” házak egyikébe. Nekem mintha úgy rémlene, hogy a régi híd mellé építették (az újat – a szerk.). Apu görkorcsolyából csinált nekem gördeszkát. A megnyitás előtt remekül lehetett lefelé gördeszkázni.

 

B-né Erzsike: Mi is átsétáltunk rajta még az átadás előtt, és a város felőli oldalon kiesett a babakocsi kereke. És gurult a Bajcsy felé, a férjem rohant utána, én meg kétségbeesetten álltam a háromkerekű kocsival a híd közepén egy gyereknek a kezét fogva, egy a kocsiban, egy a pocakomban.

 

M. Katalin: Azért nem baj, hogy lebontották, és új, modern hidat építettek a helyére, mert erre már szükség volt. És még szükség lenne egy új Tisza hídra esetleg kettőre, mert mire az egyik elkészül, már kell az új.

 

T. Attiláné: Új, modern híd… Akkor biztos az volt, mára már egy rozsda halom, ami lassan szétesik…

 

Sz-né Edit: Köszönöm! Mindig tanulok valamit!

 

P. Ferenc: Igen! Eddig én sem tudtam, hogy miért éppen „Kolozsvári”. Most megvan a magyarázat. Köszönöm!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Na neee!

Így foglalhatók össze a blogSzolnok 6 éves történetének második legolvasottabb cikkére, a Tiszaliget elesett? címűre érkezett kommentek. A folytatás még bizonytalan.

Agyamra magenta

A Naplóm rovatban megjelent Kőbe zárt lelkekre magamnak kell reagálnom. Mert levelet kaptam, és még a szolgáltatónál is jártam. Kétszer.

Eltüntetve

A Naplómban és az AKB rovatban is írtam a Sólyom utcai horogkeresztről, ami április óta díszített egy hatalmas falat. A díszített most már tényleg csak múlt idő. Két hölgy ecsetet ragadott.

Plusz két szeretet

A Hozzáadott szeretet című írásra küldött egy képet Csicsman György, illetve a cikk készülte után bukkantam egy a témához nagyon passzoló faliképre.