Az immár harmadik vasútmodell kiállítás gerincét – pontosabban legnagyobb terepasztalát – ezúttal is a veresegyházi Baranyai János Vasútbarát és Modellező Klub tagjai hozták, akiknek a közös alkotása az ANKK aulájának több mint a felét elfoglalja. Amiben talán nem is az a legjobb, hogy HO-s kisvonatok szaladgálnak az asztalon, és a többnyire meglett korú modellezők olyan vezényszavakkal engedik és fogadják a szerelvényeket, mintha valami rendező-pályaudvaron lennénk, hanem az a sok apró részlet, amit mellesleg megépítettek. Nem mondom, hogy mindent észrevettem, és a poénokat se szeretném lelőni, de azért a veresegyházi medveotthon, az egyik kanyarban zajló második világháborús ütközet, netán a guminehezékekkel letakart trágyadomb azért sokat elárul a modellezők hozzáállásáról. Amiben – úgy tűnik – fontos momentum a honi mozdonypark végtelen tisztelete, illetve a rendszerváltás előtti autók iránti nosztalgia. Minden veterános a könnyeivel küszködne, ha még valahol ennyi IFA, Barkas vagy Trabant tűnne fel egyszerre.
A kiállítótérré alakított aula másik, jókora darabját a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány és Vasútmodellező Baráti Kör alkotása foglalja el. Ami első ránézésre ugyanúgy félkész, mint a veresegyháziaké, de ez csak azt zavarhatja, aki még nem volt vasútmodell kiállításon. Befejezett, minden részletében elkészült terepasztalt, főleg több modulból összerakottat, teljesen készen még soha nem láttam. Az egy dolog, hogy a sínek, a váltók, az állomások a helyükön vannak, fantasztikusan működnek az irányítópultok, de a részletes kidolgozás talán soha sem készül el. Megkockáztatom, még ha ugyanannak a társaságnak nézem is a terepasztalát, kétszer nem láthatom ugyanolyannak. Talán még a szolnoki modellkiállítás alatt sem. Hiszen a modellezők, ha éppen nem irányították a szerelvényeket, akkor valamit önfeledten bütyköltek.
Természetesen ez a kiállítás sem csak a két hatalmas terepasztalról szól. Vannak kisebb, önálló pályák is, köztük olyan is, amely kitűnően alkalmas a legkisebbek megfertőzésére, hogy apa régen vágyott hobbijának végre oka legyen. Nem hagyható ki a szolnoki nagyállomást üvegből mintázó, a háttérben Stadler csarnokot is bemutató asztal sem, ahogy a bejáratnál lévő nagyobb modell, vagy az ANKK előtti téren felállított mutatványok sem.
Ám számomra ennél is fontosabb és szimpatikusabb az a néhány tabló, ami Szolnok vasúttörténetével foglalkozik. De nem csak nagyvonalakban, az ismert tényeket mantrázva. Általam évek óta keresett, a Tiszaligeti úttörővasútra vonatkozó adatokat fedeztem fel az egyik tablókon. Illetve olyan érdekességeket, mint például, hogy a mai nagyállomás építése nem a hatvanas évek végén kezdődött először, hanem már 1954-ben. Szóval az ANKK kiállítása ismét nemcsak szórakoztatni akar, nem csupán a szemnek, de az agynak is szól.
Hosszú hónapok után ismét. Az április 12-13-ai hétvégén.
