2025.12.1. (hétfő)

Így neveld a trollod!

Így neveld a trollod!

Dátum:

Amikor még a kocsmák és a különböző aktívák meg értekezletek voltak a közösségi véleménynyilvánítás fórumai, nehezebb lehetett helyettünk megszólaló, véleményünket osztó illetve mások véleményét szapuló személyeket létrehozni. A net közösségi oldalain könnyebb. Látszólag!

Emlékezetem szerint a 2006-os országgyűlési választás előtt még közzé lehetett tenni olyan kéréseket a WIW-en – talán még nem is iwiw volt a 2002 és 2014 között létezett, magyar fejlesztésű közösségi oldal -, amely arra kérte az ismerősöket, hogy ha lehet, a politikát meg a kampányt hagyják a felületen kívül. Naiv magyarként én is fogalmaztam meg ilyen kérést, és fel se merült akkor, hogy lennének olyanok, akik az ilyesmit széttrollkodják, pláne, hogy mások neve mögé bújva mondjanak véleményt. Csak a fiatalabbak kedvéért: az még egy olyan kor volt, amikor inkább szemtől szemben mondtuk a magunkét, és nem a neten acsarkodtunk olyanokat írva, amik élőbeszédben el nem hagynák a szánkat. És ez nemcsak azért volt így, mert a nagy amerikai rivális még a fasorban sem volt akkoriban.

A másik emlékem 2014 környékéről származik, amikor dörzsölt politikai marketingesektől először hallottam olyasmiről, hogy a közösségi oldalakon folytatott vitákhoz érdemes álkaraktereket felépíteni. Olyan arccal, névvel, némi közösségi médiás múlttal rendelkező, ámde a valóságban nem létező, kitalált személyeket, akiknek a profilján keresztül pro és kontra meg lehet szólalni, sőt posztokat lehet pörgetni. Nem mondom, hogy nem kerekedett el a szemem, amikor egy-két politikus környezetéről kiderült, hogy harminc-negyven ilyen álemberrel dolgoznak, és nemcsak a párhuzamosan futó közösségi oldalakon, de az akkoriban még létező szerkesztőségi véleményrovatokban is. Sőt, volt aki, még némi fejtágítót is tartott, hogyan kell egy ilyen trollhadsereget felépíteni.

Aztán néhány évvel később világossá vált, hogy ez sem magyar találmány, sőt tőlünk keletebbre állami pénzen, elképzelhetetlen méretű hivatalok dolgoznak azon, hogy a világon bárhol bevethető, nehezen lebuktatható, megfelelő számú álprofillal rendelkezzenek. És most ne azokra a béna indiai meg távol-keleti profilkereskedésekre gondoljunk, akiktől a díszpolgári címig is felnyaló celebek vásároltak százezerszám követőket és lájkolókat, hogy ezzel bizonyítsák sikerüket és tehetségüket.

Persze jó pár éve már azt is tapasztalom, hogy ilyen nem létező emberek neve és arca mögé bújó kamuprofilokra helyben is van igény, sőt néhány használják is őket.

Olykor kicsit bénán. Merthát szabad olyan profillal vérmes véleményt mondani, amiről két kattintással kideríthető, hogy 2021-ben hozták létre, van 13 ismerőse és utoljára két éve volt aktív? Hát nem lenne szabad, mert viszonylag gyorsan kiderül, kinek a véleményét tolmácsolják az álprofilon keresztül. De végig lehet nézni a diadalittas posztok alatt megjelenő gratulálók, tapsolók, helyeslők profiljait is, lesz köztük néhány ismeretlen ismerős. A szolnoki álprofiltenyésztőknek meg kellene érteni, hogy a trollkodásra használható álembereket nevelni, fejleszteni kell, és nemcsak akkor használni, amikor éppen oda kell mondogatni valami miatt. A befektetett idő és kreativitás nem úszható meg.

Csak azért szólok, mert egy év múlva ilyenkor már nyakig leszünk a választás mocskában, és szinte már most is késő az álprofilokat létrehozni vagy a meglévőket megfelelően kondicionálni. Szóval fel vörösök meg proletárok!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kommentek kommentje

Nem a legjobb hozzászólásról lesz szó. Hanem a bosszantó hozzászólásokról. Olyanokról, amelyeket úgy fűznek egy képhez vagy cikket indító leadhez, hogy az írást nem olvassák el. Sokszor eszembe jut a modern mondás: a Facebook előtt is buta voltál, de akkor legalább csak a családod tudta.

Innen menni kell?

"Itt minden úgy szar, ahogy van. Innen el kell menni. - Tessék, semmi akadálya." Nagyjából így zajlott egy rövid párbeszéd a Budapest-Szolnok IC egyik első osztályú kupéjában. És persze, nem itt ért véget. Ahogy az én gondolatfüzérem sem.

Egyszer véget ér

A múlt hét vagy csak hétvége szolnoki programjai alapján a helyismerettel nem rendelkező idegen akár azt is gondolhatná, hogy a minifesztiválok és a centrumtól távoli családi rendezvények városa vagyunk, csupa ingyenes, gyerekbarát, potya kaja-pia hely. A többség persze nem idegen.

Más nem marad

A Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület a város napján adta át elismeréseit a példaértékűen felújított épületek tulajdonosainak, akik büszkén léptek az ünneplők elé. Mindezt fájó szívvel írom le, mert akár a szolnoki Mária utca 49. számú ház is kaphatott volna ilyen díjat. De már soha nem fog.