2025.10.14. (kedd)

Ilus és a Czinóber-ház

Ilus és a Czinóber-ház

Dátum:

Ilus Budapestről érkezhetett Szolnokra 1942 végén. Nem minden alakulhatott úgy, ahogy tervezte, a fizetése is kevesebb lett, és a várostól 7 kilométerre lévő munkahely se tetszett. Hogy mit gondolt Szolnokról, aminek a legvárosiasabb utcájáról készült képpel üzent barátnőjének, nem tudom.

Ilus Budapestről érkezhetett Szolnokra 1942 végén. Nem minden alakulhatott úgy, ahogy tervezte, a fizetése is kevesebb lett, és a várostól 7 kilométerre lévő munkahely se tetszett. Hogy mit gondolt Szolnokról, aminek a legvárosiasabb utcájáról készült képpel üzent barátnőjének, nem tudom.

Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a szolnoki Szapáry út egykori páratlan oldala nem sokat változott az elmúlt nyolcvan évben. Persze csak akkor jelenthetünk ki ilyesmit, ha eltekintünk az olyan „apróságoktól”, mint az utcanévváltozások, a számozás megfordítása, és a képen látható házak kényszerű tulajdonos- és funkcióváltásai. Csak feltételezem, hogy a budapesti Knöpfmacher fényképész kiadásában megjelent képeslap a frissen elkészült Czinóber bérház miatt látott napvilágot, ami világos színével szinte kiviláglik a pár évtizeddel idősebb házak közül. Az épület külseje még hibátlan, és a szolnoki korzóra néző üzlethelyiségekből se mindegyiket foglalták még el a fotózás pillanatában. Talán éppen ifj. Czinóber László úr, a ház építtetője rendelhette meg a képeslapot, hogy ezzel is reklámozza kitűnő befektetését.

A hosszú szárú L alaprajzú Czinóber-ház a Szapáry út és az egykori Sütő köz sarkán ugyanis kitűnő befektetés lehetett. Ha esetleg látták a két héttel ezelőtti „Automobilok a szolnoki korzón” című bejegyzést a blogSzolnok Album rovatában, akkor emlékezhetnek arra, hogy ezen a telken egy földszintes kis parasztház állt még az első világháború után bő évtizeddel is. Nem tudom, annak idején milyen áron válhattak meg tulajdonosai a szolnoki korzóra már egyáltalán nem illő házikótól, abban azonban biztos vagyok: kelendők lehettek itt a bárházban lévő lakások. Ifjabb Czinóber László ráadásul a maximumot hozta ki a telekből, hiszen a kétemeletes Nemzeti szálló mellé egy alápincézett, földszint plusz háromemeletes házat húzott fel. Amihez nyugodtan hozzátehetjük, hogy Szolnokon ritkaság volt az ilyesmi, hiszen ezen kívül mindössze további öt ilyen szintszámú ház épült Szolnokon, amiből a Madas-ház kivételével négy ma is áll. Szerintem ahhoz se férhet kétség, hogy a harmincas években újra fejlődésnek induló Szolnokon előkelő dolog lehetett a Szapáry úton lakni, tehát nem volt gond a lakások kiadásával vagy eladásával.

Abban biztos vagyok, hogy a birtokomban lévő képeslapot 1942. december 29-én postára adó Ilus élőben is látta ezeket a házakat. Abban viszont már nem, hogy az ezekben az épületekben működő éttermekbe, kávézókba beült vagy az itteni üzletekben vásárolt. A képeslapra írt szövegből ugyanis úgy tűnik, mintha nem sokkal korábban kifejezetten munkát vállalni érkezett volna Szolnokra, és végül kevesebbet kereshetett, mint remélte. „Nem sikerült semmi” – kezdi Somodi Máriának, az Első Kecskeméti Konzervgyár budapesti, Soroksári úti üzemébe címzett képeslapját, majd a fizetés mellett a munkahely várostól lévő távolságára is panaszkodik. Csak tippelni tudom, hogy valahová a déli ipartelepre, esetleg a cukorgyárba járhatott dolgozni. (Nem hiszem, hogy télen mezőgazdasági munkát talált volna.) Érdekes belegondolni, hogy az akkor már létező, de azért gyér és nem éppen olcsó autóbusz közlekedés nélkül nyolcvan évvel ezelőtt miként lehetett megközelíteni a belvárostól több kilométerre lévő munkahelyeket. Vagy inkább milyen lehetett munka után még egy jó órát hazafelé gyalogolni.

És utána volt-e kedve az akkor a Szapáry út 1. szám alatt lévő Kádár cukrászdába beülni. Vagy a végigdolgozott hét utáni egyetlen szabadnapon esetleg a Szapáry út 3. szám alatt – a házsor egyetlen földszintes épületében – működő étteremben egy ebédet elfogyasztani. Nem hinném, hogy az ipartelepen dolgozó fiatal nőnek akadt volna dolga a negyvenes években a Szapáry út 5. szám alatt lévő Ipartestületnél. Azt meg pláne, hogy megengedhetett volna magának akár egy éjszakát, akár egy bált a Szapáry út 7. szám alatt lévő Nemzeti szállóban. Bár ez utóbbi esetében tegyük hozzá, hogy fiatal hölgyként az ugyanebben az épületben működő Nemzeti mozgót – azaz filmszínházat – talán látogatta. És esetleg, amikor ezt a képeslapot írta, vethetett egy pillantást a fotóra, és talán egy pillanatra megfordulhatott a fejében, hogy ha szorgalmasan dolgozik, vagy kifog egy jó partit, akkor egyszer a Szapáry út 9. szám alatt, a Czinóber-házban is élhet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az aranykor üzenete

Úgy képzelem, hogy nagyságos Dumtsa Sándor dohánybeváltó felügyelő úr az 1911-es év nyarán, feleségével néhány hétre az ausztriai Karlsbadba ment pihenni. Gyermeküket pedig a rokonokra bízták, aki a Református templomot ábrázoló lapon írt nekik először.

Négy képes üdvözlet Szolnokról

Ez a négy szolnoki fotóból összeállított mozaikképeslap nem készülhetett 1935 előtt, és postára is legkésőbb 1944 kora őszén adhatták. Kis túlzással akár azt is mondhatjuk, hogy a két világháború közötti "fejlesztéseket" bemutató anzikszot már a második világháború idején, Szolnokon gyakorlatozó katona küldte kedvesének.

Ez a dal lett a végső?

Ezt a felvételt 1988 tavaszán készíthette Nagy Zsolt, a megyei napilapnak akkor már bő negyedszázada dolgozó fotóriporter. Elsőre legyinthetnénk, hogy nem túl érdekes kép, amin valahol több száz ember álldogál, ha a némi történelmi tapasztalattal rendelkezőknek nem csengene a fülébe az Internacionálé. És, ha nem csodálkoznánk rá az Agóra egykori, vagyis eredeti színháztermére.

Rossz fotóból képeslap

Ez az amatőr fénykép 1972-ben készült Szolnokon az akkori Ságvári körút és Beloiannisz út kereszteződésében. Valószínű, hogy ebből az alapvetően rossz fotóból helyben készítettek képeslapot, ugyanis a hátuljára a hely megjelölésén és a címzés vonalain kívül semmi sem került.