(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2021. február 10-én jelent meg először.)
Szerintem a történelemből lehet tanulni. Szolnok múltjából is. Mert például, amikor Szolnok Jászberénnyel és Karcaggal szemben elnyerte a megyeszékhely rangot – azaz az addigi falusias települést teljesen új pályára állították elődeink -, az akkoriak számára az is világos volt, hogy a döntés miatt ide érkező hivatalnokok íróasztalainak irodák kellenek. Ennek következtében született meg előbb a megyeháza, majd épült fel a városháza, pár évre rá pedig a pénzügyigazgatóság és a bíróság. És bár ezeknek konkrét államhatalmi funkcióik voltak, azért alapvetően irodaházaknak tekinthetők. Nekem pedig nincs kétségem afelől, hogy ezeknek az irodaházaknak is köszönhetjük a Vármegyei kaszinót, a Nemzeti nagyszállót, az akkori Gorove és Baross utcai kávéházakat, de a város első aranykorára annyira jellemző bankházakat (például a Mezőgazdasági Takarékbankot) és modern bérházakat (például a Barta-palotát). Nem eltagadva a vasút és a Tisza által generált ipari fejlődés hozadékait, azt gondolom, a tömegesen megjelenő hivatalok – és ebbe a bankokat is beleértem – nélkül Szolnok nem járhatta volna be azt a pályát, amit a dualizmus idején megtett.
A szocializmus időszaka sok tekintetben más volt. Azonban, ha körülnézünk Szolnokon, azt kell látnunk, hogy az ötvenestől a nyolcvanas évekig nemcsak az ipar fejlődött a városban, azaz főleg a déli területeken. A Kossuth tér átalakítása az ötvenes évek elején az 1. számú irodaházzal, a vasútállomás átépítése 1956-ban egy új irodaház megépítésével kezdődött. A hatvanas években sorra épültek a belvárosban a kisebb-nagyobb irodaházak: térképészeti hivatal, megyei tervezővállalat, a kaszinó mögötti tömb. Nem is beszélve a hetvenes évekről, amikor a Volán városszéli toronyháza mellett elkészült a vízügyi székház, majd pár évre rá a kőolajosok irodaháza. A nyolcvanas éveket – kicsit kilógva az időbeli korlátokból – újra bankok építése fémjelezte a Szapáry úton, a Sütő utca sarkán vagy éppen a Hősök terénél. És nincs kétségem afelől, hogy ezek az íróasztalhelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Szolnok elérje a valaha volt legnagyobb lakosságszámát, illetve sorra épüljenek és nyíljanak a modern üzletek és szórakozóhelyek. Minden példa sántít egy kicsit, de, aki élt már akkor, idézze fel, hogy Szolnok belvárosában hány helyre lehetett beülni a nyolcvanas években egy hétköznap este!
Az elmúlt évtizedekben a két ügyészségi épülettől eltekintve új irodaház nem épült Szolnokon. Sőt, az imént felsorolt – vagy esetleg kifelejtett – irodaházaink többsége üresen áll. Miközben a város lakossága minimum tízezerrel kevesebb, mint a rendszerváltáskor, a város minőségi kereskedelme és vendéglátása – vírustól függetlenül – hosszú ideje csak vergődik vagy vegetál a megfelelő mennyiségű vendég vagy fizetőképes vásárló hiányában. Úgy, hogy közben azt látjuk, az ipari parkjaink – nagyon helyesen – fejlődnek, megtelnek, újra kezdenek olyan termékeket előállítani, amelyeket ugyanúgy össze lehet kötni Szolnokkal, mint anno a Tomi mosóport. Csakhogy ettől még pont az az íróasztal mellett dolgozó réteg hiányzik, amelyik a belvárosban dolgozik, él, szórakozik és költ.
Nagyon leegyszerűsítve úgy is megközelíthetjük, hogy betanított munkásokat foglalkoztató összeszerelő üzemekre vagy tudásalapú, szellemi munkát végző irodákra akarjuk alapozni Szolnok jövőjét. Azzal együtt, hogy a kettő nem zárja ki egymást, és nem vagy-vagy a kérdés, hanem az arányok.
Pécs, Debrecen, Szeged, Kecskemét példáját látva a magam részéről az utóbbira, pontosabban a tudásalapú, szellemi munkahelyek részarányának látványos emelésére szavaznék. Azon egyszerű oknál fogva, mert minden megteremtett irodai munkahely – mint az előző évszázadokban oly sokszor – a helyi vendéglátással, kereskedelemmel, szolgáltató szektorral, de akár a bérlakás-piaccal szemben is generál keresletet. Ha tehát ezekkel a szektorokkal jót akarunk tenni, akkor nem azon kellene versengeni, ki lenget be nagyobb kedvezményeket, vagy miként lehet ekézni a másik ötleteit, ugyanis mindezek nem a piacot növelik, hanem a meglévő tortából hagynak picit többet a csőd szélén táncolóknál. Vendégeket, vásárlókat, keresletet kellene teremteni!
Budapesttől, Ferihegytől autón, vonaton egy órára vagyunk. Kecskeméttől, Debrecentől szintén. És hegyekben állnak a városban az üres irodák, amelyekben modern munkaállomások tömegeit lehetne kialakítani. De ehhez nagyjából ugyanúgy kellene gondolkodni ezekről az erőforrásokról, mint az ipari parkok esetében a szántóföldekről. Nem egy irodaház tulajdonos vagy magányos befektető dolga, lehetősége, hogy kedvet csináljon Szolnokhoz. Hanem Szolnoké. Kérdés tehát, hogy képesek vagyunk-e olyan új, a város egészét évtizedekre meghatározó pályára állítni a várost, mint sikerült azoknak, akik 1876-ban megyeszékhellyé tették Szolnokot.
