A Szegeden élő Vasecz Istvánné először az alábbi bejegyzést küldte a Facebook-on:

„Hurrá! Megvan a kép, ami nekem elveszett. Az egyik kis úttörő én vagyok, a padon ülő magasabb. Nem vezényeltek ki. Orosz szavalóversenyen vettünk részt, és amíg várakoztunk a fényképész szólt, hogy mennyünk oda a padhoz. Örülök, hogy megtaláltam, remélem sikerül elmenteni. Nem tudom a többiek kik voltak, iskolatársak, vagy más iskolából. Ha jól emlékszem a mögötte lévő „Irodaház”-ban volt a verseny.”

Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek:

Kedves Vasecz Istvánné! Ha küld egy email címet, akkor az eredeti beszkennelt képet elküldöm Önnek. Tudtam, hogy valaki előkerül a szereplők közül. Nem emlékszik véletlenül, hogy mindet hányban lehetett? És az út melletti padon ülő fiúk is a versenyre várhattak?

Megérkezett a válasz:

„Ha jól emlékszem, 1962 tavaszán készült a kép. 7. osztályos voltam, az Újvárosi Iskolából mentem, Szvetlána tanárnő volt az orosztanárnőm, ő készített fel, ő tanított a Sipos téri Iskolában is.

A fiúkról nem tudok semmit.”

És természetesen elküldtem a beszkennelt képeslapot.

„Köszönöm, hogy elküldte a képet, nagyon örülök. Amit tudok, hogy amikor a fotós meglátott minket ott ácsorogni, odahívott, valami olyasmit mondott, hogy odaállnánk-e, hogy szebb legyen a kép. Pontosan nem emlékszem, de valami ilyesmit mondott. Azt, hogy hol állt, amikor fotózott már nem tudom. Nem kaptunk érte semmit, de ez nem is jutott eszünkbe.

Ha jól emlékszem a fotós mondta, hogy képeslap lesz, majd meg lehet nézni. Azt, hogy hogyan tudtam meg, hogy hol, és mikor lehetett kapni már nem tudom. De én vettem többet is, küldtem a távol élő rokonoknak. Valószínű már sehol sincs meg.

Most nagyon örülök, hogy meg tudom mutatni a lányomnak és az unokámnak. A volt osztálytársaknak biztosan mutattam, talán az egyikük ott is van a képen. A többiekre nem emlékszem. Hiába 50 év telt el azóta.

Még egyszer köszönöm és minden jót kívánok:

Vasecz Istvánné, Szeged”