A Belvárosi iskolát ábrázoló képeslapot Róth Dezső papíráruháza hozta forgalomba 1942 kora nyarán, és minden bizonnyal egy a frontra indulást nálunk váró hódmezővásárhelyi illetőségű fiatalember küldte egy számára kedves hölgynek Szolnokról.
Az első világháború előtt építeni kezdett, de eredeti funkcióját csak a világégés utáni forradalmakat követően elnyerő épületről valamikor a harmincas évek végén vagy a következő évtized legelején készülhetett ez a fotó. Akkor, amikor még viszonylagos béke honolt a városban, amikor a háttérben feltűnő zsinagógát még arra használták, amiért építették, amikor az iskolai tanulmányaikat itt folytató leányok talán még reménykedhettek abban, hogy nyugodt, boldog életük lesz. Az akkor éppen Szent Ferenc utcának hívott közterület macskaköves, két oldalon járda fut, és ha jól látom, az iskola főbejáratával egyvonalban utcai közvilágítást szolgáló lámpa lóg az út fölé. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy a kép előterében és az iskola udvarában is olyan fákat látni, amelyek ma is meghatározzák a Templom utca egyedi hangulatát.
Az elmúlt évtizedekben azonban három dolog biztosan eltűnt. Az első, a polgári leányiskola főbejárata fölötti homlokzatot díszítő koronás-angyalos címer, ami ezen a képen még kivehető. A helye, a tetőszerkezetből kiugró falon ma is meglenne. A második, a kerítés, amely az iskola előkertjét az utcától várfalszerűen elválasztotta. A harmadik pedig legalább harminc-negyven centiméternyi szintkülönbség, amennyivel, nyolcvan évvel ezelőtt lentebb volt az utca szintje. Valószínű, hogy a háború utáni közművesítések, az útra fektetett újabb és újabb rétegek emelték ezzel a pár centivel lassan magasabbra az utcát.
A birtokomban lévő képeslapot 1942. június 21-én, azaz majdnem pontosan egy évvel a Szovjetunió elleni hadba lépésünket követően küldte Szolnokról – ha jól veszem ki a gyönyörű, de apró betűkből – egy bizonyos Sándor. A címzett Szabó Erzsébet úrleány, aki azokban a napokban ünnepelhette a születésnapját. Mivelhogy Sándor képeslap küldésének ez az apropója. Ám a sűrűn írt sorokból kiderül az is, a fiatalember nagyon reménykedik abban, hogy a hétvégén személyesen is átadhatja jókívánságait. Már, ha sikerül ismét szabadságot kapnia, és így szombaton két napra hazautazhat. Feltételezem, hogy Hódmezővásárhelyre.
A dátumból és ebből a „szabadságot kapni” szövegből gondolom, hogy egy Szolnokon katonáskodó fiatalember lehet a képeslap feladója, aki talán néhány hét múlva elindult a keleti frontra. Amiről 1942 kora nyarán még sokan azt gondolták, hogy a sikerek helyszíne lehet. Ma persze már tudjuk, hogy egy évvel később túl voltunk a magyar hadtörténet legsúlyosabb vereségén és veszteségén, két év múlva a történelmi Magyarország határainál dörögtek a fegyverek, három évvel később pedig a képen látható iskola ismét nem azt a funkciót töltötte be, amiért építették.
De hát a képeslapok fotósai ugyanúgy nem láthatnak a jövőbe, ahogy az azokat megíró emberek. A postára adott pillanatnyi történetek sejthető folytatása nekünk adatik meg, ha régi képeslapokat forgatunk.
