2025.11.30. (vasárnap)

Isler nélkül is jó

Isler nélkül is jó

Dátum:

A kiállítás címe költői, ami a megnyitó beszéd alapján nem meglepő. Sőt, ha abból indulunk ki, hogy a Habos isler és sarokház sokkal több embert vonzhat, mintha a Szapáry utca története, vagy a Jeles mesterek Szolnokon címet adja az új kiállításának a múzeum, akkor csak dicsérni lehet a választást.

Ritkán hallani olyan remekbe szabott és szórakoztató megnyitóbeszédet, mint amilyennel november 9-én Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója ajándékozta meg a Habos isler és sarokház című kiállítás első vendégeit. Személyes volt, a múltra emlékezett, ugyanakkor pillanatok alatt vont párhuzamokat a mával, és olyan játszi könnyedséggel használta a mai szlenget és a száz évvel ezelőtti nyelvezetet, hogy bármelyik irodalmi lap szerkesztője megnyalná a klaviatúráját az elhangzottak láttán. Tegyük persze hozzá, az előadásmód sokban gazdagította azt a beszédet, ami mint egy zenei nyitány ágyazott meg a fő műnek, az új időszaki kiállításnak.

A Habos isler és a sarokház című kiállításnak csak áttételesen van köze ehhez a két cukrászipari remekműhöz. Csupán annyiban, hogy a tárlat gerincét Szolnok legendás cukrászdájának, a Szapáry utcában 100 éve álló Kádár, mai nevén Tünde története adja. Mondhatnánk, ez van a középpontban, hiszen két oldalt feltűnik a nem kevésbé híres Szigethy Henrik fotós alakja épp úgy, mint a város egykori korzójának könyvkereskedője, egy hatvanas évek belő lakás enteriőrje, vagy éppen egy szolnoki hirdetőoszlop 1990-ből. Pontosan úgy, hogy az örök Kádár körül fordult a világ.

Kicsit sajnálom, hogy a kiállítás rendezői leginkább csak egy évszázad különböző pillanatainak a hangulatát, és a Kádár család élettörténetét akarták megmutatni. Mert bizony néhány tárgy láttán, felirat hiányában elbizonytalanodtam, hogy az vajon mi is lehetett. És nem lehet jövő februárig minden látogatónak olyan szerencséje, mint nekem a megnyitó órájában, hogy az idősebb hölgyek beszélgetését kihallgatva megtudhatom egy üvegedényről, az bizony egy régi kávéfőző, vagy a bábun lévő kabátról, hogy az a lódenkabát.

Bár nem tudtam meg, hogy a habos islert – ezt a szolnoki különlegességet, amit már tőlünk húsz kilométerre sem ismernek – ki és mikor készítette először, nem távoztam csalódottan a múzeumból. Mert lehet, hogy ez a kiállítás nem fog tömegeket vonzani a város vagy a megye határain túlról, hiszen annyira szolnoki, mégis azt kell mondanom: az utóbbi évek egyik legjobb időszaki tárlata a múzeumban. Amit csak ajánlani tudok mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel ennek a városnak a múltja, és esetleg van kedve elmerülni az elmúlt száz év hangulatában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bátrak története

Még van egy szűk hónapjuk, hogy egy olyan kiállítást láthassanak Szolnokon, ami így, ebben a formában december közepén megszűnik. Pedig maradhatna is, hiszen miközben 75 éves a honi ejtőernyőzés, csak 11 évvel fiatalabb az első ilyen szolnoki alakulat.

Szellemi csoki szökőkút

Nem kedvelem azt a netes fogást, amikor azzal akarnak kattintásra bírni, hogy ha valamiből csak egyet akarok vagy tudok elolvasni, megnézni, akkor pont az legyen, ami elém tolakszik. Az Eső csokoládé tematikájú őszi száma kapcsán azonban többször is élnem kell ezzel a fordulattal.

Egy Boeing szárnyán

Van abban valami megdöbbentő, amikor a speyer-i dómból kijőve, a mellette lévő parkban, a fák közül kibukkan egy Boeing 747-es Jumbo. Abban viszont semmi különös nincs, hogy bár 20 kilométerre egy Concorde-ot lehet megmászni, a Speyer-i Technikai Múzeumban vasárnap délután teltház volt.

Örökre a mi telünk is

Tudjuk pontosan, hogy Szolnokról és környékéről hány embert hurcoltak 1944-45-ben "egy kis" kényszermunkára a Szovjetunióba? Vagy hány szolnoki katonából lett hosszú évekre kizsákmányolt hadifogoly? És hányan térhettek haza? Ezért is fontos a szolnoki Szász Attila új filmje.