2025.08.27. (szerda)

Itt járt Radnóti

Itt járt Radnóti

Dátum:

A 78 éve meggyilkolt Radnóti Miklós járt közöttünk a 79 éves Bálint András révén. Kár, hogy alig hetvenen láthattuk a Szín-Mű-Helyben, de jó, hogy legalább ennyien láthattuk a Szigligeti kanapé sorozatban. Az, hogy aktuális, kevés. Naponta kellene Radnótit zsolozsmáznunk.

Ritkán szoktam olyan kulturális programokról, megtörtént eseményekről a blogSzolnok Ajánló rovatában írni, amelyek jó eséllyel nagyon sokára vagy soha többé nem lesznek láthatóak Szolnokon. Vannak azonban kivételek – legutóbb talán Keresztes Tamás Egy őrült naplója volt ilyen -, amikor annyira magával ragad a program, hogy nem bírom magamban tartani az érzelmeimet és a gondolataimat. Ilyenkor azzal áltatom magam, hogy azért írok egy elmúlt előadásról, mert ha nem is Szolnokon, de esetleg Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban még lesz alkalmuk megnézni. Csak szólni akarok: ki ne hagyják, például Bálint András Radnóti-estjét!

Bár azt, ami Szolnokon, a Szín-Mű-Helyben látható volt január utolsó napján, jó eséllyel soha többé, sehol sem fogják megtalálni. És bánhatják. Mert bejött ez a 79 éves színészlegenda az apócska színpadra, hozott egy köteg papírt, amiket aztán letett maga mellé, és több mint egy órán keresztül nem verseket szavalt, naplórészleteket olvasott fel, személyes történeteket mondott, hanem számomra Radnótivá vált. Vagyis inkább egy olyan Bálint András lett, aki Radnóti helyett vagy szinte Radnótiként beszélt, és ettől maga Radnóti, a 78 éve meggyilkolt költő, férj, tanár, zsidó, magyar, budapesti, szegedi ember járt közöttünk, beszélgetett velünk Ettől pedig ez nem irodalmi vagy költői est volt, hanem kivételes alkalom, fájdalmas időutazás, amikor találkozhattam Radnótival. Vagy egyfajta Radnótival. Radnóti Miklós magyar költő velem beszélgetett 78 évvel a halála után.

Persze tudom, hogy a színpadon Bálint András állt. Aki már simán megteheti, hogy olykor belepillantson a papírjaiba, tévesszen, szavaknak háromszor fusson neki. Hiszen egy fekete öltönyben, egy asztal mellett állva, csak a szavaival és a gesztusaival képes megjeleníteni a két háború közötti Magyarországot, meg aztán a háború poklát, és megmagyarázhatatlan bugyrait. Tulajdonképpen nem csinált semmi egyebet, csak beszélt, szavakat rakott egymás mellé, néha kikacsintott, és mégis betöltötte a Szín-Mű-Hely minden szegletét. Én meg abban a bő órában többet tudtam meg Radnótiról, mint megszámlálhatatlan magyar órán, és a korról középiskolában meg töri szakos egyetemistaként. Legszívesebben azt mondanám, nem kell Radnótira órákat szánni az iskolákban, meg róla szóló tételeket biflázni az érettségire, csak be kell ülni Bálint András Radnóti-estjére. Amíg még lehet.

És erre összeszorul a szívem. Mert, ha Bálint András már nem lényegül át Radnótivá, ki fogja elhozni nekünk Radnótit? Egyáltalán meddig létezik még ez a fajta irodalmi est, amit Bálint András évtizedek óta a legmagasabb szinten művel? Valamikor divat vagy inkább kötelező kör volt, hogy minden magára valamit is adó színművész – nem celeb és sorozatszereplő – irodalmi estekkel járja az országot. Nemcsak a nagyvárosokat, de a falvakat is, az akkor még létező kultúrházakban. Voltak jók, rosszabbak, de voltak. És holnap mi lesz? Eltűnnek, mert azt mondjuk, nincs ilyesmire igény, hisz őszülő halántékkal tegnap is majdnem a legfiatalabb, vagy a tíz legfiatalabb egyike voltam a Szín-Mű-Hely nézőterén? Pótolhatatlan veszteség lenne.

Ezért is fontos, ami hétfőnként a Szín-Mű-Helyben történik. Bálint András 2007-ben játszani kezdett, majd 2019-ben felújított Radnóti-estjét 2022-ben elhozni Szolnokra egyfajta kultúrmisszió. Ami nekem szellemi táplálék. Ugyanis, amiről Bálint András Radnótiként beszélt, az nem a távoli múlt. Mielőtt nagyobb bajt csinálunk, naponta kellene zsolozsmáznunk Radnóti sorokat. Valahogy úgy, ahogy Bálint András varázsló vagy karmester egyetlen intésére felzúgott a Szín-Mű-Hely nézőtere, és folytatta Radnóti sorait. A könnyeket most se szégyellem.

(Az előadás fotói a Radnóti Színház honlapjáról, Bálint András és Turczi István közös képe a Szigligeti Színház közösségi oldaláról származik.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Utazás a múltba

Jelmezekben, kellékekben és hangulatában is ismét éppúgy rendben van a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója, mint színészi játékban. Sőt! Szerintem ez a nyolc szereplő a telefonkönyvet is eljátszhatta volna nekünk, akkor is legalább olyan jól szórakozunk, mint az Adáshiba premierjén.

Engedjenek a mozdonyfüstnek

Amennyiben szórakoztató és tartalmas hétvégi családi programra vágynak, olyanra, ahol korosztálytól függetlenül, mindenki jól érezheti magát, akkor ne hagyják ki az Aba-Novák Kulturális Központ vasúti kiállítását. A házban és a téren, a hosszú hétvégén, mindenkit megcsaphat a mozdony füstje.

Itt mindenki hülye?

Az megvan, amikor az Üvegtigris harmadik részében, a büfé előtt Kamarás Iván azt kérdezi a lúzerektől, hogy "itt mindenki hülye"? Mire Reviczky Gábor azt feleli: "Itt? Itt, mindenki." Nagyjából ezzel az attitűddel érdemes beülni a Szigligeti mostani évadának ötödik darabjára.

Színház a fák alatt

A Szolnoki Művésztelep fái alatt színházi előadást nézni akkor is szórakoztató, ha a szereplők amatőrök vagy éppen profik. A városból pedig annyi lehet a tiéd, amennyit ismersz és használsz, ha pedig szerencséd van, élvezel. Az ArtJáró miatt újra sokunké lett a Művésztelep.