2025.10.14. (kedd)

Itta már ma?

Itta már ma?

Dátum:

Aki azt gondolja, hogy kólát mindig lehetett kapni a szolnoki boltokban, az nálam is fiatalabb. Azt pedig kifejezetten tévedés lenne hinni, hogy azokban a hetvenes-nyolcvanas években ne fektettek volna hangsúlyt a reklámra. Lehet, hogy a reklám fokozta a hiányt? Én sem nyertem a kupakjaimmal Daciát.

11-marka-ud_400Gyerekként a szandai Bőség ABC-re sokáig úgy tekintettem, mint a Kánaánra. Mert, hogy ott mindig lehetett Márkát, Traubisodát, sőt még literes Pepsit is kapni. A hétvége fénypontja volt, amikor a literes üvegek bekerültek a kosárba, és már csak pár órát kellett kibírni az ebédig. Nagyanyám és édesanyám minden alkalommal elmondták, hogy szerintük a házi málnaszörp sokkal finomabb és egészségesebb, ami lehet, hogy igaz volt, na de a reklám.

Minden év vége és eleje a kártyanaptárak gyűjtéséről és cseréjéről szólt. Ezek között pedig rengeteg üdítős akadt. Jobbára nőcis kivitelben, amelyek a legjobb cserealapnak számítottak. Így naponta szembesültünk az életérzéssel, ami azért nekünk hétköznap elérhetetlen volt. Emlékeim szerint futótűzként terjedt a hír, ha a kisboltba a magyar üdítők mellé Coca vagy Pepsi is érkezett. Ezekből ugyanis felénk, azaz itt Szolnok megyében, ahol nem működött palackozó, mindig hiány volt.

A nagy amerikai márkák helyett – amelyek közül a Pepsit egyébként épp a napokban lesz 40 éve, hogy először palackozták Magyarországon – hazai üdítőket fogyasztottunk. Persze, nem mindegyiket, hiszen például a Vitos a Heves megyei Pepsi palackozó mellékterméke volt, azzal tehát inkább a Mátrában lehetett találkozni. Alföld üdítőt pedig soha életemben nem láttam az Alföld közepén, mert azt meg „limitált” szériában valamelyik debreceni tanácsi vállalat gyártotta.

Ittam viszont Gyöngy-öt, ami számomra a borzalom szinonimája lett. Extrát, amire úgy emlékszem, hogy iszonyatosan szénsavas volt. Deit üdítőt, amin Hofi Géza miatt mindig röhögnöm kellett, mivel „de itt most meg kell innom” mondattal utalt a magyarok alkoholfogyasztási szokásaira. És ittam persze a Márkát is minden ízben. Legszívesebben a meggy Márkát döntöttem volna magamba, de nem tettem, mert két korty utána olyan piros bajsza lett tőle az embernek, hogy aznap már nem lehetett kimenni az utcára.

11-markasorsjegyA Márkát más miatt is szerettem. Szentül meg voltam győződve, hogy ha eleget iszok belőle, akkor gyorsabban lesz új autónk, mint a Merkúrra várva. (Fiatalabb nézőink kedvéért: a Merkúr volt az az állami vállalat, amelyik a személygépkocsikat értékesítette, pontosabban 4-5 év várakozás után osztogatta.) Évente vagy félévente sorsoltak mindenféle nyereményeket azok között, akik összegyűjtöttek 50 darab Márka-kupakot. És volt egy osztálytársam, akik az egyik évben nyertek is valami műanyag tálcát, tehát nem kamu volt a játék.

Nekem egyetlen egyszer sikerült neveznem. Valami nagyobb rendezvényen jártunk, ahol Márkát osztogattak az ebédhez a vendégeknek, és a pincérek lazán dobták el a számomra kincset érő kupakokat. Kilencvenkilenc darabot tudtam összevadászni. Bíztam benne, hogy a számolók nem lesznek kicsinyesek, és nem akadnak fenn annak az egy kupaknak a hiányán, és így két sorsjegyet küldenek majd. Nem így történt. (És még mondja valaki, hogy nem működött a szocializmus!) Így egyetlen számmal vártam a sorsolást, ahol persze nem nekem kedvezett szerencse, nem nyertem Daciát. (Azért van annak némi bája, hogy a legrosszabb szocialista autót sorsolták!)

A Márkáról persze nem a kudarc miatt szoktam le. A nyolcvanas évek közepére mintha javult volna az ellátás, és megjelent például a Schwepps, aminek a gyömbér változata elsőre varázslatosnak tűnt. A kóla is kezdett hétköznapi dologgá válni, igaz, csak üveges kivitelben. Mi pedig az amerikai filmek hatására ekkor már egyre inkább arra vágytunk, hogy dobozból ihassunk kólát.

Szegény nagyanyám, valamikor a nyolcvanas évek közepén valakitől valutát kapott, és bevitt minket a dollárboltba, hogy válasszunk. Sok mindenre persze nem futotta, de kijött a pénzből pár doboz Coca-Cola. A guta kerülgetett, amikor az ebédnél, poharakba töltve láttuk viszont a kólát, és nagyanyám nem értette, mi azzal a baj, hogy kidobta a csomagolást. Röhögök magamon, de be kell vallanom, amikor 1988-ban először mentem Ausztriába, a legnagyobb örömet az okozta, hogy egyedül kibonthattam, és megihattam egy teljes doboz kólát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Évtizedes decemberek

Hatvan, ötven és negyven évvel ezelőtt is megcsúsztak a szolnoki beruházások. És akkoriban is téma volt az oktatás, merthogy sok iskolában kellett kétműszakban tanítani. A város lakóinak száma 1972-82 között 20 ezerrel nőtt. Kicsit megkésve, decemberi múltidézés régi hírek alapján.

Egykori októberek: Tisza, Tünde, papírgyár

Hetven éve született döntés a Tisza mozi megnyitásáról, hat évtizede felújították a Tünde cukrászdát, átépítették a Nemzeti büfét és megnyílt a Foci vendéglő. 1974 októbere már a Szolnok 900 jegyében és a 4-es átadásának lázában telt, míg 1984-ben lezárult egy 6,1 milliárd forintos beruházás.

Egykori májusok: strand, nyomda, VTV

Hetven éve épült a rádió szolnoki stúdiója, hat évtizede megnyitotta kapuit a Tiszaligeti strand két medencével, 1975-ben hivatalosan is átadták az új Szolnoki nyomdát, negyven évvel ezelőtt pedig megkezdte adását a városi televízió. Szemezgetés egykori májusok szolnoki eseményeiből.

Utcasoroló (5.): Gorove utca

Annak ellenére, hogy ilyen utca ma már nem létezik, aki látott már régi szolnoki térképet vagy képeslapot, meg tudja mondani, melyik közterületünket nevezték így. Bő fél évszázadon keresztül. Miért kellett mégis átfesteni az utcatáblákat 1950-ben?