2025.12.1. (hétfő)

Jenei: A nők és az irodalom

Jenei: A nők és az irodalom

Dátum:

Az irodalom környékén mindig nők ülnek. Ezt Bata Imre mondta egy szemináriumon. Bata nem volt tanárom, fogalmam sincs, hogyan keveredtem be az órájára, s arra sem emlékszem, miről volt szó azon - de ez a mondat megragadt bennem.

A szolnoki könyvhét megnyitója után a múzeum képtárában Turczi Istvánnal kell beszélgetnem Minden kezdet című regényéről. Nem olvashattam, mert előző nap jött ki a nyomdából, így csak egy-két folyóiratban megjelent részletét ismerem. A közönség soraiban legalább harmincan ülnek. Egy férfi, a többi nő. Később beül még Szabó Tibor Benjámin (akinek hamarosan a Verseghy Könyvtárban lesz kötetbemutatója), rontva az arányt, de azért megengedem magamnak, hogy a Bata-idézettel kezdjünk. Kicsit társadalom- és irodalompolitizálunk, aztán rátérünk a regényre, más se olvasta még – s egy ilyen beszélgetés amúgy sem elemezni hivatott a művet, hanem kedvet csinálni hozzá. Emberközelbe hozni a szerzőt. Pörög a beszélgetés, a közönség figyelmét érezni, Turczi érti és teszi a dolgát. A végén (mert a regényből nem akar felolvasni) arra kérem, legalább egy-két versét ossza meg a hallgatósággal. Az egyik, ha már Szolnokon vagyunk, mi más is lehetne, mint a Tisza-parti ősz (Két nap Faludyval Szolnokon), a másik pedig egy erotikus, melynek zárása így szól: gombolkodom, tehát vagyok.

Szabó Tibor Benjámin Kamufelhőjét legalább olvastam. Alcíme: Hűtlen apák könyve. Az elvált férfi történeteket mesél a kisfiának. Az író fia persze még kicsi az olyan történetekhez, mint amelyek a kötetben szerepelnek – de hát az író személye, meg a narrátor, meg az irodalomtudomány! Mindegy. Erre az ötletre (mint füzérre) vannak aggatva a novellák, s működik a könyv: kellemes, jó olvasmány. Tibor jó író, kellemes beszélgetőtárs. Döbbenetes történeteket mesél életről és irodalomról tömény humorba csomagolva. Néhány tanítványomnak délután még üzentem a facebookon, hogy lesz a találkozó, s ketten el is jöttek. Úgy remélem, nem bánják meg.

Másnap, pénteken Bistey András Kómában című kötetéről beszélgetek a szerzővel, szintén a Verseghy Könyvtárban. Régi, kedves ismerősök a közönségben (Törökszentmiklósról átjött Dienes Eszter is), s lám, többnyire most is nők. András szokása szerint nem ragozza túl a dolgokat; ontanom kell a kérdéseket a velős válaszok elé. A könyve szikár elbeszélések sora. Szigorú, érzékeny társadalmi látlelet. A kedvünk nem lesz jó tőle, ám katartikus olvasmány.

Rögtön az író-olvasó találkozó után Szolnok újdonsült kulturális testvérvárosának, Balatonfürednek a folyóirata, a Tempevölgy mutatkozik be. Molnár Juditot, a lapot kiadó alapítvány elnökét és Praznovszky Mihály főszerkesztőt kérdezgetem. Ismerve valamennyire Praznovszky ironikus, kellemesen áradó, anekdotázgató stílusát, igyekszem a kiadót is szóhoz juttatni. Közben eszembe jut, hogy amíg Körmendi Lajos Barbaricumként emlegetette ezt a szegényes, nyers kunsági és alföldi vidéket, addig Pannóniából elégedett jómód, derű sugárzik. Lenyűgöz, hogy a tizenháromezer lelkes Füred mennyire sokat áldoz a kultúrára. Persze, lehet, hogy kultúrára költeni nem is áldozat, s ha van miből, akkor főleg nem az. Tavaly Dienes Eszter válogatott verseit is Balatonfüred adta ki.

Praznovszky, aki csoporttársa volt Eszternek, meséli, hogy a Cigányszerelem című verset kézírásban elkérte a szerzőtől, s az bekeretezve függ az íróasztala fölött. Megkérem hát Esztert, olvassa fel ezt a versét, s mondja el a hozzá kapcsolódó történetet. Meséli is: Valkó Miska tanár úr jelentette meg a Jászkunság hátsó borítóján. A vers egyik része így szól: „Hány öklelt szelíddé, s alázta vállam, / csókoltak égettre fűtetlen ágyban.? Megjelenni viszont így jelent meg: hány ölelt szelíddé. Mikor legközelebb Szolnokra jöttem, mondom elkeseredve Miska bácsinak, hogy van egy nyomdahiba a versemben. Az ökleltet elírták. Azt mondja erre: Eszter, egy nő nem ír le olyat! Mondom neki, higgye el Miska bácsi, öklelt.”

Egyszer csak Praznovszky kiszól a közönséghez: Hölgyeim! Döbbenten nézek szét, s tapasztalom, a széksorokban kizárólag nők ülnek. Azért Bata Imre tudott valamit.

Jenei Gyula

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egy szörnyű élet lapjai

Ha csak a színházi - benne néhány szolnoki - anekdotákat, a Verebes előtt született nagyokról szóló édes-bús történeteket vesszük, akkor szórakoztató a Tólig című könyv. Viszont, ha az erősen forgatott köpönyeg ízű személyes gondolatokat, akkor inkább megdöbbentő és szánalmas.

Utazás a múltba

Jelmezekben, kellékekben és hangulatában is ismét éppúgy rendben van a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója, mint színészi játékban. Sőt! Szerintem ez a nyolc szereplő a telefonkönyvet is eljátszhatta volna nekünk, akkor is legalább olyan jól szórakozunk, mint az Adáshiba premierjén.

Elhallgathatatlan hallgatás

Eddig nem tudtam, kik a hóstátiak. Miként a rózsanemesítésről sem voltak ismereteim. Románia ötvenes-hatvanas éveibe pedig információk híján bele se gondoltam. Egy felejthetetlen regény kellett ahhoz, hogy mindez megváltozzon. Ajánlom figyelmükbe Tompa Andrea Omerta című művét.

Fiatalok ígérete

Csákvári Krisztián, Cseke Lilla Csenge, Polgár Kristóf. Három fiatal, akik parádésan viszik a hátukon a Szigligeti Színház idei első bemutatóját. A Keresztes Attila rendezte Liliomfi nemcsak méltó, hanem reménykeltő színházavató elődás is. Ígéret az új helyen, újakkal, valami újra.