2025.11.30. (vasárnap)

Jenei: Könyvhét

Jenei: Könyvhét

Dátum:

A könyvhét kicsit mindig szomorú. Szánalmas. Vagy nem is tudom, milyen. Régen csak listák voltak és új könyvek. Meg persze sorbaállás is, mert félő volt, hogy némely kiadványt elkapkodnak.

Szegeden a Radnóti könyvesbolt előtt tizenöt-húsz ember várja a nyitást, vagy ha már nyitva a bolt, akkor a bejutást; talán nem fér be mindenki, kevés a kosár, ilyesmi. Nyár van, a sor a kirakatok előtti árnyékban kígyózik – az emlékeimben legalábbis. De ha jól végzem a képzeletbeli tájolást, reggelente valóban árnyékos az a járdaszakasz.

Akkoriban Moldova, Berkesi volt a sláger, meg Esterházy. Akkoriban még el lehetett igazodni szerzők, könyvek és kiadók között. Még öröm volt a könyvünnep, mert új olvasnivalót kínált olcsón, amit gyorsan be kellett szerezni, s kiolvasni, mert akkor tájékozottnak hihettük magunkat. Akkor még lehetett könyvújdonságokról is beszélgetni; valahogy benne volt a levegőben. Azok a régi, könyvheti kiadványok később sem lettek másmilyenek. Rosszabbak vagy jobbak. De az is lehet, hogy mégis: némelyik kihullt az idő rostáján, mások patinát kaptak. Persze a befogadói látásmódunk, ízlésünk is változott. Ám akkoriban azokat az író-olvasó találkozókkal dúsított vidéki könyvheteket szerettem.

Aztán megszaporodtak a címek, kezdtünk eltévedni a kínálatban, elöntött bennünket a szemét, néhány jó könyv pedig szerencsétlenkedő kis kiadók „gondozásában” (reklám nélkül) rejtve maradt. Raktáron. Onnan vitték a zúzdába.

A Vörösmarty téri könyvhétre sokáig nem jártam. Talán nyolc éve mentem fel először, s beleszédültem a sürgés-forgásba. A rengeteg könyvbe. Mit akarhatok itt vacak kis verses füzeteimmel, amikor azok elvesznek a kiadványok ezrei között, s az írók (köztük jó írók) egymással beszélgetve vagy magányosan üldögélnek – olvasóra várva. Na, jó, azért Juhász Ferenc és Eszterházy előtt idén is sorban álltak, akik dedikáltatni akartak.

A Vörösmarty téren júniusban a napernyők ellenére is könnyen leéghetünk. Úgyhogy legfontosabb kellék a naptej. Néha eső ijesztget, tegnap például felhőszakadás támadt, de szerencsémre, amikor lerogyott az ég a fővárosra, már a pályaudvari pénztárnál vásároltam a vonatjegyet.

A Vörösmarty téren júniusban árva az író. Elvész a rengeteg könyv és írótárs között. Néha azon töprengek, minek megyek oda. Ha éppen jelenik meg könyvem, s dedikálhatok, akkor is minek? Találkozom mindenféle rendű és rangú írótársakkal, s gondos mérlegelés után (érdemes-e adni a másiknak?) előhúzzunk a szatyorból kétes büszkeségeinket, pocsékul terjesztett könyveinket, hogy megvan-e már neked, és akkor ő vagy én is cserekönyveket adunk, s biztatjuk egymást, hogy írjál már bele valamit. (Pedig úgy ciki lenne beadni az antikváriumba, már ha bevennék.) Közben bosszankodunk, hogy cipelhetjük haza az ajándékkönyveket, amiket soha nem fogunk olvasni, csak porosodnak majd a polcon, mert amilyen szentimentalista barmok vagyunk, nem dobjuk őket a kukába. Egy darabig. Mindegy. Így keres olvasót a másod- vagy sokadrangú író.

Divatos szerzőkkel nehéz csereberélni, mert ha jó a kiadó, akkor az kőkeményen veszi az üzletet, ellentétben a kis kiadókkal, amelyek ha összepályáznak valamennyit egy-egy kötetre, hát szívesen rábízzák a terjesztést, az ingyenes osztogatást az íróra; a terjesztői hálózatba úgysem tudják bejuttatni a könyveket.

Íróember, amúgy nem nagyon vesz könyvet. Egyrészt nemigen olvas, ha meg olvas is, kevés a pénze, megvárja hát, amíg az adott cím becsorog a lakóhely szerint illetékes könyvtárba, s majd átlapozza fél év múlva, ha ugyan megrendeli a könyvtár, ha feldolgozzák a könyvtárosok, ha nem kölcsönzi ki előle más. Ha meg kikölcsönzi, majd kezébe akad három vagy öt év múlva. Legfeljebb akkorra kiderül, hogy nem is érdemes elolvasni, mert megkoptatta az idő. Ha meg közben patinát kapna, akkor is, minek? Vannak könyvek számolatlanul. Írók is. Verseny van, lihegő igyekezet, tülekedés, napsütés, felhőszakadás. Boldog, szomorú könyvhét!

Jenei Gyula

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szentendrei Erdély

Nem beszélek félre, csak egy remek programot szeretnék ajánlani még mielőtt beköszönt az hűvös ősz vagy minden kulturális intézményt a spórolás oltárán feláldoznak. Az ország egyik legjobb múzeuma a Szentendrei Skanzen, ahol a kilencedik tájegység megnyitásával még önmagukat is felülmúlták.

Virtuális kiállítás levéltári adományokból

Ez egy virtuális kiállítás, ahol 10 olyan fényképet mutatunk be, amelyeket magánszemélyek ajándékoztak a Levéltárnak. Összeállításunk egyfajta ajándék a Levéltárból a blogSzolnok olvasóinak. A felvételeket Csönge Attila levéltár-igazgató válogatta és Bajnai Zsolttal közösen fűznek hozzájuk megjegyzéseket.

Szolgálnak és élnek

Óramű pontossággal jön, sőt megy a vonat. A vagonok és az állomások tiszták. A szerelvények hosszúak és kihasználtak. Nem mondják be, hogy a vágányok mellett vigyázzunk, mert egy tehervonat vagy IC robog át az állomáson. Ja, és nem ütögetik a kerekeket. Csak működik.

Fel Budára! A Cédrushoz

Vannak kiállítások, amelyek méretüknél fogva nem juthatnak el Szolnokra. Ám mivel emiatt kár lenne lemaradni róluk, érdemes felkerekedni. Ha ráunnak az év végi ünnepekre és tehetik, ne hagyják ki a Budai Várban látható A magányos cédrus - Csontváry géniusza című tárlatot.