Pedig hány értekezlet, mennyi-mennyi munkaóra szólt erről a hiábavalóságról (aminek azért megvolt a maga haszna, ha nem is nevelési-szakmai szempontból). Kedves, tapasztalt kollégám egyébként igen pontosan rátapintott a minőségbiztosítási őrület lényegére, amikor észérveket sorakoztattunk a nyilvánvaló ostobaságokkal szemben. Azt mondta: olyan ez, mint a vallás. Hinni kell benne!
Voltak, akik hittek, de azt hiszem, nem voltak tőle sem boldogabbak, sem jobb pedagógusok.
Mindig végigsöpörnek a társadalmon (óvodától egyetemig) olyan „adminisztrációs” divathullámok, amelyek következtében a szerencsétlen munkavállaló csak töltögeti a szörnyű nyomtatványokat, s próbálja az elvárásokhoz igazítani a valóságot. Mostanában a portfóliók divatja jött el.
Tegnap munkatársam mesélte, hogy sógora kislánya nemrég ballagott az óvodából, s ballagásra megkapta az óvodától a portfólióját. Nagyszerű, ironizált a kollega, ha majd tényleg kell felnőttként csinálnia egyet, hát majd ezt is hozzácsaphatja: az ő szakmai múltja óvodáskorig lesz visszavezethető.
De hiszen, jut eszembe, tavaly a fiam is kapott valami ilyesmit. Nevettem is rajta nagyot. Sőt írtam is róla. Ezt:
Legkisebb fiam elballagott az óvodából. Az ünnepségen villantak a vakuk, dolgoztak a kamerák, vagyis mi, szülők, a pillanat átélése helyett a pillanat megörökítésével foglalkoztunk. Szokás szerint. A műsor egyébként bájos volt; nyomták a kicsik az éneket, körjátékot, a végén pedig málna- és narancsszörpöt ihattak a folyosón. Közben az óvó néni kiosztott a ballagóknak egy-egy hatalmas dossziét, s azt mondta, ebben van a gyerek idei portfóliója.
Portfóliót a feleségem is csinált nemrég, megkérdeztem hát tőle, mit is jelent ez a szó. De mire hazaértünk, elfeledtem. Még egyszer rákérdeni röstelltem, inkább felütöttem a Bakos-féle Idegen szavak szótárát, de nincs benne. A neten viszont ezt találtam: portfólió: a befektető által birtokolt befektetési eszközök összessége, szó szerinti jelentése: tárca.
Próbáltam metaforikusan értelmezni – s kinyitottam a dossziét: egy hanyagolható Goethe-idézet, lentebb útravaló szózat a szülőknek, azután a gyermek egyéni fejlődésének nyomon követése címszó alatt az óvó nénik fiam nevében tett bejegyzései. Például: „nyitott, melegszívű vagyok, barátaimmal együttműködöm, szeretek szerepjátékot játszani, kreatív vagyok” stb. Majd különböző megállapítások a relációszókincsről és hasonlókról, illetve a pedagógiai szakszolgálatnak a gyermek óvodai fejlettségét mutató értékelő lapja színes grafikonokkal a szocialitásról meg a csupa nagybetűvel írt DIFER-ről. (A neten utánanéztem, mi a csuda ez utóbbi, de nem mondom el – legyen elég, hogy a szegedi egyetem neveléstudományi tanszékét illesse érte hála.) Kaptunk egy DIFER-füzetecskét is, amibe szemüveg nélkül belepillantván azt gondoltam, EKG-görbét vagy lázlapot látok. Más oldalakon újabb táblázatok: pipák, kérdőjelek. Végül nem számoltam ki a DIFER index tesztpontot, s az sem izgat, hogy a gyerek erkölcsi érzékére vonatkozó rubrika üresen maradt, így nem tudtam meg, hogy fiamat hétévesen kezdő, haladó vagy optimum szinten erkölcsös fiatalembernek láttatná-e ez a módszer.
Az óvoda különben nagyszerű volt, az óvó- és gondozó nénik segítőkészek, aranyosak. A DIFER-t pedig nem ők találták fel.
Szóval minden rendben lenne; csak az a portfólió! – csak azt tudnám feledi!
Jenei Gyula
