2025.12.1. (hétfő)

Jubileumi park emléktábla

Jubileumi park emléktábla

Dátum:

Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

Művészeti értéket nem nagyon hordoz ez a négy évtizedes, egyik sarkán jó pár esztendeje törött emléktábla. A rajta látható információk sem adnak pontos eligazítást elhelyezésének okairól, ám sejthető, hogy miért is került a Kun Béla körúti házak mögé.

A Jubileumi parkot, mint közterületet hiába keressük egykori és mai szolnoki térképeken. A nagyjából a Móra Ferenc út és a Szolnok Ispán – leánykori nevén Kun Béla – körutak közé, a tízemeletes házak árnyékába zárt teret, azt hiszem, csak akarták elnevezni, aztán nem lett belőle semmi. Talán azért, mert alig egy évvel később megszületett a Jubileum tér, az új állomás előtt, így zavaró lett volna, ha ugyanilyen nevű parkunk is van. Ám a park születésére emlékeztető táblát legalább egy évvel korábban kihelyezték, és biztos vicces lett volna elbontani, így inkább a helyén maradt. A mai napig.

A beton talapzatra szerelt, és valamilyen oknál fogva nyolc darab farönk ölelésébe helyezett táblát a Szolnok Ispán körúti szalagházak közötti, a Zagyva parti artézi kúthoz vivő átjárónál, az épületek mögött találjuk. Az egyre nehezebben olvasható felirat szerint a park 1974-ben épült „Szolnok város felszabadulásának 30 éves, fennállásának 900 éves évfordulója tiszteletére”. Azt pedig csak mi tehetjük hozzá, hogy nagyjából akkor, amikor a város első panel tízemeletesekből álló lakótelepét átadták. Ami egyébként egyik fontos eleme volt a város fennállásának jubileumához kötődő, akkor már legalább tíz éve tartó, de a hetvenes évek közepén csúcspontjához érő városépítésnek.

Ez az elfelejtett emléktábla még egy fontos információt hordoz – szerintem a sorok között. A szöveg ugyanis úgy folytatódik, hogy „Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Szolnok, Törökszentmiklós, Túrkeve városok, Jászberényi, Kunszentmártoni, Szolnoki, Tiszafüredi, Törökszentmiklósi járások társadalmi összefogásával”. Azaz a parkot valószínűleg társadalmi munkában, vagy a felsorolt települések és járások „önkéntes” pénzügyi segítségével valósította meg a tábla állíttatója, azaz „Szolnok Város Tanácsa”. Ami nem volt egyedi megoldás. Szolnokon is találunk még ezen kívül olyan táblákat, amelyek a szocializmusra jellemző társadalmi összefogásokról, brigádok felajánlásairól és társadalmi munkákról tudósítanak. Amik nélkül a megkerülhetetlen és erőltetett lakásépítések környéke soha sem lehetett volna komfortos. Parkok, játszóterek, óvodák és még ki tudja, mi minden köszönhető Szolnokon (is) az ilyen összefogásoknak.

Éppen ezért lenne érdemes erre a táblára is egy kicsit jobban vigyázni. Ugyanis aminek emléket állít, az a város modern kori történetének egy fontos és letagadhatatlan mozzanata. A mai Szolnok ugyanis az 1960-as, 70-es években született, elképesztő mennyiségű állami forrás, és talán soha fel nem mért társadalmi munka eredményeként.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sokszorozott lányunk

Szolnok mellett Szentendrén és Nagyatádon még áll egy ugyanilyen szobor, csurgói és ózdi "testvéreinek" viszont bizonytalan a sorsa. Miként a pontos címét, úgy születése és felállítása évét sem lehet megállapítani Kucs Béla nőalakjának. Ami mindenütt szökőkút mellett térdelt.

Lány az iskola előtt

A modellül szolgáló hölgy ma már mesze túl lehet a hetvenen, hiszen Simon Ferenc fiatal lányt ábrázoló szobra 1968 óta áll a Tiszaparti sétányon, a gimnázium épülete előtt. A fehér kőszobor pontos címét senki sem tudja, hiszen Álló lányként és Diáklányként is hivatkoznak rá.

Szoborrá lett zöld Bobónk

Szolnok immár azon egyetlen vidéki település Magyarországon, ahol két szoborrá lett mozdony is megtekinthető. Az idei Szolnok napján az 1856-ban alapított járműjavító mai főépülete előtt kapott helyet az M44 062 pályaszámú zöld mozdony. Emléket állítva a hazai ipar sikereinek.

Schwajda emléktábla

A háromszoros szolnoki színházigazgatónak halála után bő egy évvel, 2011. szeptember elsején állítottak emléktáblát az általa felújított Szigligeti Színház előtti parkban. A tábla Kligl Sándor alkotása.