Van a belvárosi Mészáros Lőrinc utcában egy furcsa, magára hagyott járdaszakasz. A nagy posta után, a néhai telefonközpont épülete és udvari bejárata között. Ami mellett egy betonmellvédből kinövő "domb" van. Ezen a magányos járdán hosszú ideje csak gyűlik a lehullott levél, dagad a a massza, lassan olyan, mintha szivacson járna ott az ember. Előtte, után tiszta a járda. Az a rész senkié?

Akár szép látvány is lehetne a megáradt, de még gátak között hömpölygő Tisza, ha közben a folyónak nem kellene a saját árterét takarítania, és az összegyűjtött emberi hulladékot szállítania. Látványosan teszi. De előbb-utóbb majd mindent lerak. Mások szemetét nálunk, a mi szemetünket máshol. Szemetes Tisza lett a szőkéből. Lett és marad? Amit estig kiszednek, beöntik reggelig. Mi a Tisza partján élők. Mert nincs ő Tiszájuk meg mi Tiszánk, csak közös folyó. Közös szeméttel vagy közös szőkeséggel.

Tudom, hogy a Szapáry utcai egykori Nemzeti Szálló épülete magántulajdon. És nekünk csak annyi közünk van hozzá, hogy nézhetjük a sorsa alakulását. De ha már a földszintjén lévő bankokat nem zavarja, mi történik a fejük fölött, valaki szóljon a tulajnak, hogy az erkélyajtó nyitva, több ablak betörve. Így drága lesz életet lehelni ebben a szép épületbe. Pedig a kívülállók többsége bízik benne.

Egy Mercedes tulajdonosára is rátörhet útközben a hasmenés, és olyankor rajta sem kérhető számon, hogyan parkol. De az is lehet, hogy a drágább autóknak eleve két parkolóhely jár, részben a nagyobb adótartalmuk, részben a megszerzésükért végzett több és keményebb munka miatt. Sőt, szubjektív tapasztalataim szerint az is előfordulhat, hogy ezzel a márkával csak "b" módon szabad parkolni, különben vissza kell adni. Mert valami magyarázatnak csak kell lennie.