Egy letűnt kor marketingeszközeinek maradványaiként meredeznek a város több pontján is ezek a valamikori hirdetőtábla-keretek. Igényes, de rozsdás vasmunkák. Biztos van tulajdonosuk is, ezért nem lehet őket eltávolítani még akkor sem, ha már nincs értelmük, csak a városképet szennyezik. Mit hirdetnek? A múló időt?

A Jubileum téren álló Tanúhegy című alkotás tulajdonképpen Szolnok 1075 és 1975 közötti történetéről tanúskodik, a történelmi idők rétegeit egymásra helyezve. Gyurcsek Ferenc és Kampis Miklós 45 éves munkáját amatőr alkotók kiegészítették. Leginkább az elmúlt 45 év eredményeiről tanúbizonyságot téve. Nagyon helyesen a primitívebb korok rétegeire helyezve a mai üzeneteket. Ez a modern, korunkat valóban tükröző, primitív művészet. Ami elfogadott, hiszen közterületen látható.

Az egy dolog, hogy 19. század végén épült Szapáry utcai ház évtizedekig pusztulhatott Szolnok közepén. Legalább ennyire vérlázító, hogy immár harmadik hónapja követhető az épület lassú, de biztos összedőlése. Amikor a felelősöket majd megkérdezik (?), hogy mindez miként fordulhatott elő, akkor ugye a kiesett parkolási és területfoglalási díjakat, a kerítés költségeit is kiszámlázzák majd feléjük? Vagy ez a közös veszteségünk, mert hagytuk, hogy mindez a szemünk láttára történhessen.

Gyerekkoromban a Tiszaliget egyik kihagyhatatlan attrakciója volt - a strand, a harci járművek, a kiállított repülő, a KRESZ-park mellett - a tó és a gát között lévő erdei tornapálya. Amihez hasonló nagyon sok volt az országban. Ma már talán egyik sincs meg, miként a szolnokinak is csak a nyomait találhatjuk a fák között. Negyven éves emlékeket ébresztenek. Nehogy elpusztítsák!