Az Aba-Novák színházzá lett tömbjének földszintjén Vándor Attila A dzsungel könyvében viselt Ká jelmeze előtt állva azon töprengtem, vajon milyen a jó jelmez. Annyira egybeolvad a viselőjével, a színész által megformált karakterrel, hogy szinte észre sem vesszük, netán egészen megfeledkezünk róla? Avagy a kreativitása, a kivitelezése és az anyaga miatt már-már külön alkotásként jelenik meg a színen? A pár évvel ezelőtt Radó Denise rendezésében életre kelt musical többi szereplőjének a jelmezére alig emlékszem, Ká a kígyó hosszú uszályos, csillogó frakkja viszont nagyon megmaradt bennem, talán mert sokat hozzátett Vándor Attila remek alakításához.
A plafon fényeit visszaverő, csillogó műkövön, mint egy divatház kirakatában vagy kifutóján, úgy sorakoznak a Jelmez-Art nemcsak szolnoki előadásokhoz készített jelmezei. Amelyekkel a legnagyobb bajom, hogy nem szabad hozzájuk érni. Mert esküszöm, a próbababákra helyezett pazar ruhák között sétálva alig bírtam megállni, hogy ne tapintsam, simítsam meg őket, mert annyira érdekelne, miből is készültek. Hiszen a rég letűnt korokat vagy soha se volt világokat keltik életre, és olyan jó lenne tudni, érezni, miből is dolgoztak a varázslók, netán hol van a trükk, amitől a takarásban gyorsan fel- vagy levehetők.
Nemcsak varázslatos ruhák, de fotók, tervek és oklevelek is próbálják megidézni a szolnoki Jelmez-Art elmúlt negyedszázadát. Túlzott szerénységgel. Mert szerintem így alig derül ki, hogy Szolnok egyik világ, de minimum Európa hírű vállalkozásáról van szó. Ami annak idején a színház jelmezes részlegéből, kicsit kényszer hatására lett önálló vállalkozás, és nemhogy erényt kovácsolt a szükségből, meg aztán a jég hátán is megélt, de tényleg csodát csinált. Nyugodtan kimondhatjuk, a Jelmez-Art és a nem tudom hány dolgozója azok a névtelen szereplők (hősök), akik sajnos soha nem kerülnek fel a színlapokra, nem hajolhatnak meg a függönyök előtt, pedig nélkülük meztelen lenne a színészkirály is. De talán éppen az ezen a kiállításon is megjelenő szerénység és alázat teszi naggyá Debreczeni Ildikót és csapatát.
Egy délutáni színházi előadás nézői között beslisszanva tudtam megnézni a Jelmez-Art túlzottan rövid ideig tartó, és azalatt is kevésszer nyitva lévő kiállítását az Aba-Novák földszintjén. Pedig, ha van valami, amit „kitehetnénk a kirakatba”, akkor ez a cég és ezek a munkák. Amiket nézegetve tényleg először merült fel bennem a kérdés, vajon mi történik egy eszméletlenül jól kitalált, gyönyörűen kivitelezett és emlékezetes alakításokban használt jelmezzel az adott darab eltemetése után? Vagy min múlik, hogy egy-egy jelmez megmaradhat így, ahogy november 12-ig még látható néhány Jelmez-Art-os munka? Színháztörténet. Ipartörténet. Helytörténet. Divattörténet. Biztos, hogy csak negyedszázadonként lehet ezt nekünk nem színpadokon látnunk? Nem lehet, hogy ha már egy ilyen különleges cég működik Szolnokon, és minden város keresi az egyedi turisztikai attrakciókat, akkor a Jelmez-Art kincseire alapozva egy egyedülálló jelmez és divat múzeumot kellene alapítanunk? Ez lehetne a szolnoki Jelmez-ház.
