A város napjához kapcsolódóan szombaton eltűntek az autók Szapáry útról. Pontosabban volt néhány, de azok csak olyanok, amelyeket a helyi veterános egyesület állított ki. Igaz, ezekkel se nagyon lehetett volna mozdulni, hiszen kissé bonyolult egy helikopter, egy JAK-52-es meg vitorlázó repülők között szlalomozni. Hogy a városban működő rengeteg civil szervezet sátráról, és a körülöttük hömpölygő sokadalomról nem is beszéljek.
Az egyik ilyen sátornál találkoztam Pogány Gábor Benővel, a Szolnoki Művészeti Egyesület elnökével, aki már kétszer is mesélt a Mária utca végén felállítandó Mária-szoborról. Arról a szoborról, amit 1847-ben a hálás szolnokiak azért állíttattak a Mária utcában, hogy így fejezzék ki hálájukat két tűzvész sikeres megfékezéséért. A szobor bő évszázadon keresztül állt a helyén, majd bekerült a plébánia épületébe, hogy aztán furcsa módon a rákóczifalvai Macimúzeumban kössön ki.
De, mint a Kérdezem rovat legutóbbi interjújában olvashatták, a szobor ma már a Nemzeti Galéria restaurátor műhelyében van, egy hét múlva pedig – azaz szeptember 12-én délután négykor – felállítják a Mária utca és a Szentháromság tér találkozásánál. Aki a napokban járt már arra, az láthatta, hogy serényen dolgoznak a szobor alapozásán.
Azzal, hogy ezer forintért megvettem a Pogány Gábor Benő által tervezett kitűzőt – ami stilizálva látható az új Tiszavirág-híd, amelynek tartópillérjei egy szívet is formálnak – ötszáz forinttal járultam hozzá a szobor felállításának másfélmilliós költségeihez. Mint az alkotó és szervező elmondta, a másik ötszáz forint a kitűző gyártási költségeit fedezi, tehát még az tervezés, az árusítás és annak megszervezése is önkéntes alapon történik.
Ahogy láttam, nemcsak én vásároltam ilyen kitűzőt a Szapáry utcai civil kavalkádon. És talán nemcsak engem fog évekig arra emlékeztetni, hogy 2011-ben Szolnok város közössége helyreállítja azt, amit 1847-ben ugyanennek a városnak az akkori közössége a helyére tett.
