Az iskolaszék ülése a második felvonásban a darab csúcspontja. Láttam már néhány képviselőtestületet, találkoztam már önmagukról a kelleténél többet gondoló, világmegváltó társaságokkal, de amit az ilyen gyülekezetekről el lehet mondani, az abban a néhány percben tökéletesen benne van. Olyan görbe tükröt állítanak a színészek elénk, hogy a fal adja a másikat! Az álszent tudálékosság, az alaptalan okoskodás, a hatalomhoz való esztelen igazodás, a csordaszellem és a mindebből fakadó, elkeserítő hülyeség, zseniálisan jelenik meg a színpadon. A díszes társaság szalonzsidózása láttán pedig azt gondolom, egy hatalmas felkiáltójelet is kaptunk. És amikor mindezek tetejében Zelei Gábor pontosan kimért Prímása megjelenik a színen, és két mondattal lealázta az egész társaságot, felcsattant az első nyíltszíni taps.
Felcsattant volna az korábban is, ha nem annyira szemérmes a bemutató közönsége. Az első felvonásban Bitskey Tibor és Molnár Nikolett gyönyörű dialógusa után éreztem először, hogy mozdulnának a kezek. Amikor pedig a harmadik felvonásban a két színész párbeszéde megismétlődött, bevallom férfiasan, nemcsak a mellettem ülő széken szipogtak. A nyolcvanon túl is színpadra álló Bitskey Tibor évtizedes mesterségbeli tudással mutatta meg, hogy egy jelentéktelen epizódszerepből miként lehet a rendelkezésre álló néhány percben önálló drámát, egyben az egész darab egyik oszlopát megalkotni.
Úgy tűnik, a Szigligeti társulatában fiatal követői is vannak. Jankovics Anna – mint Kántorkisasszony – méltán tarthat igényt a darab legjobb női mellékszereplője címre, ahogy Mészáros István alattomos Káplánja is kiérdemelné ugyanezt a címet férfiban.
A darab tartópillére azonban egyértelműen a tanítónőt alakító Molnár Nikolett. Közel három órán keresztül áll folyamatosan a színpadon, talán két rövid jelenet van nélküle. Tóth Flórájában nincs semmi túlzás, felesleges, üde és természetes, minden mondatát, mozdulatát és gondolatát elhiszem. A fiatal színésznő úgy oldja meg tökéletesen a rábízott feladatot, hogy közben egyetlen pillanatra sem zökken ki szerepéből, egyetlen másodpercre sem feledkezik meg arról az iszonyatos teherről, hogy neki, azaz Tóth Flórának kell előrevinnie a darabot. Nézzék meg, mert lehet, hogy évtizedek múlva még büszkék lesznek arra, hogy Szolnokon láthatták pályakezdőként.
A magam részéről hiszek abban, hogy nincs színház rendező nélkül. Kell valaki, aki pontosan tudja, hogy egy szövegkönyvből mit akar kihozni, az adott drámából mit szeretne kiemelni, a megelevenedő történetet honnan hová akarja eljuttatni. Kell az az ember, aki ismeri a rendelkezésre álló társulat kvalitásait, tud szerepet osztani, és elképzelései szerint színészt vezetni. Kell, kell, kell a rendező, aki nemcsak darabban és színészben gondolkodik, hanem számít a nézőkre is, akik felnőttek, gondolkodni tudó emberek, akiket be lehet vonni a játékba. Kerényi Imre A tanítónővel ismét bebizonyította, hogy a fent leírtak maximálisan igazak rá. És ennek köszönhető, hogy a Szigligeti színpadán A tanítónőben a szereplők színészek, a dráma pedig dráma.
(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról származnak.)
