– A két világháború között rendezett művésztelepi gardenpartyk jelentik a fesztivál gyökereit. De mintha az ARTjáró már hosszabb múltra tekintene vissza az elődjénél.
– Valóban, az ARTjáróval a két világháború között rendezett gardenpartykra emlékezünk. Az talán nem volt minden évben, így tényleg előfordulhat, hogy ARTjáróból már többet rendeztünk. A Szolnoki Művésztelep gardenpartyjai annak idején komoly figyelmet kaptak az országos sajtóban, rangos közéleti eseménynek számítottak, csak meghívóval lehetett belépni, és kiváló alkalmak voltak arra is, hogy a művészek és a mecénások találkozzanak. Az ARTjárót persze kicsit átformáltuk, a mai időkhöz igazított, teljesen nyitott rendezvény lett. Egy fontos hagyományból viszont nem engedtünk: művészeti szempontból magas színvonalú fesztivált csinálunk. Ami abban különbözik a többi fesztiváltól, hogy itt valamennyi produkciót a helyszínhez igazítanak.
– A művészek és a mecénások találkozási lehetősége azért megmaradt?
– Benne van a levegőben, de sem közvetlenül, sem kimondva nem ez a célja a rendezvénynek. Az ARTjáró továbbra is a Szolnoki Művésztelep egyfajta ajándéka a város kultúrát kedvelő közönségének.
– Mekkora ez a közönség? Mit lehet tudni a látogatottságról?
– Mivel az ARTjáró ingyenes és felméréseket sem szoktunk végezni, csak saccolhatjuk a látogatószámot, például az estére megtelő ülőhelyek alapján. Olyan 700-800 széket szoktunk kirakni, ami mind megtelik, miközben a kert más részében is vannak még vendégek, úgyhogy olyankor legalább ezren kint vannak a Művésztelepen. De persze ez nem a teljes látogatószám, hiszen napközben nagy a jövés-menés, sokszor cserélődik a közönség.
– Szűk másfél évtized alatt kialakult egy stabil, visszatérő közönség, vagy új arcok is feltűnnek június utolsó hétvégéjén a kertben?
– Van egy stabil mag, akik rendszeresen eljönnek a programjainkra, és nagyjából ugyanazok, akik mindig ott vannak a Művésztelep eseményein. Szerencsére egyre több közöttük a fiatal. Mellettük persze minden évben frissül is a közönség, szerintem legalább a negyven százaléka mindig új.
– A programot nézegetve az az érzésem, hogy nemcsak a Művésztelep mutatkozik be, de a szolnoki kulturális életnek is egyfajta évadzáró, beszámoló rendezvénye az ARTjáró.
– Mindig igyekszünk úgy összeállítani a programot, hogy egyrészt változatos legyen, másrészt ne ugyanazokat hívjuk meg, mint az előttünk és utánunk szervezett szolnoki fesztiválok. Minden évben van valami kuriózum, ami csak erre a helyszínre készül. A fellépők általában olyan művészek, akiket valamilyen szakmai-baráti kapcsolat is összeköt. Sokszor elmondtam már, hogy ez egy nagyon kis költségvetésű fesztivál, amit nem a pénz, sokkal inkább a szeretet, a jókedv, a jó szándék mozgat és tesz bensőségessé. A produkciók egy része természetesen szolnoki kötődésű. Hagyomány a Híd Színháznak bemutatója, vagy a Kontakt Improvizációs Műhely, Varga Erik, a szimfonikusok zenészeinek a fellépése, ahogy a Celofán Kollektív is mindig kint van. De immár az is rendszeres, hogy az Eső nyári számát a fesztiválon mutatják be.
– Említette, hogy minden évben vannak kuriózumok. Idén miket ajánlana így a vendégeknek?
– Például Olt Tamás Hét randi című darabját, amit ugyan sokfelé játszottak már az országban, de ezúttal kifejezetten a Szolnoki Művésztelep kertjére alkalmazva mutatja be szombat este Vaszkó Bence és Szűcs Kata. Hasonló kuriózumnak gondolom a péntek esti Ethnokor koncertet, amiben vajdasági és magyarországi zenészek játszanak együtt, akik ráadásul a másnapi mozgásszínházi produkcióban is közreműködnek. De ugyanígy említhetném a Vasárnapi Gyerekek koncertet vagy éppen a lengyel Edward Stachura novellájából készült bemutatót. És idén sem maradnak el az utolsó koncertek utáni, éjszakai örömzenélések, amelyek hozzátartoznak ennek a két napnak a kötetlen, baráti, közösségi együttlétéhez.
– Június 26-án, pénteken fél ötkor indul a vasárnap hajnalig tartó ARTjáró fesztivál a Köztünk marad című tárlat megnyitásával. Miért éppen ez az első program?
– A kiállítást a közelmúltban elhunyt Ágotha Margit – A Szolnoki Művésztelep örökös tagja, Munkácsy-díjas grafikus – tiszteletére rendezzük. Ez nem egy emlékkiállítás lesz, hiszen, ahogy a címe is mutatja, az ő életenergiája, életszeretetet, művészetének bővérűsége, ami átsugárzott mindannyiunkra, köztünk marad. A kiállítást úgy rendeztük be, hogy azon a Szolnoki Művésztelep, illetve a Szolnokon élő alkotókat összefogó Kert Csoport tagjai egy-egy munkával szerepelnek, miközben Ágotha Margit a művein keresztül felel nekünk.